Ophelia

4.

Attól fogva, hogy a vonat ablakából látni lehetett a kastélyt, szinte megbabonázva néztem. Sokkal szebb volt, mint amilyennek apa leírta. A magas tornyaival és rengeteg ablakával úgy nézett ki, mint a mugli mesékben az elvarázsolt kastélyok. Mondjuk ennél elvarázsoltabb már nem is lehetne.

Ahogy leszálltunk a vonatról megláttunk egy óriási férfit, aki a kezével integetett miközben azt ismételgette, hogy ,,elsőévesek hozzám". A fiúkkal gyorsan odasiettünk hozzá.

– Sziasztok gyerekek! Én Rubeus Hagrid vagyok, a Roxfort kulcs- és háztájőrzője – mutatkozott be hatalmas mosollyal az arcán. – Most pedig gyertek utánam!

Pár pillanat múlva már egy tó előtt álltunk, melyen sok csónak ringatózott. Azokkal a csónakokkal mentünk át a tavon. Négyesével kellett beszállni egy csónakba és mivel nem szerettem volna kiszakítani a bátyámat újonnan szerzett barátai köréből, inkább egyedül odaálltam egy csónak mellé. Végül három lány csatlakozott hozzám, de a nevükről fogalmam sincs, mert nem vették a fáradtságot, hogy bemutatkozzanak. Ránézésre már jó rég óta ismerhették egymást.

Végül beléptünk az épületbe. Ha kívülről szépnek írtam le, akkor belülről még a szebbnél is szebb. Valószínűleg annyira lenyűgözött, hogy még a számat is nyitva felejtettem, mert egyszer csak meghallottam, hogy valaki a fülembe suttog:

– Szerintem inkább csukd be a szád, mert a végén örökre nyitva marad.

Megfordultam, és válaszul csak kiöltöttem a bátyámra a nyelvem.

– Nagyon vicces – akartam mondani, de ekkor megjelent a lépcső tetején egy boszorkány. Süvege tekintélyt parancsolóan meredt az ég felé, mosolygott, de már ott meg mertem volna esküdni, hogy ő lesz a legszigorúbb professzorunk.

– Üdvözlök mindenkit Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. McGalagony professzor vagyok, Átváltoztatástant tanítok, valamint én vagyok a Griffendél házvezető tanára. Mielőtt elkezdődne a tanévnyitó ünnepi lakoma, az új diákokat, vagyis magukat- beosztják házaikba. Négy házba kerülhetnek: Griffendél, Hugrabug, Hollóhát és Mardekár. Jöjjenek utánam – mondta majd elindult egy hatalmas fa ajtó felé.

Ahogy beléptünk a szám megint majdnem tátva maradt. A teremben öt asztal volt, négy hosszabb függőlegesen és egy rövidebb rájuk merőlegesen. Mint a legtöbb elsős, én is kicsit zavarodottan álltam, amikor McGalagony professzor elővett egy háromlábú széket, amire egy eléggé kopottas süveget helyezett. A legnagyobb meglepetés ezután következett, ugyanis a süveg énekelni kezdett. Igaz, apa beszélt nekünk a Teszlek Süvegről, de arról egy szót nem mondott, hogy még énekel is.

Miután a süveg befejezte az éneklést, McGalagony tanárnő sorban hívta ki az embereket. Sirius a névsor elején volt, így őt osztották be közülünk először. A legtöbben nem akartak hinni a fülüknek, amikor a süveg a Griffendélbe osztotta. Nem igazán ismerem az aranyvérű varázslócsaládok történetét, de annyit még én is tudtam, hogy Black még nem került máshová a Mardekáron kívül. Újabb nevek hangzottak el és újabb emberek ültek le az asztalokhoz. És akkor engem szólítottak. Annyira izgultam, hogy remegtem, mint egy nyárfalevél. Egy dolgot tudtam: nem akartam a Mardekárba kerülni. Egy kicsit összerezzentem, amikor meghallottam egy hangot:

– Nocsak, úgy érzem te nehéz döntés leszel. Van itt bátorság, tudásvágy, bölcsesség, lojalitás, keményen dolgozol, céltudatos és ravasz is vagy. Hm, hm. Hova is osszalak be?

Csak ne a Mardekárba, csak ne a Mardekárba – gondoltam.

– Miért nem akarsz a Mardekárba kerülni? Hiszen nagyon jól megállnád a helyed. Így nagyon megnehezíted a dolgom. Sehova máshova nem illesz annyira, mint oda. Tudod mit? Most az egyszer nem érdekel, hogy ki mit szeretne. Én vagyok a Teszlek Süveg és én mondom meg ki hova való. MARDEKÁR! – üvöltötte, én pedig teljesen lesápadva, remegő lábakkal indultam el a Mardekár asztalához.