Felsétáltam a lépcsőn, majd megálltam az iroda előtt. Elgondolkodtam a helyzeten, hisz egy ember sem volt az emeleten, egyetlen lélek sem. A fülemet az ajtónak nyomtam és hallgatózni kezdtem. Emberek hangját véltem felfedezni, de közel sem annyit amennyire számítottam. Egyedül Lando, Daniel és Zak hangját hallottam. Viszont a téma amit feszegettek, még ennél is érdekesebb volt. Először Zak kezdett bele.
- Daniel, sikerült beszélned Anaval? Kérdezte a férfi.
- Igennel válaszolt, majd folytatta. - Elég bizonytalan a dolgában, de valószínűleg ma este választ kapunk a kérdésünkre.
Egy nagy csapódás hallatszott bentről, talán valaki keze csapódhatott az asztalon. A ricsaj után Lando kezdett bele a mondandójába.
- Hogy, hogy estére? Mikor beszéltél vele? Hangzottak el a fiú szavai.
- Ma pont akkor amikor ti csoportos megbeszélésen voltatok, és azt mondta, hogy a McLaren "partin" már választ fog adni.
- Remélem tényleg így lesz. Szólalt meg újra Zak.
A fülemet hirtelen elemeltem az ajtótól, mivel lépéseket hallottam közeledni a kijárat felé.
Szememmel végigfutottam a felső szinten lévő berendezést, és amint kiszúrtam az ajtóval szemben lévő kanapét, sprintelni kezdtem, s mire az ajtó kinyílt, addigra én már a puhaságon ülve tettettem az ártatlant.
- Ana! Szólít meg egy ismerős hang. Nem néztem rá az emberünkre, de tudtam, hogy milyen fejét vághat.
- Lando, szia! Hát te meg mit csinálsz itt? Zavarodtam össze és már egy újdonsült kiscicának is mélyebb hangja volt, mint nekem a mondat végére.
- Én, éppen dolgozom. Válaszolta higgadtan, majd a homlokát ráncolva nézett engem tovább.
- Igen, persze! Hogy is felejthettem el. Kapkodtam a szavakat és, mint egy zavarban lévő kis póni, mosolyodtam el amint beállt közénk a csend.
- Minden oké? Kérdezte higgadtan.
- Persze! Még is mi baj lenne?! Hehe...Nevettem el magam kínomba.
- Mindegy amúgy is beszélni akartam veled.
- Velem? Még is miért? Gondoltam magamban.
- Gyere, menjünk le, igyunk meg valamit.
Elindultunk lefelé, azon a lépcsőn, ahol 5 perccel ezelőtt egyedül jöttem fel. Csendben battyogtunk le, közben pedig mindenféle rémtörténetet bemeséltem magamnak vártam, hogy a fiú szólásra nyissa a száját.
Ahogy újra a kis kávézó részhez értünk, leültünk és feszülten figyeltem a fiú mimikáját és minden apró mozzanatát. A beszélgetés közben eléggé kiakadt, mikor megtudta, hogy beszéltünk Daniellel, ezért előre féltem, hogy megint belefogja keverni őt a beszélgetésbe. Mikor már szinte mindent IS elképzeltem, megszólalt.
- Tudod, ma gondolkoztam. Én csillogó szemekkel figyeltem őt és a komoly arcát, amit asszem még soha nem láttam.
- Elmehetnénk, holnap valahova. Szólalt meg újra. Lefagytam a gondolatmenetét hallva, majd erősen gondolkodni kezdtem.
- De mégis hova? Meg te holnap tesztelsz, nem?
- De igen, de azt eltudom tolni keddre. Nem értettem a fiú hirtelen lelkesedését, olyan volt, mintha most valaki kívülállóval beszélnék, nem Lando Norrissal.
- És mégis hova akarsz menni? Kérdeztem.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a szüleidhez.
És itt esett le...
- Lando! Szólaltam meg idegesen.
- Igen?
- Mennyit hallottál a beszélgetésemből ma anyummal?
- Nem sokat. Húzta el a száját és babrálni kezdett a kezeivel.
- Mennyit?? Akadtam ki rá.
- Az egészet. Sütötte le a szemeit.
- Még is miért és hogyan? Pedig még ki is mentem, hogy ne kelj fel.
- Már amúgy is ébren voltam.
- Mivan?!
- Hát igen. Tudod milyen cukin alszol? Mosolyodott el.
- Jézusom Lando! Jöttem zavarba és vörösségemben már majdnem elolvadtam, majd újra belekezdtem. - Végeztél a mondandóddal?
- Azt hiszem igen. Felelte.
- Akkor én most megyek. Majd még talán benézek a garázsba. Álltam fel az asztaltól.
-Talán?
- Igen, talán! Na puszi!
Kisétáltam a fotocellás ajtón és újból belekeveredtem a folyóárba, ahol minden hal tudja hova úszik csak egy nem, én. Csatlakoztam egy csapat McLarenes fickóhoz akiket asszem már láttam egy párszor a garázsban.
Miközben sétáltam elgondolkodtam Lando ajánlatán. Képes lenne miattam kihagyni egy napot a munkájában? WoW ez túlszárnyalta azt a gondolatmenetet amit Landoról alkottam az elmúlt héten. Megálltam a McLaren garázs előtt ahol Daniel mosolya befelé vonzotta a tekintetemet. Bementem és a férfi karjaiba ugrottam, sok szerencsét kívántam neki, majd mikor már épp elengedtem volna őt a karjaim közül a férfi a hátam mögé kezdett bámulni. Értetlenül néztem rá és mikor már tényleg nem volt természetes arca Dannynek én is magam mögé néztem.
Lando tüzelő szemekkel nézett miket. Úr Isten, már megint mit rakhatott össze abba a buci fejében? Kérdeztem Danieltől, aki inkább meg sem szólalt, hogy nehogy még jobban bajba keverje az eleve zűrös barátságát Landoval. A férfi lassan elsétált és az egyik mellettünk álló mérnökével kezdett beszélgetni.
Ottmaradtam a garázs közepén és a fiúval kezdtem farkasszemezni. A folyamatot Lando szakította meg, hátat fordított nekem és Sharlotteal kezdett dumálni.
Tudtam, hogy nem a legjobb haverok Daniellel, de hogy ennyire? Vettem egy mély levegőt és célirányosan megindultam felé.
- Lando! Beszélnünk kell! Szólítottam meg és mintha nem is ismerne, úgy fordított nekem hátat.
Ez most komoly? Kérdeztem magamba.
Tudom, hogy mi baja van. Tudom, hogy legszívesebben izgalmában a karjaiba zárna. Tudom, hogy szeret. Tudom, hogy akármit megtenne azért, hogy velem legyen, és tudom, hogy a mohósága miatt ilyen velem. Folytattam tovább az agyalást és ez volt az a pillanat amikor rájöttem, hogy mit mondhatnék neki.
Lassan újra közelíteni kezdtem és újból magamra tereltem a figyelmét. A szemébe néztem és a füléhez közel hajolva súgtam a fülébe : szeretlek.
A számat elemeltem a fiú feje mellől és továbbálltam. Mikor utoljára visszanéztem Lando már mosolyogva ugrált ide-oda, ami tudat alatt mosolyt csalt az arcomra.
Sziasztoook, itt Kate. Nagyon sajnálom, hogy mostanában ilyen keveset posztolok, de higyjétek el, IGYEKSZEM! A következő részre elég sok meglepetést szánok. Szerintem megéri várni!
Puszi Kate! <3
VOUS LISEZ
On the right track
FanfictionAna , egy Magyar lány aki elhatározza, hogy kimennek a a barátaival Londonba, zenélnek és buliznak, ám mikor már az egyenesben vannak felbukkan Ő... Rendesen belekavar a barátok életébe, de vajon hogyan tovább? A történet 2021-ben játszódik A regény...
