Angelika+18💛💛

1K 14 3
                                    

Mivel nem reagált, odanyomtam a nedves puncimat a szájához,
hogy akaratlanul is érezze az ízt, ami annyira taszította. Egy pillanat múlva éreztem, ahogy a nyelve kényeztet. Felemelte az állát, és folytatta a csiklómnál.
Felnyögtem és a homlokomat a kárpitozott falnak támasztottam az ágy fölött. Túl jól csinálta, egy pillanattal később már az orgazmus határa érkeztem. A térdemre támaszkodtam, és lenéztem – éppen a nedvemet nyalogatta, halkan mormogva. A büntetés e része láthatóan tetszett neki. Lejjebb csúsztattam a fenekem a mellkasán, végig a hasán és éreztem, ahogy behatol a nyáltól nedves puncimba. A farka kemény volt, és vastag, és tökéletesen passzolt hozzám. Felnyögtem, belé kapaszkodtam a hátába, és beleültem. Éreztem, ahogy segít nekem ebben, tudta, hogy egyedül nem sikerülhet. Imádtam ezt a pozíciót, abszolút irányítást engedett a partner fölött, és egyúttal jó mély behatolást tett lehetővé. Megragadtam a haját, és
lassan kezdtem az alhasához dörzsölni a csiklómat. A pénisze kissé megemelkedett bennem, én pedig egyre gyorsabban és egyre erősebben mozogtam rajta. Úgy keféltem őt, hogy egyik kézzel a haját, másik kézzel a nyakát fogtam. Rayan  hangosan lihegett és éreztem, hogy egy pillanat múlva felrobban. Megint arcul ütöttem.
– Élvezz! – kiáltottam, és kiosztottam egy újabb ütést. Olyannyira felizgatott, hogy éreztem, kezdek eljutni a csúcsra, de még
nem akartam befejezni. Amikor egy pillanattal később Rayan teljesen
teletöltött magával, óriási nyögést hallatott, a karja körülbilincselte a
testem, egyre erősebben magához szorítva. Letépte a szeméről a kötést, és mohón az ajkamra tapadt. A kezével végigsimított a fenekemen és
ütemesen mozogni kezdett rajta.
– Nem akarok elmenni – ziháltam levegő után kapkodva.
– Tudom – suttogta, egyre erősebben és gyorsabban mozogva. – Üss meg! – sziszegte. Most, amikor nem volt már rajta szemkötő, és rám nézett,
féltem megtenni.
– Üss, baszd meg! – dörrent rám, és újra pofon ütöttem.
Ahogy a tenyerem az arcához ért, éreztem, milyen hatalmashullámban
önt el az orgazmus.
Képtelen voltam megmozdulni, de az egész testem rázkódott, minden
izmom megfeszült és megkeményedett. Rayan keményen és lendületesen kefélt engem a farkára tűzve, egésze addig, amíg el nem lazult mindenem és a vállára nem omlottam.
– Melyik pillanatban szabadítottad ki a kezed? – kérdeztem, a fejemet a
nyakának támasztva.
– Amelyikben bekötötted – felelte vidáman. – Ez nem az erősséged,
Angelika, én viszont bizonyos értelemben szakértője vagyok.

Sziasztok! Ezt rövid rész lett tudom de csak azért mert folytatás lett. Ha tetszett jelezzétek, légyszi💛

Has llegado al final de las partes publicadas.

⏰ Última actualización: Jul 20, 2022 ⏰

¡Añade esta historia a tu biblioteca para recibir notificaciones sobre nuevas partes!

Ne gyere közelebb! +18 Donde viven las historias. Descúbrelo ahora