One Shot Sztorik-Foci Kiadás

Phil Foden #2

-Nem megyünk inkább máshova bulizni?-kezdtem el begöndöríteni a hajam
-Riley, kérlek. Hidd el hogy jó lesz-próbált nyugtatni barátosném
-Ja múltkor is ezt mondtad-forgattam meg a szemem
-Az sem mostanában volt. Figyelj ide. Ott lesz nyilván, és akkor mivan? Köszöntök egymásnak és mindenki megy táncikálni a baráti körével. Sőt az lehet jobb lenne, ha tudomást sem vennél róla hogy Phil is ott lesz
-De ahjj-tettem le a göndörítőt és arcomat tenyereimbe temettem
-Leszünk ott csomóan, nem lesz baj-karolt át Ashley
-Jó, bocsánat-töröltem meg a szemem

De hogy miről is van szó? Nagyvonalakban elmesélem.
Általános suliban egy osztályban kezdtünk, és úgy gondoltuk hogy mi lenne ha elkezdenénk focizni. Először csak suliban volt külön szakkör, ott baromkodtunk. Nagyon jó barátok lettünk és imádtam iskolába járni.
Nyolcadik elején felvételiztünk a Manchester City akadémiájára.
Ashley és Phil egyértelműen helyet kapott, bennem viszont nem voltak olyan biztosak, de végül engem is felvettek. Eközben Phillel eléggé közel kerültünk egymáshoz és a barátságból szerelem lett.
Viszont úgy éreztem, hogy semmi esélyem sem lenne ahhoz, hogy valaha is első osztályban játszak majd, így otthagytam az akadémiát és az atlétika felé kezdtem el kaccsintgatni a sok biztatás végett.
Életem egyik legjobb döntése volt az egyszer biztos.
A tanév végén viszont én másik gimiben kezdtem el a tanulmányaimat, Ashleyék pedig mentek az akadémia iskolájába tovább. Ezzel sem volt gond egyébként. Ugyanúgy találkoztunk minden második nap, sok programot csináltunk többi barátokkal is.
Phillel is minden rendben volt közöttünk.
1 év múlva viszont kezdtem azt érezni, hogy valami nincs rendben.
Egyre gyakrabban mondta vissza a közös programokat, a tanulásra hivatkozva.
Aztán fülembe jutott hogy az egyik lány osztálytársával szokott délutánonként "tanulni".
Elöntött a düh és a szomorúság.
Végül kiderült hogy le is feküdtek egymással, és itt tudatosult bennem, hogy mi volt bennem a hiba.
Ennyire nem mélyítettük el a kapcsolatunkat, nem mellesleg igencsak szép és jó alakú lány volt, akivel megcsalt. Akkoriban elég vékony voltam, és nem voltak olyan idomaim, mint Harpernek..
Így 2 év együttlét után szakítottam vele. Ellenben ő mai napig Harperrel boldog...
Hatalmas nyomot hagyott bennem ez az egész. Hónapokig alig bírtam enni és aludni.
Ashley viszont ezt megelégelte, és ő volt az, aki felkapart nagynehezen a földről. Elhatároztam hogy keményen fogok edzeni, hogy jobb legyek Harpernél.
Meg akartam neki mutatni hogy mit vesztett. Rossz mentalitás volt ezzel én is tisztában vagyok, de meglett a gyümölcse. Gimi végére végre emberiesen néztem ki, és a futásban is sok sikert értem el az iskolában.
A kondiban ahova jártam felkért a tulaj, hogy reklámozzam a termet és legyek olyasmi nagykövet féle. Ezzel elég jól beindult a karrierem instán is, és csatlakoztam az Manchesteri atlétikaszövetséghez és sorra jó eredményeket értem el.
Eközben elvégeztem egy személyi edzői tanfolyamot, és úgy éreztem hogy végre megtaláltam önmagamat.

Ahogy ez sikerült Ashleynek is. Első osztályú labdarúgó játékos,ahogy Phil is...
Annak nagyon örülök hogy Ashel továbbra sem szakadt meg a kapcsolatunk. Örök barátság a miénk szerintem.
Nagyjából ennyi a múltról. Mostmár szerintem érthető hogy miért nincsen kedvem menni ebbe a buliba. De tényleg sok jó ismerős ott lesz, és van is mit ünnepelnie mindenkinek. Egy estét csak kibírok valahogy.

Valahogy fél kilenc fele meg is érkeztünk a helyszínre.
Persze hogy rögtön őt kell észrevegyem. Fújtam egyet és odamentem a lányokhoz. Kértünk egy koktélt és leültünk beszélgetni. Mindenkinek van mit mesélnie.

Egy jó két órával később már inkább a piálás volt előtérben tánccal megspékelve. Legalábbis nálam. Holnap utazom 2 hétre Los Angelesbe, és lehetséges hogy majd a jövőben oda is költözöm.
Megadtam a módját az utolsó bulinak itthon egy darabig.
Elég rendesen sikerült becsiccsentenem. Annyira táncoltam hogy valakinek neki is mentem.
-Bocs-nevettem és folytattam tovább
-Nem ütötted meg magad?-kiabált, mert a zenétől nagyon nem lehet semmit sem hallani normális hangerőben. Bármennyire lehetek részeg, de ezt a hangot mindenhol és mindig felismerem. Megfordultam és Phillel találkozott a tekintetünk.
-Fantasztikusan vagyok, amúgy meg semmi közöd hozzá-hablatyoltam és majdnem el is vágódtam.
Vágódtam volna el ha nem fog meg.
-Pihenj meg a kanapén-vezetett volna ki a tömegből, de megálltam. Most nagyon bennem van az, hogy megcsókoljam. És hát eléggé tele volt az agyam ahhoz hogy meg is tegyem. Természetesen egy kis idő után ellökött magától.
-Riley mit művelsz? Nekem barátnőm van
-Igeen? Barátnőd van? Akivel a hátam mögött csaltál. Hát ez remek-nevettem fel hangosan
-Ezt ne itt kezd el-csitítgatott, de rohadtul nem vettem róla tudomást
-Miért ne? Végülis a barátaid, barátaink vannak itt. Had tudják meg azok is hogy mit műveltél, akik esetleg nem tudják. Tönkretetted az életemet. Én tényleg szeretettelek és szerelmes voltam kibaszottul, de te ezek szerint nem. Neked az fontosabb volt hogy valaki széttegye neked a lábát, amit ugyebár én nem tettem.
-Riley
-Kuss, most én beszélek-kiabáltam, és folytattam a mondandóm.
Tudod hogy hónapokon keresztül sírva aludtam el minden este, és azzal is keltem? Mindenkit ellöktem magamtól és tönkrementem lelkileg, testileg, mindenhogy. Te meg vígan élvezted annak a ribancnak a társaságát.
-Ne beszélj így róla-emelte fel a hangját
-Hányszor mondjam el hogy pofa be?-pofoztam meg
Na szóval. Tudom hogy sokkal szebb és jobb volt nálam, de én teljes szívemből szerettelek. De téged ez cseppet sem érdekelt.
Mostmár pofázhatsz nyugodtan, utállak-löktem arrébb és táskámat megtalálva elhagytam az épületet. A könnyeimtől már nem láttam semmit sem, azt sem tudtam hol vagyok.
Egy valamit viszont még ígyis tudok. Hogy baromira hiányzik ez a hülyegyerek.