On the right track

The Storm

Ana Benson

"A válaszom....... "

Zak, Daniel és Lando is türelmetlenül várta a válaszomat a kérdésre és mikor újra megszólaltam meg is kapták azt.

- A válaszom az, hogy nem. Jelentettem ki miközben csak egy hosszú fújtatást hallottam az elöttem ülő legfiatalabb embertől. Lando hátradőlt a székében és mint egy vérig sértett kisgyerek, csak a távolba meredve hallgatta a magyarázatomat.

- Nem érzem fairnek azt, hogy a barátaimat és a bárt csak úgy eldobjam magamtól, hisz egész életemben az volt az álmom, hogy zenéljek és, hogy velük lehessek. Daniel megértő mosollyal az arcán bólogatott.
- Nagyon sajnálom, ha most csalódást okoztam, de ez volt számomra a legjobb döntés és remélem, hogy mindannyian megértitek.

- Természetesen Ana! Felelte Zak megértően. - De attól függetlenül nagyon köszönjük neked, hogy ennyire összehoztad a mi kis csapatunkat. Neked hála egy nagy család lettünk és elértünk egy nagy áttörést a fiúkkal kapcsolatban.(Gondolt itt Danielre és Landora) Akármikor lenne kedved eljönni egy versenyhétvégére, csak szólj és elintézzük neked. Számítunk rád és a barátaidra. Kacsintott egyet, felállt az asztaltól és a magasba emelt egy poharat amit nem tudom, hogy mikor vett magához.

- Ezt Anára, Mírára, Nickre és Markra! Ejtette ki és az ünneplő tömeg egy emberként kezdte kántálni a nevünket a férfi után.

- Anára, Mírára, Nickre és Markra! Mondták egyszerre, majd mindannyian belekortyoltak az italukba.

Utoljára Zak még felém fordult és újból megszólalt.

- Tényleg nagyon köszönjük, hogy segítettél nekünk, viszont lenne itt még egy ember aki segítségre szorul. Mutatott a kerekasztal felé ahol egyetlen ember árválkodott. - Van egy kis szívfájdalma miattad, de úgy érzem, hogy most rád van szüksége. Mondata hallatán egy enyhe borzongás ütött meg, majd én is megszólaltam.

- De mégis mit tegyek? Kérdeztem értetlenül.

- Azt amit az elmúlt héten. Mondja. Tégy csodát! Ezek voltak az utolsó szavak amiket az este alatt váltottunk. Az igazat megvallva, tudtam mi fog következni. Végtelen mennyiségű csábítgatás Landotól és végtelen mennyiségű sértődés, de az bőségesen...

Mély gondolataimból kikászálódva végre erőt vettem magamon, a fiúhoz sétáltam és leültem mellé. Viszont ahogy elkezdtem volna a papolni a szentbeszédet, ő egyből lesújtó mondatokkal kezdett dobálózni.

- Én azt hittem szeretsz. Mondta.

- Tessék? Értetlenkedtem a fiú szavain.

- Én azt hittem, hogy jobban szeretsz mint a barátaidat. Bambult maga elé.

- Lando... Nem hagyta nekem, hogy végigmondjam.

- Azt hittem meggyőzhetlek. Kezdtek könnyek gyűlni a szemében.

Én csak néztem a fiút, ahogy sulykolja magát, de nem tudtam megszólalni.

- Ana! Nézett rám könnyes szemekkel.

- Igen?

- Tudod mit akartam ma este csinálni?

- Mit? Kérdeztem vissza.

- Ünnepelni! Ünnepelni azt, hogy velem maradsz. Ünnepelni azt, hogy nem kell eltöltenem nélküled egy napot sem, de most, az helyett hogy ünnepelnék itt ülök és beszélek arról, hogy hogyan terveztem el a jövőnket.

- Sajnálom Lando, de meg kell értened...Folytattam, de újra közbe vágott.

- Tudod mit? Nem érdekel! Mondta egyre hangosabban és már szinte éreztem, ahogy a körülöttünk álló emberek tekintete ránk vetődik.