– Jó kislánynak kell lenned, tedd azt, amire kérlek. Mondta majd elkezdte finoman csókolgatni az ajkamat, miközben a tenyere egyre lejjebb vándorolt. A másik kezével megragadta az arcom, és egyre erősebben csókolt. Megadtam magam neki, és egy pillanattal később nyelveink táncba kezdtek, másodpercenként fokozva a ritmust. Kívántam, a szám egyre mohóbb és mohóbb lett. – Nyugalom, kislány, ne olyan gyorsan, ne feledd, hogy ez büntetés! – súgta, mialatt a másik keze elért a bugyim csipkés felszínéhez. – Imádom, ahogy a tested és ez a finom szövet egymáshoz ér. Feküdj csak nyugodtan! Az ujjai szép ráérősen belopództak a testem legintimebb tájékára. Lassan, szájával a fülem környékén matatva először a combom belső felét fedezte fel, finoman cirógatva a két ujjával, mintha direkt ingerelni akarna. Megdörzsölte megduzzadt nagyajkamat, aztán végül becsusszant az ujjával. Ahogy megéreztem a csodás érintést, a hátam megfeszült, a számat kéjes nyögés hagyta el. – Ne mozogj, maradj csöndben! Semmilyen hangot nem szabad kiadnod, érted? Igenlően bólintottam. Az ujjai egyre mélyebbre csúsztak, amíg végül teljesen eltűntek. Összeszorítottam a fogam, nehogy bármilyen hangot is kiadjak, ő pedig kifinomult és érzéki izgatásba kezdett bennem. Középső ujja hol becsúszott… hol pedig kicsúszott, miközben hüvelykujjával gyengéden kényeztette pattanásig duzzadt csiklómat. Éreztem, hogy lejjebb csúszik rólam, egyre lejjebb. Aztán már alig kaptam levegőt. Az ujjai nem hagyták abba a kényeztetést, amíg el nem jutottak a megfelelő helyre. Váratlanul kihúzta őket, mire az arcom eltorzult a csalódottságtól. Egy pillanattal később már a lélegzetét éreztem a bugyimon, ami még mindig rajtam volt. De ekkor hangos kopogás hallatszott. -Rayan úr! Baj van! A kisasszony .... Megszökött. Mondta az egyik gorilla mire Rayan izmai megfeszültek és dühösen az asztalra vágott. -Milyen kisasszony, Rayan! Keltem ki magamból. - Én már nem vagyok elég neked? Kiabáltam, tovább. -Ne most Angelika. Dolgom van! Ordított rám majd elrohant. -Ki az a kis cafka he? Miért futsz utána? Te csak az enyém vagy! Suttogtam magamba majd úgy döntöttem elmegyek vásárolni.
(Kép Angelikáról)
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.