𝕥𝕖𝕧𝕒𝕘𝕪𝕒𝕫𝕒𝕝𝕒𝕟𝕪 | 𝔸𝕫𝕒𝕙𝕣𝕚𝕒𝕙 |

♡

2022. 06. 14., kedd

Félreértés ne essék, sosem csináltattam volna tetoválást úgy, hogy ne lett volna számomra jelentése. De nem tudom, ez akkortájt számított-e bárkinek. 2022-ben a peacey világát éltük, ahol senkit nem lehetett megszólni semmiért. Ha úgy akartál tetoválást csináltatni, hogy neked az a minta csak szimplán tetszett, akkor azért csináltattad és nem foglalkoztatott pár kötözködőn kívül senkit. 
A felhasználónevem átírtam instagramon "leahriah"-ról "kovaliklea"-ra, mert én is túlzásnak éreztem volna úgy hagyni. 
Na, de azt nem tartottam túlzásnak, hogy hétfő délután ráírtam egy tetoválóra? Ez a fiú név szerint Novák Dániel volt, aki már készített előtte is a saját bőrömre különböző mintákat. Személy szerint ő volt Boni és Berta tetoválója is. Végtelen laza, de kiszámítható, precíz és pontos srác volt. 
Az üzenetem felé annyiból állt, hogy "valamelyik nap egy kisebb mintára beugorhatnék egy barátommal?". 
A levelem baráti volt felé, a kapcsolatunk nem igényelte a komolyabb hangvételt. Sokszor a hétvégi bulikon is egy társaságba keveredtünk és szívesen mulattunk együtt.
Viszont, az üzenetben a "barátom" szó alatt Atit értettem, és fogalmam sem volt akkor még, vajon ráér-e vagy egyáltalán lenne-e kedve eljönni velem?

Erre az üzenetre kedden kaptam választ, amiben Dani annyit írt, hogy pénteken, a munkaideje végén szívesen elvállal, ha egy óránál nem nagyobb a munka. 
Gyorsan kellett kitalálnom, mit is szeretnék egész életemben magamon viselni. A döntésem egyelőre annyi volt akkor, hogy egy felirat lesz biztosan.

Hat óra múlt, mire hazaértem. Miközben vettem le a ruháim magamról, hogy átöltözzek egy kényelmes, otthoni viseletbe, megcsörgettem Atit, aki hétfőn megadta a telefonszámát. Kihangosítottam. Az utolsó csörgésekre nagy nehezen felvette.
- El sem lehet érni a sztárokat. - indítottam köszönés nélkül.
- Valakinek kell dolgoznia is. - szívta a vérem.
- Nyilván, én nem a munkából jöttem. - nevettem. - Kértem a tetoválóhoz időpontot.
- Szopatsz! - éreztem a hangján, hogy tényleg nem hiszi el.
- El tudsz jönni velem pénteken vagy sem? 
- Nem szopatsz? - még mindig csak kérdezte.
- Pule, jössz vagy nem? - nevettem.
- Nem hagynám ki semmi pénzért! 

A későbbiekben a konyhában elfogyasztottam a maradék ételt hétvégéről. Késztetést éreztem arra, hogy elkezdjek írni valamit. Pár évvel azelőtt rendszeresen foglalkoztam írással. Novellákkal, dalokkal, egypercesekkel. Az egyik polcról levettem egy jegyzettömböt és egy tollat. Elkezdtem írni, de még nem tudtam mi lesz belőle. Azt csináltam, ami szívből jött.

"Ráz a hideg, ahogy rám hajolsz..."

"Mi jön most, kik leszünk, mondd "barátom"?"