Ophelia

6.

Már három hete tart a tanítás, és bármilyen furán is hangzik egyelőre még a mágiatörténelmet is szeretem, ellenben a többiekkel, akik csak aludni járnak arra az órára. Ezen a hétvégen lesz ideérkezésünk óta az első telihold, így elindultam a Griffendél klubhelyisége felé, hogy beszélni tudjak a bátyámmal. Éppen két felsőbb éves jött ki a portrén, úgyhogy gyorsan beiszkoltam mögöttük. A helyiségbe érve még így is elcsodálkoztam azon, hogy egy helyiség hogy lehet ennyire barátságos. Persze a Mardekáros helyiség is csodaszép és hívogató volt a smaragdzöld bársonyfotelekkel és kanapékkal, de ott -talán a közösség miatt- soha nem éreztem magam ilyen otthonosan. Persze lehet ez idővel változni fog.

Remust szobatársai körében találtam meg a kandalló előtti fotelek egyikében, nekem háttal. Elindultam feléjük és amikor James felém nézett egy hirtelen ötlettől vezérelve a szám elé emeltem az ujjam, jelezve neki, hogy ne szóljon arról, hogy jövök. Ő pedig mintha mi sem történt volna, visszafordult az éppen nagy beleéléssel magyarázó Sirius felé. A következő pillanatban a tenyerem már a bátyám szemét takarta. A hirtelen sötétségtől Remus megugrott, amint James és Peter kuncogni kezdett, Sirius pedig durcás képet vágott, amiért megzavarták a magyarázását.

– Ennyire ijesztő lennék? – ültem le nevetve a fotel karfájára.

– Haha, nagyon vicces – nézett rám a bátyám egy kissé sértődötten.

– Jól van, na. És Sirius, te miről beszéltél ilyen bőszen? – fordultam a fekete hajú fiú felé.

– Ha nem zavartatok volna meg, elmondhattam volna a csodálatos tervemet, hogy James és én hogy fogunk bekerülni jövőre a Griffendél kviddics csapatába – felelt játszott sértődöttséggel.

– Akkor nyugodtam befejezheted, de én most elrabolnám a bátyám egy pillanatra – fordultam Remus felé.

– Gyere – állt fel, és elkezdett a hálókörletük felé vezetni. Csak most vettem észre, hogy még a szokásosnál is sápadtabb. A szobájuk ajtaja előtt megállt, majd így szólt: – Griffendél Godrik.

– Három hete vagyunk itt és ti már ennyire őrzitek ezt a szobát? Mit rejtegettek itt, egy óriáskígyót? – kérdeztem. Erre ő csak szem forgatva sóhajtott, majd intett, hogy menjek be. Ahogy beléptem, láttam, hogy mindegyikük otthonossá tette a szoba egy-egy részét a saját maga számára. A bátyám éjjeliszekrényén pár vastag könyv volt egy keszekusza oszlopba rendezve, néhány szelet csoki és egy családi fénykép is helyet kapott, amin mindenki viccesen grimaszol. Ha jól gondoltam, akkor az ajtó melletti ágy, ami tele volt mindenféle levelekkel, kviddics poszterekkel, tollakkal és pár ruhadarabbal dobálva, Siriushoz tartozott. A mellette lévő ágy támlája körül még több kviddics poszter volt kirakva és a hozzá tartozó komódra egy óra és egy aranyos kép volt James családjáról. (James kiköpött az apja). Peter ágya körül rengeteg papírlap, cipők, ruhák, egyszóval mindenféle holmi hevert. Biztos keresett valamit. Az éjjeli szekrényén neki is egy családi fotó volt az egész nagy famíliáról. Egyedül Siriunál nem volt családi kép. A bámészkodásomat Remus kérdése zavarta meg:

– Mit szerettél volna?

– Megbeszélni, hogy hogy fogunk kiszökni a kastélyból szombaton – feleltem.

– Úgy érted, hogy fogok kiszökni. Te nem jöhetsz velem – mondta.

– De ... - szakítottam félbe.

– Nincs de! Az egy dolog, hogy otthon, amikor a szüleink a közelben voltam, ott voltál mellettem. Ami jelzem akkor se nagyon tetszett. De most csak te lennél ott. Ha valami rosszul sül el, mondjuk nem tudsz állattá alakulni, vagy bármi más, nincs, aki megvédjen. Nemhogy esetleg megharaphatlak, de ami még rosszabb még meg is ölhetlek – csuklott el a hangja. – Nem teszlek ki ekkora veszélynek! – csattant fel.

– De nem teszel ki semmilyen veszélynek! – emeltem egy kicsit a hangom. – Tudod nagyon jól, hogy bármikor át tudok alakulni. Megmutassam? – kérdeztem, és a következő pillanatban már az animágus alakomban, egy nagy, fekete farkaskutyaként álltam előtte. Elkezdtem kergetni a farkam.

– Ez nem vicces! Változz vissza, míg mielőtt valaki meglát! Nem vagyok hajlandó elmenni Azkabanba családlátogatásra – parancsolt rám szigorú tekintettel. A szavaira befejeztem a futkorászást és egy jól bevált kiskutya-szem után visszaváltoztam emberi alakommá.

– Látod? Bármikor meg tudod csinálni. Nem lesz semmi bajom! És te is abbahagyhatnád már az önostorozást! Egyébként meg igazán tudhatnád, hogy teljesen mindegy mit mondasz, úgy is ott leszek melletted, ha akarod, ha nem – hadartam el indulatosan.

– Néha olyan idegesítő tudsz lenni. Tudsz róla? – fordult felém, de a tekintetéből csak melegség és szeretet sugárzott.

– Igen, de ez a dolgom. Ugyan úgy, mint melletted lenni a nehéz helyzetekben – mondtam, majd odasétáltam hozzá és megöleltem.

– Köszönöm – suttogta meghatottan. – Talán le kéne mennünk, mert a végén elkezdenek minket keresni – mondta mosolyogva, miközben kibontakozott az ölelésünkből.

– Igazad van – mondtam, majd elindultunk vissza a klubhelyiségbe.

Ott Sirius még mindig nagyon magyarázott valamit, amibe James is néha-néha beleszólt. Peter szinte csodálattal nézte a fiúkat. Remus visszaült előző helyére, és pedig a fotelja karfájára ültem rá. Mosolyogva néztem végig a kis társaságon és akkor tényleg úgy éreztem, mintha tartoznék valahova.