Az erdei tündér (BEFEJEZETT)

18.rész

Igor pov.
Gondterhelten fújtatva léptem a házunkba, ahol szerelmem egyből előttem is termett.
- Igor! Mi történt? - simított az arcomra. A nyugalom azonnal átjárta a testemet. Leültünk kint és elmondtam mindent.
- Jaj, te bolond! - rázta a fejét és magához húzott - Nem kellett volna ezt tenned.
- De igen, mert megsértett téged.
- Kedves, hogy harcolsz értem, de ne keveredj verekedésbe e miatt. - simogatta az arcomat.
- Érted bármit! - öleltem át és adtam neki egy csókot, amit mosolyogva viszonzott. Este volt mire Mark és Thomas megjöttek. A néger orra fel volt dagadva és párja támogatta őt a lakásban. Mikor Thomas ránk nézett azonnal el is fordult. Remélem bűntudatból. Mark csak sóhajtott, majd intve eltolta szobájukba.
- Mi lett a bácsival? - kérdezte Nail a lábam mellett állva.
- Elbotlott. - mondtam vallat vonva. Vladimir szintén sóhajtott egyet, majd kivitte a kicsit játszani. Én vissza mentem a szobánkba és elfeküdtem az ágyon. A mély gondolataimból egy kopogás ébresztett fel.
- Tessek?
- Én vagyok. - mondta orrhangon egy ismerőshang - Be mehetek?
Felálltam és kinyitottam az ajtót.
- Nem. - mondtam, de ott álltam az ajtóban várva, hogy mondd valamit.
- Beszéljünk, mint két felnőtt és ne mint két gyerek. Oké?
- Rendben. - mondtam és figyelmesen ránéztem.
- Igor én... Nagyon sajnálom.
- Mégis mit? Hogy rágalmaztad a családom? - köptem felé a szavakat.
- Igen.
- Vagy azt, hogy szerinted a terhes pároddal csalom meg életem szerelmet?
- Te is ezt hitted volna fordított esetben! - érvelt vissza.
- Nem! Én bízom Vladimirban és bíztam volna benned is!
- Aggódok miatta, oké?! Félek, hogy a baba nem lesz egészséges! Érted?! Mi van, ha ő is...
- Ha ő is halva születik? - kérdeztem szemrebbenés nélkül. - Nem fog mert Mark erős és a doki szerint a baba jól van. Mi sem tudtuk mi történt, de az biztos, hogy mindörökre bennünk maradt.
- Csak aggódok értük... - csuklott el a hangja, mire nagyot sóhajtottam.
- Thomas.
- Úgy sajnálom... Rettegek... - szipogta.
- Gyere ide te nagy majom! - húztam magamhoz és férfiasan megöleltük egymást. Megvártam, amíg megnyugszik.
- Bocs az orrod miatt.
- Semmi baj, megérdemeltem. - felelte - Jó erőset ütöttél, nem mondom.
- Régen pár baráttal boxoltam és a reflexek megmaradtak.
- Drágám! Nail szeretne megfésülni Petert, nem láttad a... - jött be Vladimir. Thomassal egyből elváltunk és torkunkat köszörülve néztünk más-más irányba.
- Látom végre kibékültetek. - mosolygott.
- Igen, olyasmi. - mondtam mosolyogva.
- Ennek örülök. - mosolygott melegen - Itt is van a fésű!
Mi is lementünk pár perccel később. Nail mosolyogva húzta végig a puha kefét a nyuszin.
- Nyuszi ül a fűben. Ülve szundikálva... - énekelgette közben. Mosolyogva néztem rá, majd hajába csókoltam.
- Jól szórakoztok?
- Igen. Szép tiszta lesz a bundája mire nagypapa idejön. - mondta mire lefagytam. Anyámék egy hete hazamentek.
- Kire gondolsz Nail? - kérdeztem a kicsit.
- A mama azt mondta jön a papa! - mondta ártatlanul. Felálltam és odamentem a kedvesemhez.
- Te idehívtad az apámat?
- Ööö... Igen? - válaszolta.
- Elfelejtetted, hogy miket tett velem és az emberekkel, akiket szeretek?
- Aligha tud már bárkit elcsábítani, az emberek változnak.
- Igen, de ő nem tud! - jelentettem ki fagyosan, amitől Nail megszeppent és össze húzta magát - Bocsánat manó.
- De hát anya szerint ő is a nagypapám. Mint Dimitrij papa.
- Ez nem...
- És Natasha nagyi szerint ő egy kedves ember.
- Meg a nagy-! - kezdtem bele, de szigorú nézése láttán inkább csendben maradtam - Akkor sem tartom jó ötletnek.
- A gyerekeinknek jogukban áll megismerni a nagyapjukat!
- De ő...
- Ne feledd mit mondtam! Mire észbe kapunk túl késő lesz és akkor bánni fogjuk.
- Gah! - sóhajtottam és inkább megöleltem Nailt, aki mosolyogva bújt hozzám. Délután a falra festett ördög be is kopogott hozzánk. Most, hogy jobban megnéztem értem mit értett Vladimir. Sovány volt és ráncos, nem az a fajta, aki még mindig csábítgat.
- Köszönöm, hogy fogadtok. - mondta kedvesemnek, aki mosolyogva terelte a nappalinkba, ahol a gyerekek vártak minket. Nail kíváncsian nézte az öreget majd odament hozzá és átölelte a lábát.
- Csókolom! - nézett fel rá mosolyogva, ami apámat meglepte.
- Sze... Szervusz kicsi fiú!
- Te vagy apa apukája?
- Igen, én vagyok. - felelte zavartan és hajába simított.
- Akkor miért csak most jöttél?
- Tudod apukád és én...
- Összevesztünk. - mondtam.
- De ugye már kibékültetek? - kérdezte.
- Hozunk Peternek egy répát, kicsim? - kérdezte Vladimir.
- De még van neki enni valója. - nézte értetlenül a salátát evő nyulat.
- Nem baj, későbbre hozzuk neki, gyere. - fogta meg kezét és kivezette. Én csak csendben az apámhoz fordultam és keresztbe tettem a kezem.
- Mit akarsz tőlünk?
- Már mondtam, megismerni a családod.
- Úgy ahogy 16 evvel ezelőtt akartad?
- Ahhoz már öreg vagyok. Nézd, fiam. Én tudom, hogy nem voltam egy mintaapa, sőt, apának se nagyon voltam való. Mérges voltam a világra, azért, amit velem tett és akárhová néztem csak anyádat láttam.
- Még abban a nőben is? - utaltam mostoha anyámra.
- Ha úgy vesszük igen. - sóhajtotta - Csak látszatra hasonlított rá, azóta megbántam.
- Hazudtál nekem. Bántottad az embereket, akiket szeretek. Semmiért sem vállaltál felelősséget soha és egyedül hagytál engem.
- Tudom, de valahogyan... Valahogyan belőled mégis egy nagyszerű ember lett. Van egy gyönyörű családod, szerető párod, barátaid is, akik imádnak.
- Igen, de nem neked köszönhetően!
- Igor, hallgass meg. Kérlek!
- Te...
- Apa? Miért kiabálsz? - jelent meg Nail, Peter ott ült a karjában.
- Nem lényeges! - guggoltam le hozzá és megsimogattam a nyuszit.
- Minden rendben? - kérdezte párom.
- Persze! Nagyapa, nézd! - szaladt oda az apámhoz és megmutatta neki hogyan eszi a répát Peter.
- Oh! - lepődött meg, de ahogy láttam a nyuszi is - Nagyon aranyos.
- Igor! - Vladimir fogta meg a kezemet és kérlelően nézett rám. Méj lélegzetet vettem, majd egy kicsit nyugodtabban néztem apámékra. Egész délelőtt Naillel játszott. Nagyon a szívéhez nőtt, ha neki van olyan. Délután Castiel is csatlakozott, aki kicsit félve közeledett felé. Apám pedig próbált felé is nyitni. Bár egy 16 éves fiúval nem igen tudott mit beszélgetni. Szerencsére Nail mind a kettőjüket lefoglalta.
- Megfésülöd? - kérdezte a kicsi bátyjától és átnyújtotta a kefét.
- Igen, de már Peter szerint is nagyon elkényezteted őt. - kuncogott.
- Igazán helyes nyúl. Miért Peter a neve?
- A nagyanyám után. - mondta Castiel.
- Ezt hogy érted? - kérdezte apám meglepetten.
- Omegák vagyunk, ahogy az anyám is az volt. - mesélte párom - Meghalt mikor Markkal még gyerekek voltunk...
- Óh, és... Apátok? - kérdezte.
- Ő sincs már közöttünk. - mondta szomorúan - Ez kicsit bonyolult...
- Én szívesen meghallgatom. - mondta. Vladimir segítség kérően nézett rám, mert ezt a mesét még Castielnek sem mondtuk el. Jobban mondva, csak a fele igazságot mondtuk el nekik. Végül leültem és elkezdtem elmesélni Peter és Raoul tragikus történetét. Nail izgatottam hallgatta végig és még a nyuszit is magához húzta. Mire a végére ért Castiel a könnyeit törölgette és az öregem a padlót bámulta.
- Most már értem. - motyogta apám.
- Nehéz volt, de Igor nélkül nem ment volna. - adott egy gyors csókot.
- Nagyon sajnálom. Én is fiatalon veszítettem el a szüleimet. - mondta apám mire meglepetten ránéztem. Soha nem mutatott be nekik, azt hittem csak azért mert nem akarta, hogy ismerjem őket. Nem tudtam soha, hogy kik ők, vagy hol laknak. De a jelek szerint a nagyszüleim mar halottak voltak mire én megszülettem.
- A nagybátyám nevelt fel. Szigorú ember volt, ha nem csináltam valamit úgy ahogy ő akarta akkor felpofozott.
- Nem szép dolog! - mondta Nail szomorúan és megölelte nagyapja karját. Az öreg erre óvatosan az ölebe vette a kisfiút. El se hiszem, hogy ez az öregember tényleg az én apám.
- Semmi baj Nail, ami volt az volt.
- De papa... - biggyesztette le ajkát és neki dőlt. Castiel is átölelte mire az öreg mind a kettőt magához ölelte.
- Köszönöm gyerekek. - motyogta és homlokon csókolta őket. Amikor a családom kiment a nappaliból, leültem az apám mellé.
- Miért nem mondtad el, hogy a nagyapáék meghaltak? - kérdeztem az öreg arcát nézve.
- Először is, sose kérdezted. Másodszor... Nem igen beszélgettünk... Te meg én. És ennek én vagyok az oka.
- Valahol én is hibás vagyok... - néztem rá bocsánatkérően és térdére tettem kezemet.
- Te? Ugyan miben?
- Teljesen feladtalak téged és gyűlöltelek!
- Jogosan tetted, fiam. - rázta fejét, majd mosolyogva nézett rám - Nem bántam veled gyermekemként és mindig megszabtam neked, hogy mit és hogyan tegyél... Sajnálom...
Mar szipogott és a tenyerébe temette az arcát. Talán bolond vagyok, hogy adok neki meg egy esélyt, de megöleltem őt. Remegő kezekkel ölelt vissza és hátamba kapaszkodva szorított magához.
- Ha akarsz élni vele, én adok egy esélyt. Nem voltál jó apa ez tény, de még jó nagyapja lehetsz az unokáidnak.
- Köszönöm! - mondta hálásan és jobban magához szorított. Itt maradt pár napig. Mark és Thomas is bemutatkoztak neki és kedvesek voltak hozzá. Mindig érdeklődött a pici felől és segített neki. Aztán eltelt egy hét. Kopogtak az ajtón és én nyitottam ki.
- Miss Potter! - mondtam meglepetten.
- Jó napot! - köszönt mosolyogva és megigazította a táskáját.
- Honnan tudja, hogy itt lakunk?
- Van egy ismerősöm, aki a közelben él.
- Miért jött ide?
- Ezt akartam oda adni! Szeretnem ha önök olvasnak el először. - mondta és átnyújtott egy könyvet. "Nyúl Peter meséi" A borítón álló nyúl pont olyan volt a kis kék kabátjában mint a Peterünk.
- Már ki is nyomtatták? - nézegettem a képeket ámuldozva.
- Néni! - rohant hozzánk Nail nevetve és megölelte a Potter lábát. Én teljesen leragadtam a könyvvel. A rajzok mesebeliek voltak. Gyönyörűek és kidolgozottak. A történet pedig precíz és tartalmas.
Este elolvastuk Nailnek. Ámulattal hallgatta. Boci szemekkel nézett rám és közben Petert simogatta, aki hozzá dörgölőzött. El voltunk ragadtatva a mesétől. A kis bajkeverő nyúl. Nail és a kis nyúl a vége előtt álomra is szenderült, míg mi Vladimirral mosolyogva takartuk be őket.
- Nagyon szép volt ez a mese. - jegyezte meg
- Igen, szerintem nagy sikere lesz. - mondtam mosolyogva és ekkor vettük eszre az első lapot.