Ophelia

7.

Ma van telihold. A nap még épp hogy fent volt, és tudtam, hogy Remus már az alagútban siet a Szellemszállás felé. Hamarosan nekem is indulnom kell, úgyhogy most egy kihalt folyosón toporgok idegesen és tördelem az ujjaimat. Mi van ha a szobatársaimnak feltűnik, hogy nem vagyok? Bár nem éppen a legélesebb kések a fiókban, de azt biztos észreveszik, hogy nem vagyok ott. Nem jóindulatból keresnének, csak azért, hogy legyen valaki, akinek szívhatják a vérét. Mi lesz ha valaki meglát? Remust kicsapják, engem meg Azkabanba küldenek az illegális animágia miatt. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, miközben reméltem, hogy nem éppen ezen a folyosón van kedve sétálni a gondnok undok macskájának. Csak legyen már hét óra! – gondoltam. Remussal tegnap mindent kiterveltünk. Ő Madam Pomfrey-val elindul a Szellemszálláshoz negyed hét körül. Nekem meg kell várnom, míg a javasasszony visszaér és csak utána indulhatok. Ezért van a hét órás határidő, addigra már vissza kéne érnie.

És ekkor meghallottam Madam Pomfrey jellegzetes csoszogását. Abban a pillanatban behúzódtam egy kisebb fülkeszerűségbe és átalakultam. A következő pillanatban gyorsan kiosontam az egyik hátsóajtón és már a kastély zöld gyepén rohantam. A Fúriafűz előtt egy pillanatra megtorpantam, csakhogy a számba vegyem azt a hosszú botot, amivel meg kell érintenem az egyik gyökerét. Könnyebben ment, mint gondoltam. Amikor a Szellemszállásra értem, felsiettem az emeltre, ahol megláttam a bátyámat, aki egy sarokban kuporgott. Láttam, hogy fájdalmai vannak, így gyorsan visszaváltoztam emberré és megöleltem.

– Nem hiszem, hogy emberi alakban kéne lenned – szólalt meg rekedtesen. – Bármikor átváltozhatok.

– Még teljesen világos van – mutattam az ablakra. – És ígérem, hogy amint egy picit is látszani fog a Hold, már farkaskutya leszek.

– Biztos, hogy nem kéne visszamenned? – kérdezte félénken.

– Jellemző – sóhajtottam fel. – Még az utolsó pillanatban is megpróbálsz lebeszélni. Értékelem, hogy aggódsz értem, de nem kell. Ráadásul, ha most visszamennék, tuti, hogy a fél iskola meglátna, ugyanis a legtöbben most fejezik be a vacsorát.

– Jól van, már nem is próbálkozom. Lebeszélhetetlen vagy – mondta erőtlenül mosolyogva.

Ezután csöndben ültünk még körülbelül negyed órát, míg feljött a Hold. Én rögtön átváltoztam, és úgy néztem a már szinte remegő bátyámra. Az első kósza holdsugár után elkezdődött az átalakulása. Először csak nagyon remegett, majd elkezdett megnyúlni a gerince és a többi testrésze is átalakult. Láttam a fájdalmat a szemében és úgy éreztem majd' megszakad a szívem. Pár pillanattal később már egy vérfarkas állt előttem. Az este hátrelévő részében néztem, ahogy Remus ember híján magát kezdi el harapdálni és marcangolni, én pedig nem tudtam segíteni. Tehetetlenül álltam ott, mint már annyiszor.

Mikor már pirkadt, a bátyám kezdett visszaalakulni. Segítettem neki ráfeküdni a rozoga ágyra, ami a szobában volt. Gyorsan kiosontam a házból, hogy Madam Pomfrey ne vegyen észre, és elindultam vissza az iskolába.

****

Hullafáradtan estem be az ágyamba. Félálomban ránéztem az éjjeliszekrényemre kirakott mugli ébresztőórámra. Szomorúan konstatáltam, hogy legjobb esetben is csak egy órát tudok aludni. Majd ez után rögtön elnyomott az álom.

Arra keltem, hogy az ébresztőm csörög, mint a veszett állat, a szobában lévő emberek legnagyobb bosszúságára. Sóhajtva nyomtam le reggeleim megszomorítóját, majd viszonylag éberen (már amennyire éber lehet az ember 1 óra alvás után) kiszálltam az ágyból. Összekészülődtem, majd tekintve silány állapotomat, úgy döntöttem a gyengélkedőn kérek majd valamit, ami egy kicsit feldob.

Ahogy beléptem a fehérhelyiségbe, az első amit megláttam az a viszonylag békésen szuszogó bátyámvolt, akinek Madam Pomfrey épp a sebeit ápolta le. Ahogy a javasasszony felémfordult, láttam rajta, hogy nem örül neki, hogy ott vagyok. De hát a húgát (akinem melleslegés értelemszerűen nagyon is tud a titokról), mégsem küldheti ki. Így odamentem hozzájuk és óvatosan leültem Remus ágyának a szélére.

– Elnézést Madam Pomfrey, kaphatnék esetleg valamit, amitől nem leszek ennyire álmos? – kérdeztem egy kedves mosollyal az arcomon.

– Igen kedveském, mindjárt keresek neked valamit. Gondolom nem volt könnyű aludnod az éjjel – engedett meg egy szomorkás mosolyt. – Ezt addig fejezd be kérlek, biztos tudod, hogyan kell csinálni – nyújtott át egy kenőcsöt, amit Remus sebeire kellett kenni.

Madam Pomfrey nagyjából két perc alatt megtalálta a főzetet, amit kértem, de én csak akkor hagytam el a gyengélkedőt, miután befejeztem a bátyám sebeinek kenegetését. Gyorsan a Nagyterem felé vettem az irányt, hogy megreggelizzek. Amikor beléptem rögtön a Mardekár asztala felé vettem az irányt, ám ahogy elhaladtam a Griffendélesek asztala előtt hallottam, ahogy valaki a nevemet mondja. Ahogy az asztal felé fordultam láttam, ahogy Remus szobatársai integetnek nekem. Mivel nem akartam őket megbántani és amúgy is szívesebben fogyasztom el a reggelimet az ő társaságukban, lehuppantam Sirius mellé. A pirítósomhoz teát ittam, amibe Madam Pomfrey utasítása szerinte beleöntöttem az élénkítő főzetet, nem éppen láthatatlanul, amit ők meg is szóltak.

– Na, már 11 évesen rummal indítod a reggelt? – viccelt James, és mindannyian nevetni kezdtünk.

– Ha már ennyire tudni akarod, ez egy élénkítő főzet, amit Madam Pomfrey-től szereztem. Nagyon rosszul aludtam – vázoltam fel a helyzetet egy vállrándítás kíséretében.

– És a bátyáddal mi van? – fordult felém Sirius. – Tegnap délután óta nem láttuk.

– Remus beteg, a gyengélkedőn van. De semmi komoly, Madam Pomfrey gyorsan kikúrálja és talán szerdán már járhat órákra – feleltem, kihagyva azt a részletet, hogy pontosabban a saját maga által okozott vérfarkas-karmolások és harapások miatt szorul ellátásra.

– Akkor meg kéne látogatnunk – indítványozta Peter.

– Ne látogassátok meg! – mondtam egy kicsit hevesebben, mint kellett volna, így hát korrigáltam: - Mármint, Remus nagyon szégyenlős, ha beteg, így még azt is kétlem, hogy beengedne titeket. Nekem is úgy kellett könyörögnöm – mondtam, miközben az gondoltam: azért nem mehettek be hozzá, mert még ti sem vagytok olyan hülyék, hogy a sebek alapján ne jöjjetek rá, mi is ő.

– Hát jó – húzta el a száját Sirius. – De ha ma még bemész hozzá, okvetlenül mondd meg neki, hogy jobbulást kívánunk – kötötte a lelkemre, amit a másik két fiú heves bólogatással támogatott.

– Feltétlenül – mosolyogtam rájuk, majd gyorsan megittam a teámat, és elköszönve tőlük elindultam órákra.