Sulis szerelem

Ahhj nővérkém.......

35.rész

- Szia húgicám, már nem is vagyok fontos? -néz rám kérdőn.

- Szia nővérkém! Nem, csak sok esemény történt velem. -húzom el a szám. Közbe körbe néztem, és egyedül voltam kint. A csapat még nem volt az étkezőbe, így leültem kint az udvaron és beszélgetni kezdtem.

- Mesélj!

-Ahj nővérkém fiú ügy. A lényeg, hogy nem régóta ismerem, és én nagyon megkedveltem, megszerettem. Történtek dolgok, hitegetett. Meg minden. Kiderült, hogy a másik csapattársamba szerelmes. -a telefonba a döbbent nővérem arcát nézem, aki lássa rajtam, hogy ez fáj nekem, hogy szenvedek emiatt. – Én meg megismertem egy fiút, itt a táborba. Kornél a neve. Kedves, rendes, helyes meg minden. Ő is táplál irántam érzéseket. én pedig megzavarodtam. Amikor kezdenek jól alakulni a dolgok Kornéllal, ott, abban a pillanatban megjelenik Szabi. Csak tudod az fáj nagyon, Hogy Szabi hazudott abban, hogy szeret, én nem hazudtam.........

- Na figyelj. Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: "Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!..." Mi az hogy "de ha még egyszer" - gondolkozott Dömdödöm -, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. "Ejha!" - mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. "Én szeretem az embereket - ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával -, de azt nem tűrhetem...!" - óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. "Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!" - mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: "Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem." Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: "Én igazán szeretlek." "Mi az hogy igazán?! - háborgott magában Dömdödöm. - Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem." S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: "Dömdödöm." Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm. Te nehogy Dömdödömmé válj nekem!

- Nem fogok, ígérem. – látom, ahogy a csapatom közeledik az étkezde felé, és lassan felállok. – Nővérkém mennem kell. Majd beszélünk. – És egy gombnyomással befejeztem a hívást és csatlakoztam a csapathoz.

Nem éreztem magam jól. Ez látható is volt. De a feszültség látszott a csapaton is. Kivéve Máté. Ő nem tudott semmiről, de nem is baj. Leültünk az asztalhoz. Hirtelen bejött a fő őrző, aki kijelentette, hogy holnap csapatfeladat lesz. Mindenki megdermedt. Egyedül csak az én gondolataim nem voltak a terembe. Kivéve a gondolataim okát. Velem ül szembe Szabi és Emese. Három asztallal arrébb pedig Kornél. Összezavarodtam teljesen. Minden őrző elhagyta a termet. De egy megállt az ajtóba. Az az egy, aki mellett ma ébredtem. Engem figyelt. Amikor oda kaptam a tekintetem, akkor láttam, hogy int nekem. Én bólintottam. Ürügyet találva felálltam az asztaltól, és ott hagytam a csapatom. Az őrző fel indultam, aki elhagyta a termet, és követtem..............