Ophelia

15.

Miután jó alaposan megreggeliztünk, mondhatni visszagurultunk a szobába. Itt vagyunk már vagy fél órája és nem csinálunk semmi értelmeset. Peter az ablakban ül és az egyik ajándékával foglalatoskodik hatalmas sóhajtozások és kétségbeesett nyüszítések közepett. Sirius próbált neki segíteni, de még annyira sem tudott mit kezdeni a kis úgy nevezett „autóval", mint szegény Peter. A befuccsolt kísérlet után ezért inkább átrendezte az egész szekrényét. Mondjuk nem volt sok értelme, mert mindent ugyan oda rakott vissza, ahonnan kiszedte. Remus elkezdte elpakolni az ajándékait, de elálmosodott, és most olyan hangosan horkol, hogy majd' beleremeg a padló. James csak próbálja túlélni a barátai szerencsétlenkedését, miközben egy füzetbe- talán a naplójába- irkál. Én az ideiglenes ágyamban ülök nyakig betakórzva és az egyik új könyvemet olvasom.

Így olvasva talán nyomasztónak tűnhet a hangulat, de ez egyáltalán nem igaz. Inkább mondanám meghittnek és mintha egy kis izgalom is lenne a levegőben – mintha várnánk valamire. Ebben a nyugalomba élesen hangzott, mikor Peter felkiállt:

– Havazik! – és az orra szinte az üveget súrolta, miközben két kezével megtámasztotta magát az ablakban.

James, Sirius és én szinte egyszerre pattantunk fel, és mentünk Peter mellé, hogy ott nyomorogjunk, mint egy rakás négyéves.

– Au! – kiáltott fel Sirius mikor véletlenül hasba könyököltem. Mondanom sem kell, hogy erre már az ikerbátyám is felébredt és a szeméből az álmot kidörzsölve odajött hozzánk.

– Mi történt? – kérdezte álmos hangon, miközben ránk támaszkodva próbált átlesni a fejünk fölött. Azonban amint meglátta, hogy havazik, minden csepp álmosság eltűnt belőle és szinte ugrálva mondta: - Menjünk ki, kérleeek! – nyújtotta meg az utolsó szótagot.

Nem kellett többször mondani, egy perc múlva már mindenki teljesen felöltözve állt az ajtóban. Mint az őröltek, úgy rohantunk le a lépcsőn, majd kifulladva érkeztünk az udvarra. Ott már sétára váltottunk, és lábunk alatt friss hó ropogott. Arcomat a hulló pelyhek felé fordítva nevettem bele a csípős levegőbe. A következő pillanatban azonban egy hógolyó találta el a fejem. Meglepetésemben köhögve köpködtem ki a havat a számból.

– Ez melyik volt? – néztem körbe szigorúan a fiúkon. Nem sikerült sokáig komolynak maradnom, főleg, mert Remus kezében megállt a következő hógolyó. – Ezt még megbánod, Remus Lupin! – kiáltottam nevetve, miközben már a sajátomat gyúrtam.

Remus elkezdett szaladni, de előtte még eldobta a golyót. Sikerült elhajolnom előle, így az Siriust találta el, aki erre hozzám hasonlóan vissza akart vágni. A hógolyója azonban nem volt eléggé összegyúrva, így széthullott a levegőben. Én közben Remus után iramodtam, aki tőlem jó pár méterre várt nevetve. Későn indult el újra, így a dobásom telibe találta. Megengedtem magamnak egy önelégült mosolyt, míg ő ugrálva próbálta kirázni a kapucnijából a maradék havat, ami még nem esett a ruhája alá. Visszafordultam a többiek felé, akik kész hócsatát indítottak el. Ha jól értettem, az egész azzal indult, hogy mikor Sirius előbbi hógolyója szétesett, James kinevette. Erre Sirius már őt dobta meg egy -már rendesen összegyúrt- golyóval. A fő csata kettejük közt zajlott, Peter pedig mindkettőjüket felváltva bombázta.

Látványukon elnevettem magam, mire mindannyian felém fordultak. A következő pillanatban pedig már el is talált James hógolyója.

– Hé, nem is csináltam neked semmit – kiáltottam neki nevetve.

– De akartál – jelentette ki komolyan, majd kipukkadt belőle a nevetés.

– Ez igaz – mondtam sunyin, majd a következő pillanatban már el is dobtam felé a golyót. Nevetve próbált kitérni előle, de nem sikerült.

– Ne a legjobb barátomat! – kiáltott nevetve Sirius, majd felém hajított egy újabb hógolyót.

– Nem talált – nyújtottam rá ki a nyelvem, miután a golyó elsuhant a fülem mellett.

Fogalmam sincs mennyi ideig folytattuk még a csatázást, vagy hogy most hány óra lehet. Annyi biztos, hogy már jócskán benne lehetünk a délutánban. Azt hiszem erre Peter is rájöhetett, mert elkeseredetten szólalt meg:

– Ne, lemaradtunk az ebédről!

– Nem baj, Peter – vigasztalta James. – Majd szerzünk valamit a konyháról.

– Plusz még rengeteg édességet is kaptunk – mondtam, miközben felálltam, hogy megszemléljem a hóangyalomat. Nem is rossz – jegyeztem meg magamnak.

Végig néztem a többieken. Mindenki csuromvíz volt tetőtől talpig. Remus annyira fázott, hogy a kezét lehelgette. Ideje volt a csoport anyukájává válnom, bármilyen szívesen lettem volna még kint egy kicsit.

– Gyertek, menjünk be – néztem rájuk.

– De én még nem akarok – nyafogott Sirius.

– Dehogynem. Hacsak nem akarod a szünet maradék részét betegen eltölteni – néztem rá szigorúan.

– Jól van, anya – morogta, de én nem törődtem vele, csak elindultam befelé. Pár pillanat múlva már mindannyian mellettem sétáltak. Semmiségekről beszélgetve mentünk fel a szobába.