Teen Stark (A.K.A. Peter Parker)

Celebration

Peter' POV

Egyre nehezebb volt levegőt venni, kezdett minden elsőtétülni.. És az utolsó amit hallottam az apa hangja volt, ahogy Mr... Úgy értem Dr. Strangenek kiabál....
Még éreztem, hogy valaki cipel engem , majd leraknak egy ágyra... Olyan hűvös van, és olyan fáradt vagyok.... Nem hinném hogy gond lenne, ha egy kicsit aludnék ugye? Ha hagynám a testemnek hogy feladja a szolgálatot? Csak egy kis időre.... Csak egy kicsire... Megtettem... Volna.... Ha nem hallok valamit.
Pontosabban apát, ahogy azt ismételgeti ne adjam fel, hogy Strange megpróbál megmenteni. Küzdenem kell.....

2 héttel később.

Tony's POV

Peter ágya mellett ültem, már vagy két napja. Nem nagyon mozdultam el onnan, csak ha nagyon szűkséges volt. Szóval mikor Natasha ragaszkodott hozzá,és akkor jobb azt tenni, amit ő mond.

-Apa.... - halk suttogást hallottam Peter felől, és egyből oda is fordultam.
-Fáj... - mondta, még mindig irtó hallkan, majd megpróbált felülni.
-Várj! Várj egy kicsit Bambino. - felkeltem a székből, és segítettem neki felülni.
-Köszönöm. - suttogott, majd lerakta a kezét az ágyra, értettem a célzást és óvatosan odaültem mellé, majd átöleltem.
-Fel nem tudod fogni hogy mennyire megijesztettél.
-Sajnálom ....
-Ne! Ne gyere ezzel a sajnálommal. Egy hős vagy tudod? Az én kis hősöm. Harcosom. - megpusziltam a fejét, szorosabban öleltem, de mégis óvatosan,nehogy ártsak neki.
-Hogy érzed magad? - kérdeztem, mire ő elmosolyodott.
-Ilyenkor nagyon imádom hogy szupergyorsan regenerálódok. - kicsit nevetett. - Szóval teljesen.. Hát.. Teljesen még nem, de jól vagyok. - magyarázta. Én pedig megnyugodva hallgattam. Ohh hála az Isteneknek.
-Na és a karod? Tudod mozgatni?

Peter's POV

-Na és a karod? Tudod mozgatni? - apa kérdezte, én pedig nem igazán értettem mivan. Aztán eszembe jutott hogy mivel járt az a csettintés. Lenéztem a karomra, ami be volt kötve az égések miatt. Majd óvatosan behajlítottam a könyököm, aztán az ujjaimat is. Rendben ez egy kicsit fáj, de nem vészes. Tűrhető.
-Szerintem megleszek.-mondtam egy őszinte és egyben megkönnyebbült mosollyal az arcomon. Apu pedig megkönnyebbülten kifújta a levegőt. Láttam rajta, hogy mondani készül valamit, de félbeszakította az ajtó kicsapódása.

-Felébredt a mi kis őrangyalunk? - rontott be reménykedve Clint. Nat néni félrelökte, és odament hozzám egy hatalmas öleléssel köszöntve.
-Mond hogy tudsz járni krapek. Mert ha meglátod mi van kint.. - Clint közbeszólt. Mi van kint? Várjunk csak. Körülnéztem. Ez a bázis. Itthon vagyok. De hogy...?
- Wanda és a mágusok helyre pofozták a helyet. - válászolt Nat a fel nem tett kérdésemre.
-Oh.. Értem. Várjunk ! Meddig voltam kiütve? - kérdeztem lesokkoltan.
-2 hétig Pete. - informálódott apa.
-Jesszus... Na és miről maradtam le?
-Gyere ki és meglátod. - Clint és apa segítettek felállni, és megindultam, de az ajtónál megálltam. Ha nem voltak vagy abban a kis teremben vagy 30-an,akkor egy ember nem volt ott. Mind rám néztek, elkezdtek szépen lassan letérdelni. Előttem. Az én tiszteletemre. Nem tudtam mit szólni.. Igazából, szerintem mind látták rajtam amit gondolok. Lesokkolt voltam, és mellette büszke. És végre egyszer magamra. Mert jót cselekedtem.
-Peter Stark emberek. A mi kis hősünk!! - Bucky felkiálltott, újongani kezdett, amihez a többiek is csatlakoztak. Ki-ki a maga módján.
Szétnéztem a tömegen, és vagy nagyon jól elbújt, vagy nem tudom mi történt, de sehol sem találtam Lokit.
-Apu? Tudod hogy hol van Loki? - kérdeztem suttogva. A hatalmas mosolya úgy látszott eltűnt az arcáról.
-Később beszélünk. Rendben?
-De... - félbeszakított.
-Nincs de, nyugalom jól van. Nincs semmi gond. De most koncentráljunk arra hogyan dobjuk ki innen azokat, akik nem itt laknak. - mondta nevetve.
-Ez gonosz volt! - szóltam rá. Ő mégjobban nevetett.
-Na gyerünk te kis túlélő....

_______________________________________

Vagy órákig beszélgettünk még és ünnepeltünk, nagyon is jó volt, de nekem nagyrészt azon kattogott az agyam, hol a francba csavaroghat Loki.
Mikor mindenki elment, visszamentem a betegszobámba, és lefürödtem. Már amennyire tudtam persze aztán úgy döntöttem megkeresem Lokit.
-Mr. Stark? - hívtam fel magamra apu figyelmét
-Oh.. Úgy értem apa.
-Peter ezerszer mondtam már hogy ne hívj.. - megtorpant.
-Bocsánat, hogy is neveztél? - egy hatalmas vigyor jelent meg az arcán. Majd örömében a levegőbe kezdett el boxolni.
-Ohh úgy tudtam, hogy majd ezt csinálod. - kicsit nevettem.
-Én tudtam.
-Hát persze hogy tudtad. Én pedig tudtam, hogy eljön az a nap, amikor majd végre apának tudsz hívni.
-Most nagyon nagyon örülsz mi?-. Bólintott.
-Nade, mit szeretnél?
-Hát... Azt szerettem volna kérdezni, amit igazából egyszer már megtettem és...
-A szobájában. De jobb lesz, ha ma már nem piszkáljuk. - mondta, komolyra fordítva a témát.
-Miért? Mi történt?
-Tudod kölyök...ő nem kezelte olyan jól ezt a helyzetet. Nagyon megviselte ez az egész.... - tartott egy kis szünetet, aztán újra nekikezdett.
-Igazából "az" óta nem is láttuk kijönni abból a szobából. Vagyis a többiek nem. De én igen. Mikor a te Nat nénid elráncigált magával, ő vigyázott rád. Látogatott minden nap.
-Tényleg?
-Uhum.. - elmosolyodott.
-Szeretnék beszélni vele. - kitakaróztam, majd kipattantam az ágyból.
-Várj! Csigavér Kölyök. - megállított.
-De tudja hogy felébredtem nem? És azt is hogy jól vagyok.
-Igen, tudja.
-Rendben. Akkor megyek és beszélek vele. - mondtam. Apa pedig megfogta a karom
-Későre jár már. Igérem, holnap a legelső dolgod lehet, hogy beszélsz vele. De most inkább maradj itt és pihenj.
-De..
-Mivan ha alszik hmm? Esteleg fel szeretnéd ébreszteni? - kérdezte. Én pedig lassan habozva vissza ültem az ágyra.
-Nem... - betakaróztam.
-De még nem vagyok álmos. - elővettem egy pakli kártyát a fiókomból.
-Készen állsz arra, hogy megverjelek egy Uno partyban?
-Készen állsz-e te, Bambino?