Az erdei tündér (BEFEJEZETT)

17.rész

Vladimir pov.
A nyugalmunk egészen másnapig tartott mikor kopogtak az ajtón. Igor nyitotta ki, de nagy hiba volt. Ugyanis az apja állt ott.
- Mit akarsz?! - kérdezte szerelmem idegesen.
- Fiam, mar 16 éve nem láttalak. Ideje volt. - próbált belepni, de Igor nem hagyta. Nem lenne jó, főleg, hogy Natasha és Dimitrij is itt vannak.
- Menj innen el! - morogta és kijjebb lökte őt - Nem vagyok rád sem én, sem pedig a családom kíváncsi!
- Úgy tudom van két unokám. Én kíváncsi vagyok rajuk.
- Ki az, fiam? - jött mögülünk a hang. Félve néztem Natashara, aki amint meglátta a férfit azonnal elsápadt.
- Egy senki. - felelte Igor és becsapta az ajtót. Azonban az öreg nem hagyta. Betolta az ajtót és Natasha elé lépett.
- Natasha...
- Thomas...
- Ki szólt? - dugta ki fejét a néger, de amint meglátta Igor apját szemei fenyegetően villantak - Ez meg mit keres itt?!
- Hogy kerülsz ide Natasha...? - hagyta figyelmen kívül az öreg - Ennyi év után...
- A fiammal vagyok itt.
- Te nem változtál. Semmit sem.
- De te igen. - lépett el tőle és még a kezeit is elhúzta - És nem jó irányba, ahogy hallottam...
- Natasha...! - nyúlt utána, de ekkor anyósom férje elkapta őt csuklójánál fogva.
- Hagyja békén a feleségemet! - mondta mély hangon.
- Ő az én feleségem! - morogta. Ijedten magamhoz öleltem Nailt.
- Mama. - mondta reszketve, mire már Igor még mérgesebb lett.
- Mit akarsz? Egyszer már elszakítottál tőle, most nem hagyom! - lépett oda.
- Mindenki higgadjon le! Vladimir! Vidd ki Nailt, most! - mondta Dimitrij.
- Rendben. - bólintottam gyermekemet magamhoz ölelve. Kivittem a kertbe és amíg ő Peterrel játszott, én hallgatóztam.
- Hogy mit akarsz?! - hallottam meg párom hangját.
- Látni akartalak téged, mert hiányoztál! Egy kis időt szerettem volna veled tölteni és az unokáimmal.
- Nem mész se a párom, se a fiaim közelébe!
- Fiam... - mondta megtörten.
- Nem vagyok a fiad! Soha nem is kezeltél úgy! Nincs jogod így hívni!
- Igor nyugodj meg! - hallom Natasha hangját.
- Most kérem menjen el! Este mindent megbeszélünk.
- De...
- Takarodj. - mondta szerelmem érzelem mentes hangon, amitől megijedtem. Még soha nem hallottam, hogy így beszélt volna és ez megrémített. Tudtam, hogy milyen alak az apja, de mar eltelt 15 év. Az én apám nem lehetett velünk és mire visszakaptuk már késő volt.
- Igor? - simítottam kezére mikor mellémért, ő pedig szorosan vont magához.
- Sajnálom. Nem akartam kiabálni.
- Hoppá! Brak! Brak! - játszott a plüss békával Nail.
- Jobb is szerintem. - simítottam arcára - A gyerekek miatt és főleg te miattad.
- Hm. - bólintott mosolyogva néztük, hogy a kis nyuszinak mutatja plüssét.
- Az apad...
- Ne haragudj, de ne beszéljünk róla. - fúrta az arcát a hajamba.
- Ahogy gondolod. - suttogtam hátát simogatva.
- Ugrik! Ugrik! - hallottam meg Peter hangját, ahogy Nail ölébe ugrik és befészkeli magát oda - Puha!~
- Peter nyuszi! - mosolygott a kicsink és megölelte a nyulat.
- Barát!
- Annyira édesek. - mosolyogtam boldogan rajtuk.
- Azok és szerintem ez egy hosszú barátság lesz. - mondta Igor.
- Az biztos. Csak együtt tudnak aludni, ha nincs mellette a nyuszi felriad álmából. - motyogtam.
- Anyu! Peter éhes, hol a zöldség? - szaladt hozzánk.
- A kamrában drágám. - válaszoltam kuncogva, míg Igor karjaiba nem vette őt - Megyek hozok neki valami finomat.
- Hagy én is! - kérlelt boci szemekkel, amitől lágyult a szívem. Így kötöttünk ki mindannyian a kamrában ahonnan Nail mar válogatta ki a sok retket, répát és káposztát.
- Elég lesz kincsem. Szegénynek ez már sok lesz.
- Biztos? - kérdezte félve.
- Biztos.
- Szerintem ennyi elég. - vett le Igor egy hosszú répát és oda adta a nyúlnak. Peter boldogan vetette magát rá és bojhos farkincáját megrázva kezdett falatozni. Etetés után Nail bevitte a szobájába. A nyúlnak mar egy külön párnát tettünk be, de gyakran lemászott róla és kis gazdájához bújt.
- Ahhoz képest, hogy Castiel találta. - vizslatta őket Igor - Egész hamar új emberhez csapódott.
- Ez nem rajtam múlt. Én hata hoztam és menedéket adtam, de Nail ad neki folytonos játékot, szeretetet és barátságot. - suttogta a fiunk.
- És ez így van jól! - csókoltam homlokon nagyobbik fiamat, majd páromat. Aki szorosan fogott derekamnál fogva és nézett mélyen szemeimbe.
- Gyere! Menjünk át a mi szobánkba. - intett a fejével és becsuktuk magunk után az ajtót. Óvatosan neki nyomott közben ajkaimra hajolt, amitől elpirultam. Régen kaptam már tőle ilyen heves csókot.
- Mire gondolsz drága férjem?
- Arra amire minden nap ha lehajolsz.
- Igor! - lettem még vörösebb, de közelebb húzódtam hozzá - Mond mit tennél vele?
- Nem mondom, inkább megmutatom tündérem!
Szerelmes éjszakának néztünk elébe. Másnap reggel ébredtünk csak fel, egymásba gabajodva. Takarónk pedig a derekunkun volt.
- Jó reggelt életem fénye! - csókolt a nyakamba Igor.
- Jó reggelt.
Izmos hátára simítottam, onnan pedig mellkasára vezettem kezemet. Soha nem tudom feldolgozni a mai napig, hogy lett egy ilyen ördögien vonzó férfi a férjem.
- Figyelj, az apad...
- Shh! Csak meg pár percig ne! - motyogta az arcomba majd csókot nyomott rá.
- Igor, nem halaszthatjuk ezt a végsőkig.
- Miért nem? Eddig is jól megvoltunk nélküle! Miért ne vehetnénk őt figyelmen kívül, úgy ahogy ő tette velünk?
- Igor.Én azt hittem, hogy apánk elhagyott minket. Mikor megtudtuk az igazat, csak egy évig maradt velünk. Nem akarom, hogy neked is késő legyen. Mar mi is szülők vagyunk. Gondolkozz rajta. - csókoltam szájon majd a vállába fúrtam az arcomat.
- Igazad van. - sóhajtotta - Neked mindig igazad van.
Annyira örültem, hogy tudok hatni rá. Csak szívemből remélem, hogy nem bánom meg. Még egy darabig heverésztünk és elveztük egymás melegét, amikor Mark sírása rázott fel minket. Felkaptuk a ruháinkat és kirohantunk. A gyerekekkel is ez volt.
- Anya, mi történt? - jött ki Castiel.
- ANYA!!!! - rohant ki Jacob. Thomas éppen Mark fejét fogta, aki a lépcső alján feküdt.
- Mark! - rohantam hozzá kétségbe esve - Mi történt?!
- Nem tudom! Egyszer csak összeesett! - motyogta.
- Anya! - rogyott le sokkosan Jacob - Anya!
- Hívom az orvost! - szaladt el Igor a telefonhoz.
- Castiel vidd innen Jacobot! - kértem gyermekemet.
- Nem, itt akarok lenni!
- Azt mondtam menjetek!
Pár perc múlva jött az orvos és mindenkit megnyugtatott, hogy semmi komoly, csak egy kis stressz.
- Jobb lenne ha vigyázna magára.
- Úgy lesz! - simogatta Thomas dudorodó hasát és arcon csókolta a fáradt testvéremet.
- Jól vagyok, csak megszédültem.
- Biztos éhes vagy! Nem ettél rendesen! - ugrott fel Jacob - Hozok valamit!
- Jézusom! Izgatottabb mint az apja!
- Kösz. - morogta az említett, de bátyám nyugtatólag fogott kezére.
- Semmi baj. Segítesz felmenni?
- Ezer örömmel!
Mind a ketten felmentek. Hala istennek semmi baj.
- Mama? - jelent meg Nail.
- Gyere ide kicsim. - vettem karomba.
- Mark bácsi jól van?
- Igen, csak picit rosszul lett. Tudod neki most lesz babája és nehezen viseli az ezzel lévő dolgokat.
- Olyan baba mint Peter? - simogatta a nyulat mire mind felnevettünk.
- Nem egészen.
Délután kivittük a parkba a kicsit, hogy játszhasson. Hozta Petert is. Meg az egyik játékáról leszedett kis kék inget is ráadta. Helyes volt a barna nyúl így kabátban.
- Elnézést! - hallottuk. Egy pár állt felettünk és egy dundi, valahogy visszataszító tekintetű lány, olyan nyolc lehetett.
- Tessék?
- A lányunk látta a nyulukat és nagyon megtetszett neki. Mondjak mennyit kérnek érte?
- Parancsol? - kérdeztem meglepetten, de Igor is ilyen értetlen volt.
- Jól értette. Megvennénk a nyulat.
- Nem! Peter az én barátom! - kiabálta Nail és magához ölelte az ijedt kis állatot - Nem adom!
- Ha én akarom a nyulat, akkor megkapom! - morogta a kislány majd az apjához fordult. - Ugye megveszed nekem, apuci?
- Sajnáljuk, de a nyúl nem eladó. - mondta Igor kihangsúlyozva a nemet.
- Ugyan uram! Ma már mindennek meg van az ára!
- De ennek a nyúlnak nincs. - mondtam kimérten és átkaroltam gyermekemet, aki a reszkető Petert tartotta - Nincs az a pénz, hogy elvegyék
- A fiúnk szereti ezt a nyulat és a családunk is. Nem eladó.
- Ugyan! Nézze... - próbált tovább nyájaskodni, de egy hölgy jelent meg mellette.
- Maguk buták vagy játszák? A nyúl nem eladó! Viszlát! - a tekintete szikrázott. A család azonnal eltűnt.
- Köszönjük.
- Beatrix Potter! Szolgálatukra.
- Peter! - szipogta Nail és szegény nyulat ölelgette, aki csak szorosan bújt nyakába.
- Ismeri őket? - kérdeztem hálásan.
- Sajnos igen. Mindent megvesznek a lányuknak, amit csak akar, szánalmasak. Láttam, hogy erősködnek így közbeleptem.
- Köszönjük. - mondta Igor is hálásan. A hölgy ekkor Nailhez fordult.
- Nagyon aranyos a nyulad. Megengeded, hogy lerajzoljam őt?
- Igen... - motyogta, de nem eresztette el.
- Tedd úgy, hogy jól lássam. - kuncogott Beatrix és elővett pár holmit. Gyors és kecses mozdulatokkal rajzolni kezdett. Kíváncsian néztük, ahogy alkotott. Peter szemmel láthatóan élvezte a figyelmet. Még pózolgatott is.
- Elnézést ha tapintatlan vagyok, de vannak más kisállat barátaid is? - kérdezte a hölgy csillogó szemmel. Nail elmosolyodott és elkezdte mutogatni a plüsseit.
- Ez itt Jeremiás úr, ez itt Tomi cica, ez itt pedig Tüskés néni. - mutatta fel a plüsseit.
- Nagyon aranyosak! - mosolygott - Lerajzolhatom őket is?
- Anyu? - fordult felém kíváncsian.
- Szerintem nem lenne semmi baj belőle. - mondtam vallat vonva. Mi egy padra ültünk, amíg Nail, Peter és Beatrix a takarón ülve átbeszéltek és rajzoltak.
- Érdekes egy nő. - jegyezte meg Igor átkarolva derekamat.
- Igen.
- De kedves, nem hiszem hogy van gyereke, inkább olyasfajta, aki csak szereti őket. - mondta.
- Művészi, melegszívű lélek. Peter igazán felkeltette a figyelmét.
- Azt látom. - mosolygott miközben a nő megvakarta a nyuszi pocakját. Nail szélesen mosolygott és plüsseit ölelgette.
- Rendben van. Köszönöm, Nail?
- Jössz majd még játszani? - kérdezte a kisfiunk.
- Ha szeretnéd és apukádék megengedik. - mosolygott, mire fiúnk boci szemekkel nézett ránk.
- Hát... - motyogtam.
- Nekem nincs ellenemre a dolog. - mondta Igor, mire Nail vidáman elment Peterrel. - Mi is a foglalkozása, hölgyem?
- Óh, egyetemista vagyok. Művészettant tanulok. Régi álmom egy gyerekkönyv írása.
- Ez érdekesen hangzik. - nézett rá elismerően párom, ami nem tetszett. Mit dicséri ezt a nőt, amikor itt ülök mellette?!
- Köszönöm. Viszlát! Majd keresem magukat! - mondta mosolyogva majd elment.
- Nézd anyu milyen szép! - mutatta boldogan Nail a rajzot és Petert is megpuszilta.
- Ez te vagy, Peter! - mutatta neki is a rajzot. A kis nyúl érdeklődve nézte és pici nóziját izgatottan mozgatta.
- Nyúl! Nyúl! Én! - hallottam a nyulat. Valóban aranyos volt a rajz. Olyan gyermeki. Igor kacagva kapta fel karjaiba és nyomott arcára egy cuppanós puszit, mire a kis fiú hangosan felkacagott.
- Gyertek, drágáim. Menjünk haza.
Azonban mikor haza értünk a lépcső alján Castiel és Jacob ültek egymás mellett míg Thomas ezerrel szidta őket.
- Nem kell ezt siettetni, ezt nem lehet betervezni... Jézusom, gyerekek.
- Mi történt már megint? - kérdeztem félve, mire a barna bőrű csak nagyot sóhajtott.
- Kérdezd a gyerekeinket!
- Gyerekek?
- Hát mi... - motyogta a fiunk.
- Mi csak csókolóztunk. - vágta rá Jacob.
- Pucéran! Az ágyban! - sóhajtotta Mark.
- Az mit jelent? - kérdezte Nail ártatlanul, mire a két idősebb elvörösödött.
- Ezt majd megbeszéljük később. - motyogta Igor - Menj szépen a szobádba Peterrel, nekünk még beszélgetni kell a bátyáddal.
Miután hallottuk, hogy a kicsi becsukja az ajtót, Thomas elmesélte, hogy meztelenül smároltak az agyban és hogy ezt ők elvileg előre megbeszélték óra pontosságra.
- Drágáim ez nem megbeszélésre működik. - ráztam nevetve fejemet - Majd jön minden magától az adott pillanatban és hangulatban!
- Tudjuk... - motyogták egymás kezét fogva.
- Jaj gyerekek! - ölelte meg őket Mark mosolyogva.
- Miért akarjátok siettetni?
- Egyszer... Mar megvolt a hangulat es az alkalom, de elkapott a hév és... - magyarázta Jacob.
- És túl nyomulós lettél. - húzta össze szemeit Igor morcosan.
- Igor! - böktem oldalba. Ő beszél meg itt nyomulásról? - Gyerekek, ezt nem lehet betervezni, értitek? Erőltetni pedig végképp nem szabad!
Erre csak bólintottak, majd szemeik sarkából egymásra néztek. Látszott rajtuk, hogy nem kicsit érzik zavarban magukat a helyzet kapcsán.
- Na menjetek fel, külön! - mondta Thomas.
- De... - néztek fel szomorúan.
- Nyomás!
Mind a ketten felmentek mi pedig jót kuncogtunk a naivságukon.
- Azt hiszem kicsit többet kellett volna beszélgetnünk velük erről.
- Vagy talán túl sokat mondtunk nekik. - sóhajtottam.
- Az is meglehet. - mondta nevetve Igor és rám mosolygott, de elfordultam és elindultam a fiunkhoz. Nail békésen rajzolt valamit, míg a nyuszi a párnáján pihent békésen szuszogva.
- Mit csinálsz kicsim?
- Rajzolni próbálok! Miért nem olyan szép mint Baetrixé? Ő olyan ügyes! - duzzogta.
- Dehogy nem szép! - mondtam hajába csókolva - Nagyon tetszik és fogadok apádnak is fog!
- De ez csak egy nagy paca! - szipogta mire a nyúl felrohant és átmászott Nail ölebe.
- Szép! Szép! - mondta a pici, mire mosolyogva öleltem őket át.
- Peternek nagyon tetszik. - suttogtam fülébe - Nem csúnya, pont úgy szép ahogy van!
Erre a kicsikém végre mosolygott és magához ölelve a nyuszit bújt hozzám. Boldogsággal a szívemben töltöttem vele a napot és segítettem neki a rajzolásban. Igor úgy estefelé kopogott be.
- Sziasztok! Beszélgettem Castiellel.
- Sikerült rá hatni? - kérdeztem mosolyogva, mikor a nyuszi ruhámat húzta.
- Igen, bár így is túl együttműködő volt. - gondolkodott el és Nail hajába simított.
- Nézd, apa! - mutatta neki a rajzot, amit most csinált.
- Nagyon szép, kisfiam.
- Anya is ezt mondta! - mosolygott, mint egy vadalma - Peternek is tetszik!
- Meghiszem azt, ugye Peter? - vakarta meg a nyúl fülét. Elmosolyodtam, néha elfelejtem, hogy Igor milyen jó apa. Castiellel is ilyen lágyan törődött és odafigyelt minden apró mozzanatára. Amikor pedig tragédia ért minket, akkor is mellettem maradt és azt hajtogatta, hogy nem az én hibám volt. Megtört lelkével az enyémet próbálta helyre hozni. Szerelmesen néztem fel rá, ahogy ő is én rám. Erre szorosan, de ügyelve a kettőnk közt ülő kicsire, a nyakába borultam.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek, kedvesem.
Hajamba csókolt, amibe bele is túrt óvatosan. Tudja, hogy imádom, amikor ezt csinálja.
- Puszi! - kuncogta Nail és az arcaink köze emelte Petert. Mind hangosan nevettünk és átöleltük egymást. Este hamar lefektettük őt és mi is az alváshoz készülődtünk.
- Kedvesem, jól vagy? - karolt át Igor hátulról. Tiszta törődés volt ebben az ölelésben.
- Igen. - hajtottam fejemet vállára és úgy néztem fel rá - És te hogy vagy?
- Aggódom érted. Mindig ha mérgesnek vagy szomorúnak latlak... Felek, hogy megint megpróbálsz itt hagyni... - nyomta a fejét a vállamba. Mikor elvesztettük a kis babánkat, megkíséreltem felkötni magam, de kihátráltam. A félelem, ami akkor átsuhant arcán máig az emlékeimben kísért.
- Soha nem teszek még egy ilyen butaságot.
- Remélem is. Ha elveszítelek téged, abba beleőrülök. - motyogta szomorúan. Megfordultam es átöleltem őt.
- Itt vagyok, drágám. Itt van a családunk is és mindenki boldog.
- Igen, de meddig? - motyogta - Mark sokat szenved a terhessége alatt... Nem meri elmondani Thomasnak, de látszik rajta valami nem oké.
- Tessék?
- Valami van a babával.
- Hogy érted?
- Tegnap faggattam. Alig érzi a kicsi mozgását.
- Ugye nem gondolod...
- Attól félek, de. - mondta aggódva - Holnap vele megyek egy speciális orvoshoz, ott majd kiderül.
- Veletek megyek!
- Nem!
- De én...
- Nail... Látta, hogy bészélgettünk. Itt kell maradnod vele és megnyugtatnod, hogy semmi baj.
- Jó, de amint vissza jöttök elmondod, hogy mi van a bátyámmal és a picivel!
- Ígérem, ne izgulj! - csókolt arcon.

Igor pov.
Másnap reggel Markkal az oldalamon mentünk az orvoshoz.
- Hé, köszönöm. - mondta hosszú hallgatás után.
- Nem tesz semmit, de biztos jó ötlet, hogy Thomas nem tud erről? Hisz az ő gyereke is.
- Tudom, de nagyon félek.
- Elhiszem, de nem kell félned.
Az orvos hamar tudott fogadni minket. Új eszközökkel megvizsgálta Markot.
- Nos? Ugye... Ugye a kisbabám...
- A kisbaba él. Ne aggódjon.
Megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlünk.
- De akkor miért nem érzem, hogy mozog?
- Előfordul, hogy csendesek. Talán csak nem szeret annyit mozogni. Minden esetre egy hét múlva ismét jöjjön el.
- Úgy lesz! - felelte és pocakjára simított félve. Én is aggódtam, de felemésztett a tudat, hogy a legjobb barátom, akire az életemet is rábíznám nem tudja, hogy itt vagyok a várandós kedvesével egy klinikán.
- Hálás vagyok, nyomozó! - ölelt meg hirtelen Mark, amitől meglepődtem.
- Ez csak természetes...
- Thomas miatt ne félj. - mondta ki gondolatomat ki.
- Ez igazságtalan. Neki kéne itt lennie.
- Nem akarom, hogy aggódjon. Azok után, hogy láttuk ti min mentek keresztül.
- De ő a párod! Jogában áll melletted lenni, míg nekem nem.
- Igor fejezd ezt be! - nézett fel rám sóhajtva - Szeretem Thomast, de nem akarom, hogy miattunk aggódjon.
- Arról kicsit lekéstél! - hallatszott lentről. Thomas állt a lépcső alján karba tett kézzel.
- Drágám! - fehéredett le egyből - M-mit keresel itt...?
- Jacob látta reggel, hogy ketten elmentek valahova. Furcsálta, hogy most az egyszer nem veszekedtek, vagy egymás vérét szívjátok. Így utánatok jöttem és milyen jól is tettem!
- Thomas! Csak elkísértem Markot egy specialista orvoshoz. Nincs okod mérgesnek lenni rá! - próbáltam védeni a terhes sógoromat.
- Én nem csak rá vagyok mérges! - nézett szemeimbe, mire a szőke könnyes íriszekkel tekintett rá.
- Thomas a babánk miatt vagyunk itt, semmi más miatt.
- Tényleg? Vajon Vladimir mit fog szólni ehhez? - vissza fordult Markhoz. -  Megsajnáltad miután elvesztettek a babájukat, mi? - majd újra felém. - Féltél hogy ha Vladimir ismét teherbe esik megint halva szüli a babát? - na itt gurult el a gyógyszerem és telibe orrba vágtam, de úgy hogy legurult a lépcsőn.
- Igor mit csinálsz?! - rohant le nehezen Mark párjához - Thomas jól vagy?
Thomas bólintott, de alig bírt megmaradni. Én csak dühtől füstölögve megindultam haza gyalog. Kicsit le kellett nyugodnom. Vladimir tudja, hogy ide kísértem Markot és azt is tudja, hogy miért. Hiába a barátom a néger férfi, de ezzel most túl ment egy határon. Tudom, hogy nem gondolta komolyan. De akkor sem kellett volna ezt mondania, még akkor sem ha mérges rám. Ráadásul szegény Mark. Csak aggódik a babájuk miatt és nem akarja, hogy ő is aggódjon.

💄