On the right track

Stop For A Few Moments

Lando Norris

Korán reggel volt. A nap felébredő sugarai beragyogták a szoba egy-egy sarkát. A madarak csicseregtek, a szél óvatosan fújdogálta a függönyt és minden tökéletes volt. Legalábbis majdnem tökéletes LETT VOLNA, ha nem tüzelt volna bennem a gondolat, hogy Ana szüleivel találkozok majd. 

Már akkor jobban izgultam, mint egy futam előtt. Utálom kimondani de féltem, szó szerint rettegtem! Nem tudom mit gondolnának rólam, hiszen a lányuk nem olyan mint én. Egyáltalán nem. Ana olyan más, ő, okos, szép, tehetséges és még ráadásul megértő is. Ez az, amit a legtöbb ember nem mondhat el magáról. Olyan szerencsésnek érzem magam miatta, de közben úgy is érzem, hogy nem vagyok elég jó hozzá, nem érdemlem meg őt. Mielőtt még jobban belefolynék ezekbe a gondolatokba, halk mozgolódást hallottam magam mellől. Majd egy még halkabb mocorgás után a lány gyönge hangja szólt hozzám.

- Lando, miért nem alszol? hajnali öt van! Mondta és megdörzsölgette a szemeit.

- Nem tudok! Meredtem a plafonra a lánnyal a karjaimban.

- Min gondolkodsz? Kérdezte, közben forró testével hozzám simult, majd ujjait összefűzte az enyémekkel.

- Csak a szokásos "élet értelme" kérdés tudod... A lány felemelte a fejét, hosszasan a szemembe nézett és tudatosította velem, a "hiába mondok én bármit is, ő nem most jött le a falvédőről" nézésével, hogy tudja hogy nem ez a bajom.

- Lando! Nagyon rosszul hazudsz, mondd már! Parancsolta, miközben a szeméből szerte foszlott az álom.

- Tudom hülyén hangzik, de félek. Válszoltam erőszakos kérdésére.

- Mégis mitől? Terelte boci szemeit az arcomra ( azokat a boci szemeket, amiknek nem tudok ellenállni) és várta a további választ.

- Az egész naptól, a szüleidtől és a véleményüktől. Válaszoltam és egy rövideke csend ült körénk, majd Ana újra megszólalt ezzel megtörve azt.

- Jajj Lando! Húzta el a lány hosszasan a nevemet és egy puha csókot hintett az arcomra.

- Tudom, hogy nem kéne tartanom tőlük, de... Megtorpanok a beszédben egy másodpercre, elgondolkodom, majd újra megszólalok. - Mivan, ha apukád légpuskával vár majd az ajtóban?

Ana szemei elkerekedtek, majd hangosan viháncolni kezdett.

- Ezt meg mégis honnan szedted? Kérdezte a lány továbbra is nevetve.

- Carlos mondta, hogy ez Magyarországon szokás, ha nem szimpatikus a szülőknek a gyerekük partnere.

A lány újra lesokkolódott és egy újabb mély lélegzettel kezdett hangosan viháncolni. Majd mikor levegőhöz jutott megszólalt.

- Hát édesem, jól átvert téged a drága Spanyol barátod.

Fuu egyszer még tényleg nagyon meg lesz verve...

Ana halkan kuncogni kezdett majd a mellkasomra hajtotta a fejét és megszólalt.

- Mit szólnál, ha kicsit kiszellőztetnénk a fejünket egy jó kis reggeli futással? Kérdezi halkan. 

- Nem rossz ötlet! Válaszolom. Semmi kedvem nincs futkosni, de tényleg jól jönne egy kis mozgás és egy kis friss levegő.

Ana kipattant mellőlem, a meztelen testéről lassan lesiklott a takaró és a fürdőszoba felé igyekezett. Gondolataimban ezúttal Ana járt, mint igazából a nap huszonnégy órájában, minden egyes nap, mióta ismerem. A tegnap este emlékei élénk színekként villannak fel bennem. Minden mozdulat, minden csók, minden hang emléke jóleső bizsergéssel tölt el, ahogy visszagondolok rá. Rettentően el tudok kalandozni, mikor a lányról zajlanak a gondolataim, szóval mielőtt még mélyebbre hajóztam volna bennük gyorsan  felöltöztem, felkaptam magamra a futós cuccaim és már készen is álltam.