Sulis szerelem

Csend honol lelkünkben...

18. rész

Fogja a kezem és ver a szívem. Egyre többen jönnek velünk szembe. Lassan oda értünk a pályához. Csendbe sétáltunk odáig. Leültünk a fűbe egymás mellé, és néztük az eget szótlanul. Ránéztem. Újra magába bolondított a csillogó barna szemivel.

- Mesélj valamit magadról. – töröm meg a csendet.

- Mégis mit? Egy átlag 17 éves fiú vagyok.

- -Mióta boxolsz?

- 8-9 éves korom óta.

- És szereted?

- Igen. Bár nem kellemes néha kikapni, de ez ezzel jár.

- Uhum.

S újra csend honolt. Csend volt bennem és benne. És egyszer csak megszólal:

Csend van, jön az alkony, jön a sötét,
nem kell ugye lámpa, jobb, ha nem ég,
és most mondd el, miről álmodsz, mit is remélsz,
hisz álmok nélkül élni olyan nehéz.
Simulj ide hozzám, gyere ne félj,
arról, ami elmúlt, ne mesélj!
Rossz volt, ne idézd fel ma az emlékét,
csak azt mondd, ami ránk vár, ami szép!

- Ez szép volt! Saját?

- Dehogy is. Boxoló vagyok nem Petőfi- Felnevetek.

- Jól van na, csak azt hittem saját, mert gyakran mondasz ilyeneket.

- A pillanat és te hozod ki belőlem.

- Komolyan?

- Igen. – Meg nézi az időt. – Lassan vacsoraidő. Gyere menjünk.

Lassan felsegített és elindultunk az étkező felé csendben. Útközben összefutottunk Mátéval és Emesével. Csatlakoztak hozzánk, és azt mesélték kiket ismertek meg. Oda értünk az étkezőhöz. leültünk egy asztalhoz. Elkezdtünk enni. Amikor is hirtelen bejöttek az őrzők. Kiosztottak egy-egy borítékot minden csapatnak és elhagyták a termet. Összenéztünk.

- Ez egy feladat! -súgja oda Máté.

- Igen. – helyeslem.

- Nyissuk ki! – Vág közbe Emese.

- Rendben.

Elkezdte kinyitni a borítékot. Kivettem egy üzenetet és egy képet. Az üzenet a következő volt, amit felolvastam hangosa:

Kedves fehér csapat!

Egy újabb feladat, ami ezúttal egyéni. Válasszatok ki két embert a csapatból. Van rá fél órátok.

Sok sikert.

A kezembe vettem a képet. A többiek körém gyűltek és megpróbáltuk megfejteni mit is látunk a képen, de valami nagyon bonyolult lehetett.........