𝕥𝕖𝕧𝕒𝕘𝕪𝕒𝕫𝕒𝕝𝕒𝕟𝕪 | 𝔸𝕫𝕒𝕙𝕣𝕚𝕒𝕙 |

♡

2022. 06. 12., vasárnap

Mindennel készen voltam, úgy vártam Atit, ahogyan azt a fejemben elterveztem. Fél háromkor szólalt meg a csengő. Próbáltam az ajtó elé nem futólépésben sietni, higgadtnak szerettem volna látszani.
- Szia! - nyitottam ki mosolygósan az ajtót.
- Szia! - két finom puszit adott az arcomra.
- Kerülj beljebb! - tártam ki az ajtót. - Desht hol hagytad?
- Nekem nem is örülsz? - visszakaptam a telefonos kérkedésem most. - Nem volt kedve kimozdulni otthonról.
- Gyanús ez nekem. - csuktam be az ajtót, és megmutattam Attilának, hova tudja letenni a dolgait. - Egyébként éhes vagy? - fordultam felé.
- Most már megkóstolom, mit készítettél. - mosolygott.
A konyhában már megterítettem előre, amit ki is hangsúlyozott Attila, hogy nagyon felkészültem.
- Nem kellett volna ennyit készülnöd! Én is egy átlag ember vagyok. - nevetett.
- Persze, tudom! Úgy is tekintek rád. - közben kimertem a tányérjába a levest. - De én szeretem így fogadni a vendégeket.
Leültem vele szembe, és kimertem az én tányéromba is a levest. Étkezés közben kellemesen elbeszélgettünk egymással. Érdeklődött, milyen volt a hétvégém, és mit fogok holnap csinálni.
- Dolgozom, sajnos. - húztam a szám. - Csak hétvégén állt meg most a munka. Ezeket a napokat csak a koncert meg az utazás miatt hagytam ki, hogy legyen időm kipihenni magam.
- Mit dolgozol?
- Egy szóláriumot üzemeltetek.
- Fullban a tiéd?
- Igen, anyukámé volt, és rám hagyta úgymond. Ő most mással foglalkozik.
- Király, hogy 21 évesen már van saját céged, ha lehet így mondani.

Mikor bementünk a szobába, egy ajándékot nyújtott át nekem.
- Ne haragudj, basszus! Én nem készültem semmivel. - kellemetlenül éreztem magam.
- Nem is kellett! Ez a szívélyes fogadtatás mindennél többet ér. Örülök, hogy összebarátkoztunk. - ölelt át.
Megállt egy ütemre a szívem.

"Barát", "barát", "barát".

Ez visszahangzott a fejemben. Kiderült, hogy ő ennél többet nem gondolt bele a kapcsolatba.
Mikor elhúzódott kinyitottam a kis méretű ajándéktáskát, amiben kettő kézműves sör és kettő kézműves csokoládé állt.
- Nagyon szépen köszönöm! Imádom a kézműves dolgokat! - öleltem át újra.
- Örömmel hallom! - mosolygott. Ezután megszólalt a telefonja, és irdatlan hangosan csörgött egyfolytában.
- Nem akartam felvenni, de úgy tűnik muszáj lesz. - sóhajtott és beleszólt a készülékbe. Nem tudtam kivel beszél, csak sejtéseim voltak. Valószínűnek tűnt, hogy munkával kapcsolatos, mert nem volt nyugodt állapotban. Elmentem addig betenni a hűtőbe a söröket és a csokoládékat. Az egyik táskámból, az előszobában kikutattam az iqosom. Nem szerettem már rendes cigarettára rágyújtani ott bent, mert megmaradt erősen a szaga és nem szerettem volna, ha előbb-utóbb a falakon is meglátszódott volna.
Visszasétáltam a szobába, Ati már nem telefonált.
- Bocsi! Muszáj erre ránéznem, amire megkértek. Pár hónapja dolgozunk egy dalon, amit szeretnénk még nyáron kiadni és még mindig nem rajzoltam be pár basszusgitár midit.
- Nekem ezek idegen kifejezések. - nevettem el magam.
- Megmutathatom, ha érdekel. - húzta maga elé a laptopját, ami addig a táskájában pihent.
A szöveg zseniális volt, főleg ezen a beaten, amit kapott.

"Szól a dembow, mamacita
Szívemben egy bomba robban fel
Otthonom lett a magány, és tudom, hiába várnék rád
Ha már, ki tudja hova lépsz, ki tudja merre..."

- Ezt játszottátok csütörtökön is. - mosolyogtam.
- Néha beleesem a hibába, hogy muszáj előadnom élőben a kiadatlan dalokat, mert nem tudom kivárni, mire kiadjuk. - nevetett.
Ezután megmutatta, hogyan dolgozik a dalon, miközben végig combján feküdtem és térdét masszírozgattam.
- Veled a munka sem tűnt vészesnek. - csukta le a laptopot, és közel hajolt a szemeim, majd az ajkam szemlélte és finoman megcsókolt.