Teen Stark (A.K.A. Peter Parker)

Forgive Me.. Forget Me

-Na és mi a helyzet veled? - kérdezte Peter 2.
-Nekem is.. Megvolt a magam Mj-e. Őt Gwennek hívták.... - tartott egy kis szünetet, majd folytatta.
-Nem tudtam megmenteni....
De ne beszéljünk erről a szomorú tragikus dolgokról. Áh... Inkább hallgassuk meg őt is. - rám néztek mindketten, én pedig felemeltem a kezem és anélkül hogy odanéztem volna Lokira mutattam. A szabadságszobor fáklyáján állt, felkötött hajjal, tőrjei a kezében. Harcra készen.
-Ez komoly? - csodálkozott Peter 3.
-Fiatal Serveus Snape a pasid? - rá nézett, aztán vissza.
-Megértelek haver. - nevetve megráztam a fejem.
-Nos... Eléggé... Huh. Hogy is mondjam... Nehéz eset, de mégis jól kijövünk. Nagyon szeretem - az utolsó mondatnál felnéztem rá, tekintetünk véletlenül összetalálkozott. Kaptam tőle egy mosolyt, aztán meghallottam a fejembe.
-Én is szeretlek Drágám. - emiatt mégnagyobb mosoly kerekedett az arcomon.
-Lenne mégegy kérdésem. - erre visszafordultam a többiekhez.
-Szóval az a cucc csak a csuklódból jön... Vagy...
-Csak a csuklómból...Viszont..- Peter 2 szavába vágtam.
-Skacok ti is érzitek?
-Beindul a banzáj!! - csapta össze kezeit Peter 3.
-Huh...akkor csináljuk.

------------------Time skip(sajnálom, őszintén nem tudom most olyan jól megfogalmazni a harc jeleneteket, mint ahogy azokhoz melto lenne. )-----------------------

- Hogy állunk emberek? - kérdezte apa.
-Connors kipipálva. - szólt Peter 3.
-Ahogy Flint is!- hallottam Peter 2 is.
-Maradt Electro.
-Megoldom!! De.. - megtorpantam, amint megjelent előttünk egy portál és Strange kilépett belőle.
-A Grand-Canyon felett lógtam. 16 órán át. - mondta mérgesen.
-Karma seggfej. - kiabálta Loki a harc közepette.
-Maga a Grand-Canyonban volt? Segíthetett is volna Doki.

-Ebből elég volt. - Strange megakarta nyomi a gombot a ládán, de megállítottam.
-Strange ne!! Sikerül. A terv bevállt. - mutattam szét a kezemmel.
-Nos.. Ez meglepő.. - amint ezt kimondta az erőm újból jelezni kezdett. És nem csak nekem.
-Vigyázz!! - kiabáltuk egyszerre, de már késő volt, a zöld manó egyik bombája felrobbant a kockában.
-Peter 2. Peter 3. Ti intézzétek el Electrot. Enyém a manó.

-Ártatlan kis Peter Parker. Túl gyenge hozzá, hogy hazaküldjön meghalni...

-Nem. Csak saját magam akarlak megölni. - mondtam, majd megtámadtam.
Túl sok érzelem kavargott bennem,és ezek között a düh volt a legnagyobb. Nem tudtam tisztán gondolkozni. Csak egy dolog járt a fejemben.

A családommal packázott.

Bántotta Tashát.

Ő nem megy haza......

Élve.

Teljes erőmből a földre küldtem. Ütni kezdtem, amilyen erősen csak tudtam. Tisztában voltam vele, hogy én is hibáztam. Megbíztam bennük, csak úgy, mint Beckben.
Másodjára követtem el ugyan azt a hibát.
De ezt már nem hagyom annyiban.
Felvettem a harc során kettétört deszkájának az egyik felét. És készen voltam rá, hogy megöljem.

Lendületet vettem, de megállítottak.
Ledobtam a deszkát, ekkor a Manó hírtelen leszúrta Peter 2-t.
-Ne!!-hallottam a másik variánsomat is, majd Osborn ellenszerét dobta felém,elkaptam és beadtam Normannak.

-Peter? Mit... Mit tettem? - nem válaszolva a kérdésére az utam Strangehoz vezetett.

-Peter nem tudom bezárni a kapukat! Nem állíthatjuk ezt le. Jönnek Parker, miattad, Pókember miatt. - magyarázta.
-Akkor... Akkor felejtsen el mindenki. - hoztam meg a döntésem.
-Tessék? Nem, nem Peter. Ezt nem tehet..
-De meg tudja tenni? Bevállna? - kérdeztem.
-Igen, igen bevállna. De mindenki aki szeret.. Mi... Elfelejtenénk téged. Számunkra megszűnnél létezni...
-Csinálja. De adjon egy kis időt hogy...
-Rendben. - mosolyodott el.
-Köszönöm uram.
-Oh.. Ugyan..... Stephen. - szólt, majd elkezdte a varázslatot.

Mégis mit csinálsz Peter?.....

El kellett köszönnöm aputól és Lokitól, csak még nem tudtam hogy közlöm ezt velük.

-Apa!! Apa... Oh te jó ég. A nagy zűr közepette elég nehéz itt megtalálni bárkit is. - mondtam, ahogy landoltam mellette a hálóm segítségével.
- Kölyök! Jól vagy? Minden rendben? Láttam hogy a manó és electro is kilőve. De nem igazán értem mi is ez fölöttünk. - körözött az ujjával fent az égben.
-Hát...igen...elég nagy a hepaj.... De Stephen megoldja. Viszont... Nem fog olyan egyszerűen menni.
-Én hallgatlak....
-Ők-mutattam fel a kezemmel.
-Miattam jönnek, mert tudják, hogy Peter Parker a pókember.... És..
-Ne is folytasd... Nem. - mondta apa, majd Strange felé fordult.
-Apu ezt muszáj. Nincs más megoldás...
-Hülyeség. Peter mindig! Mindig van más megoldás. Ezt nem hagyom.
-Muszáj lesz..
-Nem! És itt le is zártuk ezt a témát. - közölte. Egy könnycseppet láttam lecsordulni az arcán. Bármennyire is ellenezte, tudta, hogy mi lesz. Hogy ebből a harcból nem jövünk ki győztesen a varázslat nélkül.
Megöleltem. Amilyen szorosan csak tudtam.
-Szeretlek apu....
-Peter ne.. - közbevágtam.
-Nincs sok időm. Sajnálom, de így döntöttem. - elindultam, aztán megtorpantam és mégegyszer megöleltem.
-Köszönök mindent. - mosolyogtam.
-Add át üdvözletem a többieknek....-mondtam, majd elmentem..

Francba gyerünk Peter, ne most omolj össze. Erősnek kell lenned....

-Ohh Drágám! Mivel van dolgunk ?-nézett fel az égre Loki.
-Valami terv esetleg? Vagy improvizálunk és aki jön, azt vissza is dobjuk oda? Nekem mindegy. Megoldjuk ezt. Ezt is. Együtt, ahogy mindig. - a kezeit a vállamra tette, én pedig egy szomorú mosolyt erőltettem az arcomra, a szavait halva. Őt még ilyenkor is magam mellett tudhattam, bármi is volt semmi sem számított.
-Igen.. Igen együtt..
-Peter minden rendben? - egy kis szünet után megszólaltam.
-El fogsz felejteni... - tértem egyből a lényegre. Loki nem szólt semmit, csak furán nézett rám. Ekkor folytattam.
-Ők miattam jönnek, de ha mindenki elfelejti ki is vagyok, minden megoldódik. - magyaráztam.
-Tessék? - megrázta a fejét.
-U-Ugye csak viccelsz? Miféle tréfa akar ez lenni? Kedvesem bármi is vár ránk a mai nap, együtt megoldjuk. Ne.. Ne gyere ezzel az ostobasággal.
-Nincs más lehetőség..
-Hogy ne lenne!! Mindig van!!! - kicsit elnevettem magam.
-Apu is ezt mondta.
-Stark? Stark ezt tudja? Azt ne mond hogy beleegyezett.
-Nem igazán, de..
-Nem. Vita lezárva. - megfogta a kezeim és a mellkasához húzta őket.
-Itt vagyok melletted. E-egy tapottat sem mozdulok. Igérem megoldjuk... - szólt minden egyes mondatnál halkabban. Itt volt az a pillanat, mikor összetörtem. Egy könnycsepp csordult ki a szememből és megannyi követte. Loki az arcomra helyezte egyik kezét, és letörölt egy könnycseppet.
-Annyira sajnálom.. - csuklott meg a hangom.
-Nem.. Nem.. Szivem kérlek. Nem felejthetlek el..
-Ígérem visszajövök. Visszajövök hozzád. Hozzátok.
-De..
-Ha így kell lennie. - kezdtem el a mondatom.
-Állok elébe. -fejezte be Loki,homlokainkat egymáshoz érintve.
- Még... Még szép, hogy visszajössz. Nem tudok elképzelni egy olyan opciót, ahol találkozok veled, de nem csavarod el a fejem teljesen..- mondta, én pedig nevettem egy kicsit. A karjaimat lassan összekulcsoltam a vála felett, majd magamhoz húztam egy csókra.

A csókra, amit örökké akartam hogy tartson. De sajnos ez nem lehetséges.

A csókra, ami tele volt érzelmekkel. Szerelemmel, tőrődéssel... Bánattal.

A csókra, aminek oly sok jelentősége volt, különleges számunkra.

-Ugye tisztában vagy vele, hogy ez nem az utolsó csókunk? - suttogta. Bólintottam, majd a karjaiba ugrottam egy szoros ölelésre.
-Szeretlek. Szeretlek Napsugaram. - töröltem le egy cseppet az arcomról.
-Szeretlek Drágám.. - megpuszilta az arcom, majd elengedett.
-Mikor legközelebb találkozunk, ezt újra hallani akarom majd. Rendben?
-Rendben..... - lassan kiegyenesedtem a kezeimet el nem véve vállától.
-Most már mennem kell... - mondani akartam még valamit, de megállított.
-Sh.. Nem búcsúzunk. Nem kell búcsúznunk. Hamarosan találkozunk. - mondta, majd egy utolsó csókot nyomott a homlokomra.
-Hamarosan találkozunk. - mondtam, majd el hálóhintáztam a csatatérről.

3 hónappal később.

-Úgy vélem alkalmas lennél erre a munkára gyerek. Megvan hozzá az eszed. De biztos hogy menne ez a suli mellett? - kérdezték.
-Abszolút uram.
-Rendben Mr. Parker. Akkor fel van véve. - nyújtotta a kezét.
-Köszönöm Mr. Stark. Köszönöm.