Sulis szerelem

Véget kell vetnem ennek a fájdalomnak.....

28. rész

Azért engedjem újra közel magamhoz, hogy összetörjek? Nem akarok. De még is hiányzik. Miért van ez? Valaki mondja meg.... Sírva futok a házhoz. Emese meglátott és utánam jött...

- Emma jól vagy?

- NEM! Nem vagyok jól!

- Mi történt? – Kérdezi és várja, hogy meséljek neki.

Bár néhány percig elgondolkodtam, hogy elmondjam e, de aztán kitörtem és csak mondtam és mondtam. Kerek szemekkel nézett rám és figyelt minden szavamra. A végén rám nézett. Látta kisírt vörös szemeim, hallotta nehéz sóhajaim, látta fájdalmas lélegzeteim. És csak úgy megölelt, magához szorított, talán így akart megnyugtatni, de csak még jobban fájt. Már ordítani sem bírtam. Hang nem volt bennem. Csak annyit fűzött hozzá:

- Tudod Emma, nehéz döntés, de a szív megköveteli a magáét. Engedd el, és ne foglalkozz vele. Gondolom, most szeretnél egyedül lenni, itt hagylak. De ha szükséged lenne valamire csak hívj s itt vagyok. Pihenj és nyugodj meg. Egy fér óra múlva visszajövök. Rendben?

- Köszönöm Emese.

Emese kiment, bezárta maga után az ajtót, én pedig...Én pedig levettem a cipőm, bebújtam az ágyamba és a gondolataimba merülve folyattattam, amit soha nem tudtam abba hagyni. Azt, aminek köszönhetően még élek, ami kiadja a fájdalmat, ami bennem van. A szüntelen sírás, ami éjjel—nappal gyötör, ha rá gondolok, ha eszembe jut anya. De ha ő kerül gondolataim középpontjába egyszerűen levegőt felejtek el venni, mert fáj. Néha még élni is. Talán tehetnék ez ellen. Talán egyszerűen véget vethetnék ennek a szörnyű, borzalmas fájdalomnak, ami bennem él. Talán már rég ezt kellet volna tennem. véget vetni a sok fájdalomnak, és anya után menni. Talán jobb lett volna, talán nem. Nekem biztos. De mi lenne apával? Nem tudnám itt hagyni. Ha én is elmennék abba, ő is belehalna. De én ezt a fájdalmat nem bírom. Tennem kell valamit, és ez a legegyszerűbb megoldás. Aztán tovább gondolkodtam, mindenen. És miközben sötétedni kezdett én a könnyeimmel küszködtem az arcomon, amelyek egymás után szép lassan folytak, kezembe vettem nyugtató pirulákat. Szép lassan bevettem, mindet. Lassan elaludtam. Lassan a fájdalmas könnyeim álomba nyomtak. És elfelejtettem mindazt, ki is voltam, vagyok, leszek....

Ekkor betoppan Szabi, aki látja a kezemből kicsúszó űres gyógyszerlevelet. Azonnal ébresztgetett. Én nehezen, de magamhoz tértem. Elkísért a mosdóba és meghánytatott. Ekkor, már Emese és Máté is visszatértek. Emese látta, hogy gáz van. Máténak nem mondtunk semmit. Ahogyan másoknak sem. Ez a mi titkunk maradt. Egy fájdalmas és egy szörnyű titok. És csak egy emberhez fűződik......... Hozzá.........