Teen Stark (A.K.A. Peter Parker)

The Adoption Other Side

Vissza az adoptálás napjához.

Peter's Pov.

Esteledett, már kezdtek "elfogyni" az emberek. Ahogy Zack mondta,: Újabb kudarcok,de sajnos nem csak nekem. Az ikrekkel beszélgettem mikor is egy kislányt láttam sírva beszaladni a házba. Utánna mentem.
-Leilani? Bemehetek? - kopogtam be az ajtón.
-Nem! - válaszolta durcásan.
-Már késő! - léptem be a szobájába.
-Szenki nem akar. - motyogta pöszén, persze mit várhatunk egy 5 évestől akinek elől hiányzik egy foga?
-Ebben nem lennék olyan biztos. - ültem le az ágyra mellé.
-Nem akarok többet itt lenni! Egy családot szeretnék akik szeretnek engem! - itt már zokogott, nem bírtam tovább és kitártam a kezem egy ölelésre.
- Valami baj van velem? Vagy túl sok a virág? - nézett le a ruhájára, mindenhol virág borította, ahogy a haját is. Imádta őket, azt mondta boldoggá teszik a gyönyörű színeikkel és a pompás illataikkal.
-Hidd el nekem semmi baj nincs veled oké? És biztos vagyok benne hogy megkapod a családot amit szeretnél. Tudod miért? - ekkor kíváncsi szemekkel nézett fel rám, majd értetlenül oldalrabiccentette a fejét.
-Mert te és a bátyád megérdemeltek mindent! És ígérem,ha nem kapkodnak el előlem titeket, amint betöltöm a 18-at és kikerülök innen, ti jöttök velem. -csikiztem meg az utolsó szavaimnál. Ő pedig felnevetett, ami azt jelenti sikerrel jártam. Őt és a bátyját Camilot 2 évvel ezelőtt hozták ide, magamat láttam bennük, csak nekem nem volt segítségem. Ezért is határoztam el hogy minden erőmmel azon leszek hogy nekik jó legyen, vigyázok rájuk, míg valaki örökbe fogadja őket.
-Ha már arról a bolond bátyuszról beszélünk, hol a fenében van? - kérdezte vidáman.
-Tudod jól hogy szeret bújócskázni nem? Egy kis játék? - kérdeztem amire felcsillantak szemei. Majd bólintott. - Nyomás! - biccentettem a fejem az ajtó felé. És indultunk is megkeresni azt a kis ördögöt.
-Camilo?! - kiabáltam őt keresve, persze tudtam hogy hol van, mindig ugyan arra az egy helyre bújt el.
-Bátyusz? - hívta őt Leilani is..Kis idő múlva kuncogást hallottunk az asztal alól, majd a szekrény mögül, majd a hütőből. Jesszus! Mindigis gyors volt ez a gyerek!
-Oh már tudom hogy hol vagy! - böktem a komód felé, segítve kicsit Leilaninak hogy ővé legyen a siker.
-MEGVAGY!! - kiáltott fel és a komód mögé ugrott..
-Esz nem fer! Volt szegítséged. - neki a kis 6 évesnek 2 foga hiányzott....
-Miújság krapek? - gugoltam le a szintjükre, mert a testvérével ellentétben Camilo nem volt olyan társasági ember, míg Leilani imádott az emberekkel beszélgetni, Camilo visszahúzódóbb volt és mindig halkabban beszélt.
-Unalmasz mint mindig vén fiu. - visszahúzódó,kivéve nálam. Bennem már megbíznak és tudják sohasem ítélném el őket az lehetnek akik akarnak.
-Unalmas mi? Na és ez a rengeteg ember? Ugye nem volt sok neked? - megrázta a fejét.
-Rendben. Ha mégis rosszul éreznéd magad emiatt szólj!
-Okész! - mondta majd felkapta a plüss tigrisét és intett a kezével hogy kövessük őt
-Mit tervezel? - kíváncsiskodtam.
-Inkább mit cináltál? - kérdezte a húga gyanakodva hogy megint eltőrt vagy felburított valamit miközben Jurassic Worldosat játszott.
-Találtam valamit és elrajtettem a szobámba! - suttogta.
-Oh Istenem add hogy ne egy tarantula legyen megint! - könyörögtem a múltkori kis 'incidensre' visszaemlékezve.
-Nyugi ez most nem egy tarantula-mondta majd benyitott a szobájába egyenesen a kisasztalához irányulva ahol volt egy ládika. Egy volt a gond. Üres volt.
-O-ó. - mondta már nagyon halkan.
-O-ó? Mi az hogy o-ó? - esküszöm megilyedtem.
-Hol van? - kezdett el keresni valamit. Óh Istenem egy állatról van szó!
-Hol van a kobra? - ezt már tényleg nagyon halkan mondta, de a képességem miatt meghalottam, sajnos.
-Kobra? Camilo azt mondod hogy egy kobra van valahol a házban? -
-Ühüm..-motyogta,majd egy sikítást hallottam.
-Leilani minden rendben lesz.-nyugtattam.
-ANNYIRA SZAJNÁLOM!! - üvöltötte Camilo. Ő volt a világ legnyugodtam gyereke, de ha ő kiakadt(ami persze elég ritka volt) abból káosz kerekedett. Fel-alá kezdett el futkozni, a kezeit a hajába túrva.
-Nyugodjatok le! A kiakadás most az én dolgom! Halljátok aprónép? Figyelmet kérek! - csettintgettem, majd mikor mind2en rám figyeltek folytattam mondanivalómat.
-Camilo figyelj, te ismered itt a legjobban az állatokat, szóval, bármi amit tudsz erről a kobráról? - kérdeztem nyugodtan.
-Hát.. éhesznek tűnt. - mondta vagyis inkább kérdezte.
- A francba. - ennyi volt amit ki tudtam nyögni, már túl fáradt voltam ehhez.