Ophelia

13.

Karácsony reggel. Mit is mondhatnék róla, azon kívül, hogy imádom? Az éjjel szinte alig tudtam aludni, annyira izgultam. Vártam az első (és reméljük nem is utolsó) karácsonyomat ebben a mágikus kastélyban és nagyon kíváncsi voltam rá, hogy a fiúk mit fognak szólni az ajándékukhoz, na meg, hogy én mit fogok kapni.

Reggel arra ébredtem, hogy ideiglenes szobatársaim pusmogva állják körbe az ágyam, majd fölém hajolnak. Először rendesen megijedtem, de aztán megint eszembe jutott, hogy ők az utolsó emberek akiktől meg kéne ijednem és hogy tőlük már igazán nem lehet furcsa semmi.

– Mégis mi a Merlint csináltok? – kérdeztem, miközben végig néztem rajtuk, majd nyújtózkodtam egyet.

– Csak fel akartunk ébreszteni, mert... – kezdte James.

– Mert már itt vannak az ajándékok – mondta Sirius szinte ugrálva örömében.

– És valaki nem bír nyugodtan, türelemmel a seggén ülni – fejezte be Remus, miközben jelentőségteljesen nézett a fekete hajú fiúra, aki erre csak egy kisebb horkantással válaszolt.

– Nos, én örömmel bontogatok ajándékokat, de ahhoz ki kell szállnom az ágyból – mondtam, mire mind a négyen szinkronban léptek hátra. Én lassan kimásztam az ágyból, majd a -még mindig álló- bunker felé vettem az irányt. Amint beléptem csodálatos látványfogadott: mindegyik ágy végében egy ajándékkupac hevert, ami az ágy gazdájához tartozott. Miközben leültem, már az én kupacomban lévő ajándékokon időzött a szemem. Egyeseken felismertem anyu igényes és percíz, vagy másokon Remus keszekusza csomagolását, ami valahogy még így is anyuét idézte, és ahogy ránéztem a nagyszüleim ajándékára szinte láttam nagyi szeretetteljes arcát, miközben csomagol.

Miközben én bámészkodtam és elmélkedtem, addig a fiúk őrült lendülettel fogtak bele az ajándékok kibontásába. Mindegyikük legalább a harmadiknál tartott. Én először a nagyiék ajándékát bontottam fel. Ez egy karácsonyi pizsamát és egy jó vastag, rénszarvasmintás zoknit foglalt magába. Elmosolyodtam, ugyanis a nagyszüleim pont egy olyan zoknit választottak, ami mintha pontos mása lett volna a kedvenc, de már nagyon elnyűtt karácsonyi zoknimnak. A következő csomagban, amit kinyitottam, rengeteg édesség volt és már akkor összefutott a nyál a számban, amikor rájuk néztem. Ezután nyitottam ki egy hasonló csomagot, ami szintén tele volt édességekkel és még egy díszes füzetecske is tartozott hozzá. Maga a borító alapja fekete volt, mintaként pedig türkizkék csíkok tekeregtek rajta. Az ezutáni ajándékcsomagolást, ahogy az előzőt sem ismertem fel, így arra következtettem, hogy a James-Sirius-Peter trió egy-egy tagjától kaptam. Bármelyikük is adta, nagyon is tudta, hogy mik a kívánságaim, ugyanis a csomag egy mugli könyvet rejtett. Végig simítottam a borítón, majd körbe néztem az ajándékaikat bontogató társaságon. James a kezemben tartott könyvre, és a csodálattal teli arcomra nézett, majd vigyorogva megkérdezte:

– Na, hogy tetszik? – kérdezte magabiztosan, tudva, hogy az ajándéka biztos sikert aratott. Az arcomon felragyogó mosoly még inkább levakarhatatlanná tette vigyorát. – Tudok vagy tudok?

– Nagyon tudsz, James Potter, nagyon tudsz – mosolyogtam rá hálásan. – Hogy tudtad ezt beszerezni?

– Kaptam egy kis segítséget otthonról – mosolygott tikokzatosan.

– És az én ajándékom hogy tetszik? – fordult most felém Peter, majd a füzetes édességcsomag felé bökött a fejével. – Látom már kinyitottad.

– Nagyon tetszik – mosolyogtam rá. – A kedvenc édességeim vannak benne, az a füzet pedig egyszerűen meseszép. Nektek tetszenek az én ajándékaim? – kérdeztem kissé félénken, mikor láttam, hogy már mind a négyen kibontották őket.