Az erdei tündér (BEFEJEZETT)

6.rész

Igor pov.
Kifésültem a kedvesem haját egészen addig, amíg puha nem volt mint a selyem.
- Kész is van. - adtam csókot arcára és átöleltem derekát - Nagyon szép vagy!
- Köszönöm... - mosolygott szendén.
- Mit szólnál ha holnap tovább utaznánk? A világ meg mindig nagy.
- Imádnám, de csak ha elkísérsz.
- Természetesen kedvesem!
- Igor, túl kedves vagy velem!
- Had legyek kedves azzal, akit szeretek. - pusziltam az arcára.
- Biztos nem kapkodjuk el?
- Úgy érzed? - néztem rá, mire elnézett rólam szótlanul - Csak egy szavadba kerül és...
- Nem! Hidd el, hogy senki mást nem akarok mint téged, de... Előbb szeretnem megérteni mi az, hogy egybekelni. Mit szólnál egy hosszabb jegyességhez?
- Nekem bárhogy megfelel, csak neked legyen jó. - bólintottam mosolyogva.
- Nem gyáva vagyok csak...
- Tudom. Kicsit talán tényleg elsiettük. - pusziltam az arcára. Felém fordult és fejét enyémnek döntötte.
- Egy picit, de semmi pénzért nem válnék el tőled. - suttogta halkan, majd ajkaimra nézett elpirulva - Igor... újra szeretném...
- Oh hohó! Ennyire jó volt? - kérdeztem incselkedve mire elpirulva biccentett.
- Igen. - bújt nyakamba és adott oda egy csókot - De jól sejtem neked is.
- Az nem kifejezés! - tepertem magam alá. Mar épp a fűző kibontásán ügyködtem mikor kopogtak az ajtón. Felvettem az ingem és kinyitottam. Az apám állt az ajtóban.
- Szép estét!
- Mit keresel te itt?
- Holnap reggel haza utazom és most, hogy hat év után újra láttalak szerettem volna elbúcsúzni. - mondta és átnézett a vállam fölött. Vladimir a takaró alatt bujkált. - Latom már dolgoztok az unokáimon.
- Ehhez semmi közöd! - léptem ki és becsuktam magam mögött az ajtót - Tartsd magad távol tőle! Ha csak egy újjal is hozzá mersz érni, én...
- Te mi? - kérdezte fölényese.
- Ő az én feleségem! Őt nem kaphatod meg!
- Talán nem, de talán igen. A legutolsó kis szeretőd is az enyém lett nem emlékszel?
- Fejezd be...
- Meg az imádott dadusod is... Hogy van az öcséd?
- Fogd be! - kiabáltam rá és gallérjánál fogva a falra nyomtam - Miért csinálod ezt?! Hah?!
- Van úgy, hogy az embernek nincs oka semmire. Csak elvezi. - vont vállat és lerántva magáról a kezeimet elindult. - Üdvözlöm a kedves Victoriat.
Mérgesen néztem utána, kezeim pedig remegtek az idegességtől. Ha nem az apám lenne, már saját kezűleg megöltem volna.
- Igor... - fogta meg valaki a kezem mire a testemet átjárta a nyugalom. - Mi a baj?
- Az apám! - feleltem és megfordulva magamhoz húztam őt - Holnap reggel indulunk! Egy nappal sem maradunk tovább itt!
- Rendben. - mondta és viszonozta az ölelést. A hangulatot kicsit rontotta apám megjelenés, amit Vladimir nem tett szóvá és azt mondta megérti. Imádom, hogy ilyen. De valamivel kárpótolni fogom őt az elrontott este miatt. Ő észhez tud téríteni engem, a legőrültebb dühömet is csillapítja.
- Mit értett a dadusod alatt? És... Van egy öcséd?
- Egy fél testvérem. Anno az apám... A dadussal is... Érted.
- Ohh... - tette kezét szája elé sokkosan.
- Tőle van a fél testvérem, de nagyon kedves és jó fej.
- Kedves, hogy tartod vele a kapcsolatot.
- A dadus anyám helyett anyám volt, szóval ők inkább a családom és most már te is.
- Hívjuk meg őket is az esküvőre! - ölelt át, mire mosolyogva simítottam hátra haját vékony válláról.
- Téged nem zavarna?
- Nem! Neked fontosak, azt mondtad hogy a fontos embereket szeretnéd az esküvőn. Ha ők azok, akkor hívd meg őket!
Bementünk a szobába és szerelmesen megcsókoltam őt.
- Annyira imádlak téged.
Elmosolyodva nézett szemeimbe, majd a falhoz hátráltunk. Láttam szemein, hogy mit szeretne így bekulcsoltam az ajtót. Majd derekába karolva húztam magamhoz őt. Szenvedélyes éjszakát töltöttünk együtt és másnap korán összepakoltunk. Szóltam Marknak és Thomasnak, hogy indulunk. Ők is össze szedték a holmijukat és hozzánk verődve elindultunk a nagy világba.
- Most hová megyünk? - kérdezte Mark a barnához dőlve.
- Vonatra szállunk és Kanadába viszünk titeket. Gyönyörű! - mondta és rám nézett. Elő vettem pár képet a kanadai vidékről.
- Nézd Mark! Ez olyan, mint az erdőnkben! - mutatott izgatottan Vladimir a Niagara vízesésre.
- Csak egy picit hasonlít rá, de ez sokkal nagyobb, mint a tiétek. - feleltem.
- Megnézhetjük majd? - kérdezte gyermeki izgatottsággal.
- Persze! Az erdőbe is kimehetünk.
Mosolyogva bólintottak és az út további részében sokat kérdezgettek minket.