On the right track

There Is Only One Step Left...

Ana Benson

Lassan felzúgtak a motorok és a rajthoz álltak az autók. Én is lassan elfoglaltam a helyemet és tűkön ülve vártam a kezdést. Egy minimális idegesség azét volt bennem. Daniel és Lando is elég közel kerültek hozzám és bevallom eléggé féltettem őket. Nem hittem volna, hogy valaha ilyet mondok, de nem akartam elveszíteni a hülye fejüket. Igen tudom, ez a száguldó cirkusz, ők felnőtt emberek, tudnak magukra vigyázni és felelősségteljesen vezetni. Amint visszaeszméltem a gondolatmenetemből, az autók már a felvezetőkörön voltak. Hamilton vezetésével az autók újra felsorakoztak a lámpák elé és várták, hogy azok kialusszanak. Síri csönd volt, csak a lámpák és a nézők beszéde hallatszott. Ahogy az utolsó lámpa is kialudt kezdetét vette a futam.

Az autók elrajtoltak és hirtelen mindenki elkezdett szurkolni a kedvencének. Lando csodálatosan rajtolt, de ekkor megtörtént az amire nem számítottunk, amit nem akartam, hogy aznap megtörténjen. A kanyarban Lando mögött Bottas teli erejéből a McLarenbe hajtott, amivel nem csak Lando versenyének vetett véget, hanem még rajta kívül több pilótáénak is. A fiú a törött kocsival még vissza tudott menni a boxba, majd ahogy kiszállt az autóból egyből a pihenőbe igyekezett. Míg én a lelátó egyik felén voltam, addig a kivetítőkön keresztül néztem Lando ideges trappolását a Paddockon keresztül.

Nem tudtam, hogy mit tegyek. Menjek utána, vagy inkább hagyjam egyedül, hogy tisztázza magában a történteket?

Egyszer csak pittyent egyet a telefonom. Lando neve villan fel rajta. Megnyitom az instagrammot és a fiú fáradt arca tárult elém. A pilóta a hüvelykujjával likeot mutatva pózolt, ezzel jelezve a közönségnek, hogy jól van.

Ezzel csak egy baj van. Tudom mi ez az arc. Ez nem az az "Elfogadtam, hogy kiestem és lassan fel is dolgozom". Nem ez nem az az arc. Ez az az arc, hogy "Legközelebb porig alázok mindenkit". Tehát dühös. Tisztáztam magamban. Nem szomorú, dühös. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor szereti elmondani a gondjait. Gyorsan még egyszer átgondoltam mit is tegyek és végül úgy döntöttem, hogy megyek és beszélek vele. Mire a lelátóból újra a parkolóba értem beletelt fél órámba. A parkolótól a VIP részlegre mentem majd becsekkoltam és megindultam én is a Paddock hosszas utcáin, amikben már végre nem tévedtem el.

Amint Lando pihenőjéhez értem nagyot sóhajtottam és háromszor egy hatalmasat kopogtam. Hallottam az ajtón keresztül a lépteit, melyek szinte már a padlót is betörték. A fiú megnyomta az ajtót kinyitó gombot és elhúzódott előttem a fotocellás ajtó. Mikor megláttam Landot a csalódottság enyhe szó mely az arcára volt kiülve. Ő épp a padlót kémlelte miközben én az ő arcát vizsgálgattam. Lassan felemelte a fejét és találkoztak a tekinteteink, kimondhatatlan megkönnyebbülés volt az arcára írva, a vállait leengedte és a gyűrűje piszkálását is abbahagyta. Mélyen a szemembe nézett a zöldes szemeivel és éreztem ahogy áthatol a tekintete fájdalma. Egy laza mozdulattal biccentett egyet a fejével arra utalva, hogy ne csak ott álljak és nézzek, hanem illendő lenne már bejönnöm. Felléptem a lépcső tetejére, ami bevezet a szobába, hallom ahogy az ajtó becsukódik mögöttem és a fiú tekintetét újra magamon érzem. Eddig még nem éreztem így. Zavarban vagyok, de nem a szokásos zavartság uralkodik, hanem ez valami más. Nem tudom, hogy hogyan hívják, de lassan elönt egy lassú bizsergés és egyszerűen hidegség tölt el. Egy pillanat alatt újra a fiú felé fordulok és ahogy én azt éreztem a szemei belém mélyedtek. Az asztalának dőlve kémleli a testem összes részét.

- Mondd csak... Kezd bele a mondandójába. Éreztél már úgy mintha mindjárt felgyulladnál a fájdalomtól? Kérdezi, de én csak egy bólintással válaszolok. - És aztán jön valami, ami egyszer csak eloltja a még fel nem lángolt szikrát. Folytatja. De van amitől még jobban fellángolok, csak jó értelemben. Figyelemmel kísérem a mondandóját és az összes felém megtett lépését mióta elkezdte. Mikor már egy lépés sem választ el minket egymástól, fölémkerekszik és újra belekezd. -De te, Anastasia Benson. Suttogja a nevem és a lehelletével csiklandozza az arcom. - Te egyszerűen egyszerre gyújtasz meg bennem egy lángot és oltasz el egy parazsat. Csillogó szemekkel figyeltem Landot és egyszerűen elállt a szavam.

- És te, Lando Norris! Éreztél már úgy, hogy egyszerűen nem tudsz ellenállni egy személynek és legszívesebben megcsókolnád?

- Minden egyes pillanatban mikor veled vagyok. Mondta még mindig olyan közel állva egymáshoz, hogy már szinte egymás szívdobbanását is érezzük. - Megtehetem? Kérdezte. Egy pillanatra megfagyott közünk a levegő, majd végre választ adtam az egyértelmű kérdésre amire egyértelmű a válasz is.

- Mondd, mire vársz még? A fiúnak ennyi elég is volt és az ajkát az ajkamra nyomta. Vadul csókolt, ami elképesztően jólesett. A kezei lassan a tarkómra fonódtak, míg a nyelveink táncot jártak egymással. Mikor egy kósza tincs megzavarni készült a pillanatot, Lando egy óvatos mozdulattal a fülem mögé tűrte azt. Olyan volt mintha megismételtük volna az este történteket. A sűrű csókok közepette annyira átadtam magam a fiú irányításának, hogy a testem összes végtagja elgyengülve Lando karjaiban van, amire a reakcióm egy hirtelen feleszmélés, hogy "baszki ez most tényleg megtörtént". Mikor elváltak az ajkaink mindketten levegőért kapkodtunk. Egymás karjában álltunk, összezavarodva és miután világossá vált mind a kettőnk számára, hogy mi is történt egy halvány mosoly ült ki mind a kettőnk arcára. Viszont mikor az arcomról a mosoly hirtelen eltűnt, a fiúéról is.

- Mi az? Kérdezi és halványan az aggodalom tükröződik az arcáról.

- Interjút kéne adnod, nem? Kérdezem még mindig a fiú karjai között.

- Te jó ég, Ana! Mi lenne velem nélküled? Mondtam már, hogy mennyire szeretlek?!

- Nem tudom, még nem mondtad, de most fuss mert Zak-től megint nagyot fogsz kapni.

- Annyira szeretlek! Nyomott egy gyors csókot a számra és amilyen gyorsan tudott elindult a riporterek felé. Mielőtt viszont kilépett volna az ajtón, megszólalt.

- Te is siess haza, tudom, hogy nektek nőknek sok idő elkészülni. Jegyzi meg. - Narancssárga, fekete és fehér a dressztkód. 6-kor kezdődik a parti, addigra érted megyek.

- Nem is hoztam magammal ilyen eseményekre ruhákat. Mondtam a fiúnak.

- Ne aggódj. Mindenhogy te leszel a legszebb. Mondta és kisuhant az ajtón.

Egy újabb rész, egyre közelebb a story végéhez. Ne felejtsétek el már csak egy lépés van hátra.

Puszi Kate B. Miller! X