Ne gyere közelebb! +18

Mareia💙💙

Esetlenül próbáltam elérni a vizet. De sehogy sem sikerült.
-Dögölj meg! Kiáltottam kétségbe esve és zokogni kezdtem. Nem adhatom fel! Újra megpróbáltam elérni de megint nem sikerült. Kétségbeesve és fáradtan feküdtem az ágyon, a könnyeim megállás nélkül folytak. Kezeimmel a matrac alá nyúltam, de felszisszenve húztam ki. Veres volt, valami elvágta az ujjam. A remény utolsó szikrája is felcsillant bennem és kíváncsian néztem a matrac alá, összekötött kezeimmel pedig próbáltam kiszedni az éles tárgyat. Egy kés! Örömömben újra potyogni kezdtek a könnyeim de ezek már az öröm könnyei voltak. Talán nem ártana elmennem egy dili dokihoz miután innen kijutok. Nevettem fel és boldogan vágtam el először a kezemről majd a lábamról a kötelet. A vizért ugrottam de a gyengeségtől összecsuklottam, ám most ez sem érdekelt. A vizért nyilván hálásan pillantottam ki az ablakon majd mind egy cseppig kiidtam a kis palack tartalmát. Új erőre kapva, biztatón néztem körbe és gondolkodtam hogy juthanék ki. Hangokat hallottam mire a szekrény mögé bújtam és már tudtam hogy menekülök meg. Rayan kíváncsian lépett be a börtön ajtaján és ahogy reméltem meglepettségében nyitva hagyta a cella ajtaját.
-Hol vagy? Kiabált idegesen.
-Hová bújtál? Sétált az ágyhoz én pedig az ajtó felé iramodtam és kifutottam rajta. Hallottam ahogy utánam fut ezért gyorsabban futottam. Fél a lépcsőn át a folyosón aztán a kis ajtónál megálltam. Most nem bukhatok el! Ez a mondat lebegett előttem és a kilincsért nyúltam. Zárva volt. Hallottam Rayan közeli lépteit így ijedten kezdtem el rángatni a zárt vas ajtót.
-Kérlek! Könyörögtem de mind hiába. Rayan ahogy mellém ért elkapta a karomat és egy hatalmas pofont adott. Ha nem fogott volna, minden bizonnyal a földre esek. A cella felé kezdett rángatni mire rángatózva próbáltam másik fele menni de semmi esélyem nem volt ellene.
-Remélem tudod hogy most véged van! Nézett rám, szemeiben veszély és düh csillogott. Az ágyra lökött majd egy kést vett elő. Patakokban folytak a könnyeim. De nem hagytam magam. Lendítettem a kezem de nem ért célba. A levegőben elkapta és hátra szorította mire feljajdultam.
-Jobb vagy bal? Kérdezte szórakozottan mire meglepetten néztem rá. Nem értettem miről beszél.
-Legyen a jobb. Mondta majd a jobb combomba szúrta a kést. Felsikítottam a fájdalomtól és mindkét kezemet a sebre nyomtam de hiába. Ömlött belőle a vér.
-Újra kérdezem. Jobb vagy bal? Nézett rám vérben forgó szemekkel. De a fájdalomtól mozdulni sem bírtam.
-Rossz válasz. Mondta majd a hasamon húzta végig a kés hegyét ezzel nem túl mély sebet, de annál fájdalmasabbat hagyva maga után. Újabbat sikítottam, a fájdalomtól már nem láttam tisztán.
-Pszichopata! Üvöltöttem mire újabb pofon volt a válasz.
-Azt kérdeztem jobb vagy bal! Üvöltött rám mire még jobban sírni kezdtem.
-Hagyd abba kérlek. Néztem fel rá könnyes szemekkel. Reménykedtem hogy van benne még egy kis emberség. Élesen fújta ki a levegőt mintha vívódna magával.. Majd felállt és rám sem nézve kiment. Én pedig zokogva a sebeimre szorítottam a kezemet és az ágyra feküdtem. Próbáltam elálítani a vérzést de sehogy sem sikerült. Majd hirtelen szédülni kezdtem, a fülem csengtek, a végtagjaim zsibbogtak a szívem pedig hangosan kalapált aztán hirtelen minden megszűnt, és körülöttem minden elsötétült.