Teen Stark (A.K.A. Peter Parker)

Lost

Vesztettünk. Dr. Strang átadta az időkövet Thanosnak, hogy megmentse apa életét. Kis idő múlva érzékeltem valamit.... Minden egyes porcikám jelzett hogy valami rossz fog történni. Méghozzá velem.

Aztán elkezdtek eltünni körülöttem az emberek. Oh. Szóval ez vár rám is? Nem igazán tudtam. De nem akartam hogy megtörténjen. Itt kell maradnom, nem magam miatt,apa miatt. Hogy fog így haza jutni? Ráadásul megsérült. Vigyáznom kell rá, minden áron. Nem hagyhatom hogy mégvalaki meghaljon miattam. Előszőr a szüleim, majd Ben bácsi és May. Nem! Mégegyszer nem hagyom. Erősnek kell lennem, és küzdenem. Küzdenem ami ellen nem lehet. A halál ellen.

Amint észbe kaptam Dr. Strange is eltűnt és az érzés, hogy meghalok mégnagyobb lett. Elkezdtem pánikolni. A vasmaszkom eltűnt a fejemről és odafordultam apához.

-Mr. Stark?Nem vagyok valami jól - felém fordult a hívásomra.
-Peter..-halkan mondta, de én hallottam.
-Mr. Stark? N.. Nem tudom mit történik... - elkezdtem felé botladozni.
-Ne...ne, ne, ne, ne.. - ezt a szót ismételgette, ahogy megindult felém.
-Nem tudom.. - hirtelen elestem, de ő elkapott.
-Apa kérlek... Nem akarok meghalni. - óvatosan ledöntött a földre, miközben még mindig tartott a karjai közt. Felnéztem rá. Az arcán félelmet láttam, mint aki egy horrorfilm legszörnyűbb jelenetét nézné. Csakhogy ez neki mégrosszabb volt, mert nem egy film játszódott le előtte.
Egy könnycsepp csordult ki a szeméből, követve még sok-sok többi. Majd megrázta a fejét. Most máshogy nézett rám. A félelem még ott volt az arcán, de mást is láttam. Úgy tűnt, mintha elhatározott volna valamit.
-Nem. Nem. Nem. Nem. Érted? Ne csináld ezt velem. Minden rendben. Rendben vagy. Hallod kicsim? - eltűrt egy fürtöt a szememből, majd végigsimította az arcom.
-Hazamegyünk rendben? - kérdezte reménykedve, de tudta, hogy vége. Az igaz, hogy hazamegy,de én nem tartok vele. Éreztem, ahogy egy könnycsepp végigszalad az arcomon. Éreztem, hogy az utolsó levegőimet veszem. Érzetem, hogy meghalok.
Itt törődtem bele. Ha így kell lennie, állok elébe!
-Sajnálom.. Apu...- mondtam, testem pedig porrá változott.

Kicsivel később zajt hallottam. Kinyitottam a szemem, de abban a pillanatban meg is bántam. Hatalmas fény volt, így csak hunyorogni tudtam, a kezemmel eltakarni a fényforrást. Aztán megláttam egy férfit, hosszú sőtét hajjal, felettem állt és a nevemet ismételgette. A hangja ismerős volt..

-Jézus? - kérdeztem, majd szép lassan felültem.
-meghaltam? Nem ilyennek képzeltem el... - a férfi felsegített.
-Nem Pete. Vagyis... Igazából igen....És ha mégegyszer Jézusnak szólítasz!! - ránéztem, a tekintetem pedig összetalálkozott Buckyéval. Aki lassan szemúgyre vette a ruhámat. A pókruhámat.
-Ha valamilyen csoda folytán feléledünk, Steve jön nekem 5 dollárral. Addig is. Üdvözöllek a lélek világban kölyök.....