Teen Stark (A.K.A. Peter Parker)

Mistake

Egy héttel későb.

Az árvaház előtt áltam, féltem bemenni. A barátaim lehet, hogy már itt sincsenek. Felnőttek. És soha többé nem találkozom velük.
Bátorságot vettem, majd bementem.... A megszokotthoz képest elég üres volt,de minnél beljebb mentem annál több emberrel találkoztam. Egy gond volt, senki sem volt ismerős. Kimentem az udvarra.
-Peter!!! - kiabálta valaki a hátam mögül, megfordultam és hirtelen a nyakamba ugrott valaki,vagyis valakik...
-Ohh Haver!! El sem hiszem hogy látlak. - mondta.
-Zack? Ohh édes Istenem. - visszaöleltem, majd megláttam Cherylt is, aki csatlakozott hozzánk.
-Skacok én el sem hiszem hogy... - félbeszakítottam a mondatom, mikor észrevettem az ikreket is..ők is csatlakoztak az ölelésünkhöz.
-Ohh srácok. Baró jó látni titeket.. Baró jó....

______________Time skip_______________

-Szóval jártál az űrben és egy lila ufóval is harcoltál? - kérdezte Zack.
-Ez állati... - cheryl beleboxolt a kezébe.
-Nem... Nem állati. - rázta meg a fejét a fiú.
-Hát... Röviden összefoglaltam nektek.. Oh.. Na de a picurkák? - érdeklődtem felőlük. Cheryl elmosolyodott, felkelt és megindult. Én követtem.
-Igazából... Már nem olyan picurkák. - kinyitotta Leilani régi szobájának ajtaját és láttam a két gyerkőcöt az ágyon ugrálni. De már nem voltak kicsik. Felnőttek... Vagyis, nem igazán. De az én kis picurjaim elég nagyot nőttek. Végülis, mikor utoljára találkoztam velük, mégcsak a csipőmig értek, most felérnek a mellkasomig.
-PETER!!!!! - kiabálták egyszerre, majd mindketten odafutottak hozzám. Megöleltem őket, amilyen szorosan csak tudtam. Éreztem, hogy egy könnycsepp csordul ki a szememből.
-Mit beszéltünk meg hm? Azt igértétek nekem soha nem nőtök fel... Kis árulók. - nevetve beleborzoltam mindkettőjük hajába.
-Te pedig azt igérted, hogy amint tudsz meglátogatsz minket! 5 év telt el! - mondta Camilo.
-Sajnálom törpék, de ígérem, mostmár itt vagyok.
-Ajánljuk is! - szólalt meg Leilani.
Egy kis időre elgondolkodtam, majd megszólaltam.
-Ki akar bújócskázni? - egymásra néztek, majd elmosolyodtak. Ohh Istenem. Annyira hiányoztak.....

Az egész napot eltöltöttük jatékkal, beszélgetéssel és sok-sok nevetéssel. De persze semmi sem tart örökké... Esteledett, és mennem kellett.

-Nem tudnál még maradni egy kicsit? - kérdezték a kicsik.
-Sajnálom, de sötétedik és holnap hosszú napom lesz. - megöleltem őket.
-Jah... Pakolsz az Európai utadra... Jajj de szörnyű neked... - forgatta meg Zack a szemét.
-Ohh, szóval ennyire hiányoztam? El sem akarsz engedni? - kérdeztem.
-Haha... De.. De azért jövő héten a túrád után tali? - kíváncsiskodott.
-Hát még szép! - mondtam, majd mindenkitől elköszöntem és hazamentem.
Lefürödtem. És már reggel volt egy kis fejfájásom, de a forró víz miatt, ez estére rosszabb lett.
Hát.. Végülis régen volt már pánik rohamom... Vagy ez talán egy érzékszervi túlterhelés lesz? Ki tudja..
Viszont, most jön az a rész hogy szólok apának. Vagyis! Jönne. Ha fel akarnám ébreszteni, de nem akarom. És persze túl makacs is vagyok.
Inkább lefeküdtem aludni, hátha megúszom.

-Apa? Nem.. Nem vagyok valami jól... - jelent meg előttem az emlék. Az emlék, ahogy haldoklom. Ahogy porrá válok, és nem tudok tenni ellene semmit sem.

-May... May.. Kérlek maradj velem...Csak te és én.. - újabb emlék, ami azóta is kísért. May néni és Ben bácsi halála.

Az én hibám volt....
Mind az enyém....

Tudtam. Az álmomban is csak ezt tudták ismételgetni...

-A te hibád volt... Ha nem lennél, még most is élnének. Boldogan. Nélküled.
-Így fogod elveszíteni az apádat is,a családod, a barátaid, a szerelmed.
Mind sérülni fognak miattad... A hiba itt te vagy...

A hiba én vagyok... Egy hatalmas hiba... Egy hatalamas nagy....

-.. Ter!.. Eter!! PETER!! - éreztem, hogy valaki megrázza a vállamat, majd hirtelen felkeltem.

-Jól vagy?