Ophelia

10.

Ma végre Remus szabadult a gyengélkedőről. Épp egymás mellet sétálva mentünk egy üres folyosón a Griffendél klubhelyiség felé, amikor félénken, suttogva megszólalt:

– Tudom, hogy nem fog tetszeni amit mondok, de... - kezdte, én meg majdnem mondtam, hogy akkor inkább ne is mond. Végül aztán hagytam, hogy befejezze – neked nem kell itt maradnod karácsonyra. Sőt, inkább menj haza, akkor legalább az egyikünk otthon lesz.

Gondolhattam volna, hogy valami ilyesmivel fog előhuzakodni. Talán ha most nem hozza elő, már hiányolni is kezdtem volna, hiszen ma szerda van és péntekig fel kell íratni magunkat a házvezetőtanárnál, hogy maradunk-e. Pechjére én már szóltam Lumpsluck-nak. Sajnos pont itt kell maradnunk, ugyanis a vonat a telihold utáni reggelen indul, márpedig akkor Remus nincs valami utazós formában. Így ez számomra meg volt beszélve, hogy az idén a Roxfortban töltjük a karácsonyt. Úgy látszik az ő feje máshogy működik mint az enyém. De hiába...

– Már megint kezded, ugye? – sóhajtottam fel. – Sajnos el kell, hogy keserítselek édes, drága bátyám, ugyanis idén karácsonykor sem fogsz megszabadulni tőlem.

– De...– kezdte de volna, de én felemeltem a mutató ujjam, ezzel belefolytva a szót.

– Tudod nagyon jól, hogy nem foglak egyedül hagyni, főleg nem karácsonykor. Szeretném, ha tudnád, hogy mindig melletted leszek, reményeim szerint halálom utánra is egy hangot hagyva a fejedben, ami azt fogja suttogni, hogy adj még csokiiit – mondtam kissé elviccelve a dolgot. – Tehát, mint mondtam, itt maradok a kastélyban veled. Nem is értem, hogy  gondolhattad azt, hogy itt hagylak. Szeretlek és éppen ezért soha nem hagynám, hogy akárcsak egy családtagod nélkül is karácsonyozz – mondtam, majd finoman meglöktem a vállát, mire elmosolyodott.

– Köszönöm – suttogta meghatottan.

****

Amikor felértünk, mindketten a többieket keresve néztünk szét a klubhelyiségben. A szokásos helyünkön, a kandalló előtt találtuk meg őket. James és Sirius a két fotelban terpeszkedett, míg Peter egyedül ült a kanapén. Remussal lehuppantunk a fiú jobb, és bal oldalára.

– Miről csevegtek ilyen élénken? – kérdeztem gúnyosan megnyomva az utolsó szót, tekintve, hogy teljes csöndben ültek és fagyos volt a hangulat.

– Kaptam egy levelet anyámtól – mondta Sirius furcsán rekedtes hanggal. Ez már mindent megmagyarázott. Bár Sirius ritkán beszél a családjáról, tudtuk, hogy a szüleivel nagyon rossz a kapcsolata. Eleve sosem szívlelték, de a beosztási ceremónia óta, amióta Griffendéles, azóta -ha lehetséges- még annyira sem szerették, mint annak előtte. A ceremónia utáni reggelen kapott egy levelet az anyjától, amiben többek között vérárulónak nevezte, és -ami mindenki ledöbbentett- megtiltotta neki, hogy beszéljen az öccsével. Akkor Sirius nagyon szomorú volt, hiába próbálta erősnek mutatni magát, láttuk a könnyeket a szemében. Azóta is minden apró hibája után rivallót kap. Ezek miatt sohasem kérdeztük a családjáról.

– Sajnálom – mondtam őszintén.

– Semmi baj. Nem a te hibád, hogy anyám egy indulatos szipirtyó, házisárkány jellemzőkkel felszerelve, aki minden olyan embert utál, aki nem ért vele egyet, beleérte az idősebbik fiát is – próbált egy mosolyt erőltetni az arcára, sikertelenül. – Konkrétan azt írta, hogy ne merjem hazatolni a képem, vagy ha mégis, akkor úgysem lesznek otthon. Mindegy is. A lényeg az, hogy itt fogom tölteni a karácsonyt egyedül. Ami nem is akkora baj, nincs kedvem újra bezárva lenni abba az undorító házban, aranyvérűeket éltető rendezvényekre menni, vagy bármit csinálni a ,,kedves" kis családommal. Jobb lesz itt, egyedül, békességben, úgy, hogy nem kell hallgatnom, hogy ki lett a többi szipirtyó és bolond szerint véráruló. Jó lesz ez így, tényleg – győzködte magát, de minden ember kihallotta volna a hangjából a kétséget. – Regulus is meglesz nélkülem, hiszen már nagyfiú. Én is kibírom, talán már a leveleimet sem veszik el tőle – csuklott el a hangja és az arcát a tenyerébe temette.

Gyorsan felpattantam, és megöleltem. Ő a fejét a vállamra hajtotta és csendben sírt. Homályosan hallottam, hogy a klubhelyiség egy távoli pontján valakik felnevetnek, de az érzéseimhez ez egyáltalán nem illett. Idegen volt, így egyszerűen csak kizártam. Éreztem, hogy a pólóm nedves lesz Sirius könnyeitől, de ez a legkevésbé sem érdekelt. Az egyik legjobb barátom szomorú volt és megérdemelt egy vállat, amin kisírhatja magát. Tudtam, hogy még távolról sem tudom elképzelni, hogy mit érez, hiszen én egy szerető családba születtem, de őt gyerek kora óta utálják, megveti a saját családja. Megvetik a saját, 12 éves fiukat, mert nem olyan, mint ők. Szerettem volna megmondani nekik, hogy kevesebbet érnek, mint a fiuk talpán a sár, az aranyvérmániájukkal együtt, és hogy Siriusnál jobb fiú nem kell senkinek. Szerettem volna, ha Sirius tudja, hogy ha a vérszerinti családja nem is szereti, mi szeretjük helyettük is.

– Minden rendben lesz, nem leszel egyedül – suttogtam végül, amikor már alábbhagyott vállának rázkódása.

Amikor visszaültem a helyemre, mindnyájan bátorítóan mosolyogtunk rá, valamint Remus csokit és Peter valamilyen cukorkát nyújtott felé, amit valószínűleg addig kotortak elő, amíg sírt. James egy zsepit  adott neki.

– Köszönöm – suttogta, miközben elvette mindhárom felé nyújtott dolgot, majd rám nézett. – És sajnálom, összekönnyeztem a pólódat, mint egy hároméves, aki nem kapott nyalókát.

– Semmi baj – mosolyogtam rá kedvesen. A szülei meg sem érdemlik-gondoltam, mire a szívem még jobban összefacsarodott. Hirtelen Remusra néztem, aki mintha pontosan megértette volna, hogy mit akarok, egy apró bólintás kíséretében beszélni kezdett.

– Amit Lia mondott, hogy nem leszel egyedül, az teljes mértékben igaz. Mi itt maradunk – mondta ki egyszerűen, mire Sirius heves tiltakozásba akart kezdeni, de James belefolytotta a szót.

– Én is maradok – mondta nyugodt hangon. Végül Peter is megszólalt:

– Ahogy én is – mondta nagy elszántsággal.

– Köszönöm – mondta Sirius meghatottan. – De ha csak miattam ma...

– Nekünk Remussal itt kell maradnunk, hogy Madam Pomfrey megfigyelés alatt tarthassa őt, és nem szeretnénk ha útközben kerülne nagyon rossz állapotba – vágtam a szavába az előre megbeszélt hazugsággal. Nem tudom meddig fogom bírni a hazudozást.

– Szüleim elutaznak egy varázslótalálkozóra az Államokba, ahova nem vihetnek magukkal – folytatta megint csak James.

– Anyuék a Nagyit viszik egy gyógykezelésre Dél-Afrikába, ahová nem engednek be kiskorúakat – fejezte be Peter.

– Mihez is kezdenék nélkületek – mondta Sirius még mindig meghatottan, majd mindnyájan egy nagy csoportos ölelésben találtuk magunkat, immár önfeledten nevetve az elénk néző együtt töltött karácsony gondolatán.

Másnap boldogan néztem a négy fiút, ahogy a reggelijük elfogyasztása után odamennek McGalagony professzorhoz, és egymás után felíratják magukat a papírra, azok közé az emberek közé akik még itt maradnak.