Ne gyere közelebb! +18

Rayan❤️❤️

Miután Angelikával végeztem próbáltam elalaudni, sikertelenül persze. Úgy döntöttem meglátogatom az én kis foglyomat. Viszont most nem állt szándékomban bántani őt. Benéztem a sötét cellába és megláttam őt. A matracon feküdt eszméletlenül. Ijedtség lett úrrá rajtam és hozzá rohantam.
-Nem hallhatsz meg még mielőtt az enyém lennél! Kiabáltam és törékeny testét a karjaimba vettem. Az egyik vendégszobába vittem és az ágyra fektettem. Semmire sem reagált és alig lélegzett. Matteo számát tárcsáztam aki a barátom és egyben az orvosom. Kórházba nem vihettem érthető okok miatt.
-Szükségem van rád! Szóltam bele bizonytalan hangon.
-Megyek. Mondta fáradtan hiszen éjfél körül járt az idő. 10 perc múlva már Mareiat vizsgálta. Mareia. Gyönyörű nő, akaratos, céltudatos és nem adja fel egy könnyen. Makacs és próbál erősnek tűnni de belől egy törékeny virágszál lakozik. Nem tudom mit éreztem. Csak megakartam védeni. Tudni akartam hogy jól van, ami azért elég furcsa mert én okoztam minden baját. Ahogy az ágyon feküdt és az életéért küzdött hihetetlen düh lett úrrá rajtam. Az ajtó felé indultam de még utoljára hátranéztem rá.
-Mentsd meg! Mondtam Matteonak aki bólintott.
-A szentségit! Üttem bele az előttem lévő falba és az asztalról mindent lesepertem. Törtem zúztam de a bennem tomboló vihart semmi sem csillapította. Ahányszor lehúnytam a szemem Mareia könnyes szemét láttam magam előtt ahogy könyörög hogy ne bántsam. Újabbat üttem a falba ami beszakadt és az öklöm tiszta seb volt. De nem érdekelt. A szívem jobban vérzett. Érthetetlen okból de védelmezi akartam a lányt. Az egyetlen lányt aki ellenállt nekem. Vakmerő és merész. És kibaszottul gyönyörű. Nem találkoztam még hozzá hasonlóval. De nem engedhetem hogy fontos legyen a számomra. Az én életembe egy nő sem kell. A nők csak a szexre jók. Nekem csak arra kellenek. És miután csillapították a vágyamat elmennek. Erre kell Angelika és az összes többi ribanc akit valaha megkúrtam. Egyikük sem fontos. Csak egy két órát kapnak belőlem aztán menjenek ahova akarnak. Kihasználom őket, mert én ilyen vagyok. Ez vagyok én. Tombolásomat Matteo zavarta meg.
-A lány jól van. Felébredt. Beköttem a sebeit és csak remélni tudom hogy több fájdalmat már nem okozol neki. Nézett rám szomorúan. Majd távozott.
Ébren van. Suttogtam. Látnom kell. A szoba ajtaja előtt álltam és nem mertem benyitni. Mi ütött belém? Nevettem fel gúnyosan majd beléptem a szobába. Mareia az ágyon feküdt érkezésemre szisszenve ült fel és ijedt tekintetét az enyémbe fúrta. Ha lehet még dühös lettem. Nem rá. Magamra! Felé indultam mire remegni kezdett. Megtorpantam és kinéztem az ablakon.
-Jól vagy? Kérdeztem nyugodt hangon
-Soha jobban. Nevetett fel gúnyosan mire ökölbe szorítottam a kezeimet. Mindig ezt csinálja. Miért nem tud alázatos lenni? Dühösen pillantottam rá de dacosan állta a tekintetem. Ne tedd!
-Megmondtam hogy ne beszélj így mert megjárod! Néztem rá szúrósan
-Mégis mit teszel? Megversz? Szomjaztatsz? Eddig is túléltem! Kiáltott rám. Nagyon nem tetszett ez a hangsúly. Felé indultam majd közel hajoltam hozzá. A kezeimet a két válla fölött támasztottam éreztem ahogy az ijedtségtől megemelkedik a pulzusa és kapkodni kezdi a levegőt de a szeme teljesen mást mutatott. Hogy lehet egyszerre dühítő mégis kibaszottul gyönyörű?
-Minden amit tettem veled, csakis a te hibád! Mert nem tudsz két dolgot bevésni abba a pici agyadba! Ha azt mondom leülsz, akkor te leülsz. Ha azt mondom kussolsz, akkor te kussolsz a faszba! Kiáltottam rá de még mindig nem mutatta a félelmét.
-Inkább ölj meg! Sosem fogom azt tenni amit akarsz! Csak úgy köpte a szavakat. Hihetetlenül nagy vágy lett úrrá rajtam ahogy ajkaira néztem. Megakartam csókolni. Addig csókolni míg a nevét is elfelejti. Míg fuldokolva válunk szét levegőért kapkodva. Birtokolni akartam. Azt akartam hogy csak az enyém legyen! Hogy minden egyes része hozzám tartozzon! Idegesen néztem rá majd ellöktem magamat tőle és az ajtó felé siettem. Az ajtót nagy erővel csaptam be magam után de semmi sem csillapította a dühömet.