𝕥𝕖𝕧𝕒𝕘𝕪𝕒𝕫𝕒𝕝𝕒𝕟𝕪 | 𝔸𝕫𝕒𝕙𝕣𝕚𝕒𝕙 |

♡ writing together ♡

2022. 06. 17., péntek

A munkában unottan ültem a kedden félbehagyott irományom fölött. Sok vendégem volt aznap, de el tudtam merülni a gondolataimban. Akkor már tudtam, hogy egy dalt írok, és azt is tudtam, ki ihlette.
Az az ember aki a munkaidőm letelte előtt egy órával megjelent a szalonban. Attila.
- Hát te? - ugrottam fel a székből vigyorogva.
- Hát én. Említetted a szalon nevét és reméltem, hogy nem rossz helyre nyitok be. - ahogy elé léptem egyből átkarolt és nyomott egy puszit az arcomra.
Ahogy beljebb lépett, a "recepciós pulthoz" érve, észrevettem tekintetét a sok szétszórt jegyzetpapíron. Odasiettem, és megpróbáltam eldugni őket, de már késő volt.

"Nem tudod mid vagyok de úgy nézel,
Előbújik a fény a sötéttel
Mi jön most kik leszünk mondd 'barátom'?
"Magamat mindig bajban találom"
"Kerülj el" - mondjuk rég, de nem bánom, ha elrontod ma is a világom"

Ezt a részletet sikerült elsőnek megfognia, és hangosan fel is olvasta.
- Ez pont nem a legjobb. - vakargattam idegesen a tarkóm.
- Te viccelsz? - nézett a szemembe, és felkapott még egy félig széttépett, gyűrött cetlit.

"Miattad érzem, hogy élek ma éjjel,

Szemedben tűz és a bűntudat ég el

Ráz a hideg, ahogy rám hajolsz kérlel, oh"

- Ez nagyon nagy fless! Kurva jó! - nézett magabiztossággal rám. Leült a kis forgós székembe, és láttam, hogy elkezdett írni valamit egy üres lapra.
- Mit csinálsz? - hajtottam a fejem a vállára.
- Most rám jött a fless. Megadtad az ihletet. Ha nem bánod, írnék hozzá valamit. 
- Jaj, nem! Dehogy! - odahúztam közel a másik széket hozzá. 

"Talán nem vagyok más neked csak vendég"

"Miattad kényelmet találtam itt lent

Ha még egyszer látlak elfelejtek én mindent

És tudom, hogy nem jó így és nem lesz így jó vége

De tudom, hogy hol talállak mindig ébren"

- Ez az! Hol talállak ébren! - ezzel a sebességgel fel is írtam az egyik lap hátuljára, hogy "Lea, Azahriah - Hol talállak ébren".
Egy vendégem jött ki az ajtó mögül, ami a szoláriumgépeket választja el a halltól. 
- Köszönöm szépen! - dobta vissza az érméket a gyűjtőkosárba.
- Hello! - mosolygott utána Atinak is. 
- Hello! - mosolygott vissza Ati. A vendég el is ment, ő volt aznap az utolsó.
- Na ennyi! - mondtam, miután becsukta maga mögött az ajtót a szőke lány.
- Mennünk kell a tetoválóhoz! - rendeztem egy stócba a lapokat.
- Köszönöm! - mosolygott rám, és ahogy felállt megfogta mindkét kezem.
 - Annyira hálás vagyok neked!
- Miért? - néztem fel a szemeibe. Nem volt köztünk nagy magasságbeli eltérés, de fel kellett rá néznem így is. Választ egyelőre nem kaptam, csak egy újabb csókot.