Ne gyere közelebb! +18

Mareia💙💙

Egész éjjel zokogtam de nem bántam meg semmit. Ha visszamehetnék az időbe mindent ugyanígy tennék. Ugyanígy felpofoznám és ugyanígy nem hagynám hogy megcsókoljon. Minden egyes alkalommal amikor megvert húztam egy vonalat a falra ezzel jelölve a fej sérülést, hasba rúgást és minden egyes sérülést amit miatta elszenvedtem. Lassan nincs hely a falon. Nevettem fel keservesen. Mostmár biztos, elment az eszem. Még csak ez hiányzott néztem az ajtó felé. Rayan lépett be rajta mire komoran az ablak felé fordultam és próbáltam elrejteni a fájdalmamat.
-Hoztam neked ételt! Az orvos szerint enned kell mert legyengültél. Mondta közömbösen és elém rakott egy tál ételt. Hús leves volt rajta és egy pohár víz.
-Kedves hogy törődsz az egészségemmel. Néztem rá gúnyosan
-Utoljára mondom el, ne beszélj így velem! Mordult rám
-Semmit nem érnek a fenyegetéseid suttogtam és továbbra is az ablakon bámultam ki.
-Egyél! Szólt rám erélyesen mire felnevettem.
-Nem vagyok éhes. Elment az étvágyam! néztem rá hogy nyomatékosítsam hogy tőle ment el.
-Nem kérdeztem hogy éhes vagy-e! Ha azt mondom eszel, akkor eszel! Indult meg felém. Mire dacosan rá néztem. És mikor közel volt megfogtam a tányért és az arcába öntöttem.
-Edd meg amit főztél! Mondtam megvetve. Élesen fújta ki a levegőt és úgy láttam próbálja lenyugtatni magát. Hirtelen mozdulattal levette a pólóját és megtörölte vele a leveses arcát. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem felsőtestét látva de észhez térítettem magam.
-Na mi lesz? Nem büntetsz meg? Ily puhány lenne a híres Rayan Arroyo y Lopez, a spanyol maffia főnöke? Álltam fel és felé sétáltam. Kár lenne tagadni csak kívülről látszódott ez a nagy bátorság, belül reszkettem. Magához rántott mire a mellkasának estem. A fülem mögé tűrte a hajamat.
-Kár ilyen bátornak tettetni magad. Tudom hogy belül reszketsz. Suttogta a fülembe mire idegesen néztem rá és ellöktem magamtól. Legalábbis ez volt a terv de kezeimet a hátam mögé csavarta és egyik kezével fogta míg a másikkal a derekamnál fogva húzott közelebb ami azt jelentette hogy már egy szalmaszálnak sem lett volna hely köztünk. Az orrunk érte egymást, a mellkasunk teljesen egymásnak simult. Sötét szemekkel nézett rám én pedig dacosan álltam a tekintetét.
-Nem félek tőled! Suttogtam. Már nem!
-Oh valóban? Nevetett fel és még közelebb hajolt így a szánkat is csak pár centi választotta el. - És honnan jött ez a hirtelen bátorság? Nézett rám kíváncsian és gúnyosan egyszerre. Nem válaszoltam mire szorított egyet a kezemen én pedig felszisszentem. De egy csepp félelem sem látszott az arcomon. Dacosan néztem rá majd válaszoltam.
-Tényleg tudni akarod? Onnan hogy nem félek tőled. Én szánlak téged! Szánlak mert erőszakkal tartasz itt egy nőt akinek a szíve teljesen máshova húz. Szánlak mert azt hiszed a tiéd leszek, pedig ezerszer elmondtam hogy inkább meghalok. És végül szánlak mert úgy vezeted le a dühödet hogy egy ellened esélytelen emberrel, aki mind testsúlyra mind erőre kisebb és gyengébb kimutatod hogy milyen erős vagy és megvered csak azért mert a szánalmas életedben senki nem venne önként részt! Egy nő sem viselne el téged! Csak úgy köptem a szavakat és láttam ahogy elsötétedik a szeme.
-Valóban? Kérdezte. Lássuk igazad van-e. Nevetett fel és magával húzott.
-Hová viszel? Sehová nem megyek veled! Kiáltottam és rángatni kezdtem a karomat aminél fogva húzott. De egy szót sem szólt. Egy ismeretlen szobába lökött én pedig csak remélni tudtam hogy nem fog bántani.