𝕥𝕖𝕧𝕒𝕘𝕪𝕒𝕫𝕒𝕝𝕒𝕟𝕪 | 𝔸𝕫𝕒𝕙𝕣𝕚𝕒𝕙 |

♡ the beggining of shooting ♡

2022. 07. 19., kedd

Majdnem egy hónap telt el a két feljegyzésem közt. Húzós időszak volt, a turné felemésztette mindenki energiáját egytől-egyig. Volt olyan, hogy négy-öt napokat egyhuzamban koncerteztek a srácok. Szusszanni alig volt idő, szinte egyik helyről már mentek is a másikra. Nem szerettem volna, hogy azt higgye Attila, hogy cserben hagyom, ezért sok helyre velük tartottam. Amennyi energiája volt, a két-három óra, amikor minőségi időt tölthettünk kettesben, mindig kiélveztük. Tele volt szenvedéllyel, szerelemmel, vággyal,... 
Mégis rossz érzés fogott el közben. Attilát nem hanyagoltam el, viszont mindenki mást igen. Berta egyedül vitte a szoláriumot, amiben csak távmunkában tudtam neki néhol besegíteni. Bonival egyre kevesebbet beszélgettünk, a szüleimről nem is beszélve. Talán túlságosan magával ragadott a rózsaszín köd és a rocksztár élet. Túlságosan élveztem.
Július 19.-én jött el a pillanat, hogy egy teljes hetünk volt koncert nélkül, azonban nem nyugodhattunk meg akkor sem. 
Arra keltem, hogy Ati simogatja az arcom a gitározástól érdes ujjaival. 
- Jó reggelt! - szólaltam meg alig érhetően és bebújtam karjai közé. Átölelt és csak csendben simogatott. Már ismert, hogy sok idő kell ahhoz, hogy reggel magamhoz térjek. 
- Csináltam reggelit. - szólalt egyszer csak meg.
- Micsoda? - nevettem fel. Már alig voltam otthon, olyan volt, mintha nála laknék, de ilyen sosem történt azelőtt. Attila nem a főző tudásáról volt ismert. 
- Na, legalább díjazhatnád! - nevetett ő is. Ahogyan felültem megcsókoltam, de ahogyan fel szerettem volna kelni visszarántott karjaiba. Ölében ültem hosszas percekig, miközben átölelt és cirógatott. Végül csak-csak felkeltünk, és kimentünk a kis helyiségbe reggelizni. 
Telefonomon benyomtam Imanbek - Belly Dancer remixét, és elkezdtem táncolni Atinak. Direkt produkáltam magam, amitől egyből jobb kedve lett. 
Stresszes volt, mert délután indultunk a dalunk videóklip forgatására. Közös megegyezés alapján, nem szerettük volna anélkül kiadni. 
A stresszt biztosan az okozhatta, hogy fogalmunk sem volt róla, mi a koncepció. Én nyugodt voltam, mert Zsombor rendezi, és bíztam benne, hogy a szokásos magas színvonalat fogja produkálni. 

Délután kettő órakor toppantunk be a forgatás helyszínére. Hamar megtudtuk, hogy Zsombor elképzelése alapján több színhelyen fognak zajlani a munkálatok. Az első, ahova hívott minket egy üres ház volt. A falak valószínűleg régen hófehérek lehettek, már inkább sárgás, szürkés árnyalatba borultak. Az ablakok, meg mertük kockáztatni, hogy nálunk idősebbek. Kinyitni nem mertük egyiket sem, a leszakadástól tartva, szóval a harminchárom fokban nem volt kellemes ott tartózkodni. A crew, akik segítették Zsombort a munkában, hoztak ventilátorokat, de sokat nem segítettek a helyzetünkön. 
Zsombor először hozzám lépett oda, felvázolni a teendőim, már ha mindennel elégedett vagyok. Szóhoz jutni sem tudtam, tetszett minden ötlete. 
- Ebbe nem avattunk bele. - lépett oda a srác Atihoz.
- Mibe? - kérdezett vissza a telefonjából fel sem nézve, aztán gyorsan zsebre vágta. 
- Megkerestem Leát pár nappal ezelőtt azzal az ötlettel, hogy tudom, hogy vannak régebbi írásai. Jónak gondoltam volna, ha valami témába vágót elszaval előtte. Ő egyetértett, te mit szólsz hozzá? - mondta el neki a történéseket.
- Nagyon jó! - mosolygott Ati rám nézve. - És mit választottál? 
Remegő kézzel húztam ki egy gyűrött cetlit ruhám zsebéből. Ati bólintott egyet, jelezve, hogy olvassam fel. 

Szívem helyére krátert rajzolt a vágy.
Dobogás helyett lágy magába omlás.
Nincs központozás, se ékezet élesen vakuló betűinknek.
Végleg hozzám tévedtél, veled hiábavaló minden ellenművelet.
Talált unalom, hideg ihlet, így képzellek el teljesen hiába idegennek.  

Lassan mondtam egymás után a szavakat, mindennek nyomatékosítva a jelentését a szövegkörnyezetében. Az egész teremben csönd lett, mindenki a kimondott szavakra figyelt. Mikor a versem végéhez értem, még a levegő is megállt. Senki sem szólalt meg körülbelül egy percig, már kezdtem aggódni, hogy nem tetszik nekik.
- Ezt mikor írtad? - kérdezte meg Ati, miután nyelt egy nagyot.
- Körülbelül három éve. - feleltem szerényen.
- Csodálatos! - szólaltak meg Zsomborral egyszerre.
- Köszönöm! Nagyon jól esik! - mosolyogtam teljesen zavarban. 

- Akkor kezdjünk neki! - kiáltotta el magát Zsombor, miután "csak" a fényekről egy órát diskuráltak Atival és a crewval. Ati intett néha-néha, hogy menjek közelebb és szóljak hozzá a témához, hogy nekem mi az álláspontom, de nem értettem hozzá, ezért jobbnak éreztem kimaradni a szakmai részéből a dolgoknak. 
A crew felszerelte a piros fényekben izzó világításokat, Ati győzködésére, aki meg volt róla bizonyosodva, hogyha a klip elkészültekor fényelnek utána effektekkel, amatőr munkaként fog hatni. 
- Lea, a verset kihagyjuk, mert nyilván stúdióban kell felvenni a hangot. Szóval az a holnapi napra marad, azzal fogunk indítani. - kezdett bele Zsombor.

Hosszasan forgattunk, este tíz órakor álltunk le. Az autómba bevágódva Atival felsóhajtottunk, hogy végre vége. Megfogta a kezem, és finoman megcsókolt.
- Ez hiányzott egész nap! - biggyesztettem le a szám, miután szétváltunk. 
- Hidd el, nekem is! - mosolygott és visszahúzott magához. Lassan pedig elindultunk hozzá, hogy minél előbb ágyba juthassunk.