Egy embernyi távolság

Közeledünk a végzetünk felé

Két nap múlva hazaengedtek a korházból az események eléggé eluralkodtak rajtam. Egyre inkább a depresszió jeleit kezdtem el érzékelni magamon. Mondjuk más jelei is elkezdtek érződni.....A méhem környékén feszülő érzést tapasztaltam, a melleim fájtak. A menstruációm pár nap múlva kell megjöjjön. Csak reménykedni tudok abba, hogy minden rendben lesz.

Majd eltelt három nap, négy, öt és még mindig semmi sem történt. Nem tudtam kihez kéne fordulnom. Sírtam ameddig rá nem vettem magam, hogy felhívjam Roset.
- Szi...szia Rose. - Mondtam szipogva
- Mi a baj kislány? Segítségre van szükséged?
- Lehet...lehet, hogy terhes vagyok.
- Elmondod milyen tüneteket tapasztalsz?
Itt elmondtam neki mindent.
- A mocskos Wilson fajzat...generációról generációra száll az undorító viselkedésük.
- De nem biztos, hogy Luke.. - Mondtam szinte suttogva szégyenembe.
- Hát akkor? Ki más lehet még?
- A fia... - Eltudtam volna süllyedni. Olyan felelőtlennek és ostobának éreztem magam. Kínomban rontottam a helyzeten és magyarázkodni kezdtem.
- Ő...vette el a szüzességem és...és nem védekeztünk...én pedig ugyan így nem szedtem a fogamzásgátlómat rendszeresen...Nagyon felelőtlennek érzem magam és sajnálom.
- Drágám az élet váratlan. Pont ettől olyan szép. Még akkor is, ha vannak benne rossz napok vagy időszakok. Nem kell megmagyaráznod miért történt hiszen úgy történt ahogyan kellett. Ha valamiért úgy éreztétek, hogy így kell lennie akkor ez így jó. Ha a fiamtól lenne, ugyan úgy támogatnánk titeket bárhogyan is döntesz.
Megnyugtató volt...Pont, mint a fia.
De nem tarthatom meg, akárkitől is van.
- Nem sokára kapcsolatba tudok lépni Zane-el egy kis időre. Szólni fogok neki erről is, ha szeretnéd.
- Nagyon megköszönném! - Vágtam rá egy hirtelen öröm kíséretében.

Egy óra sem telt el már csörgött is a telefonom, de nem Rose hívott hanem az ismeretlen szám amiről az üzeneteket kaptam.
- Haló?
- Khlo...Khloe...Én vagyok az, Zane. -URAM ISTEN
- Jézusom Zane jól vagy? Hol vagy?
- Jól vagyok... Tényleg terhes vagy?
- Nem sokára megyek tesztet venni..., de a jelek erre utalnak...anyukád szerint is...
- Elmondta nekem...Figyelj Khloe nem tudok sokáig beszélni, de ha az enyém én minden döntésben melletted állok. Luke pedig vagy börtönben vagy halottasházban fogja végezni az apjával együtt.
-Kussolj! - Szólalt meg egy ismerős hang. Luke apja volt az.
- Te rohadék esküszöm megöllek!
- Először szabadulj ki innen élve! - Majd lenyomták a telefont. Azonnal Roset hívtam, hogy elmeséljem neki mi történt az imént.
*Ismeretlen szám egy olvasatlan üzenet*
"Ha bántani mered az unokám, megölöm a barátod."
Gyorsan felolvastam Rosenak.
- Engem is megfenyegetett amikor teherbe estem Zanenel. Azért, hogy ne öljem meg azt, ami az övé. Még akkor sem, ha neki nem kell. Annyira féltem tőle, hogy nem tudtam mást tenni. Az én szüleim nem tudtak volna megvédeni tőlük...
- Az enyémek sem...
- Mi itt vagyunk neked. A te döntésed hidd el nekem.

Teljesen meg voltam zavarodva. Ha Zane babáját várom még el is gondolkozom azon, hogy megtartsam. Korainak korai, de bízom bennük. A múltjuk miatt sosem hagynának cserben. A tabletta már úgy sem segítene. Nem mertem időben szólni. Meg kell várnom Zanet.

Próbáltam Roset elérni ezután, de nem sikerült. Teltek a napok és én egyre rosszabbul voltam. Nem csak lelkileg, de fizikailag is. Hánytam minden reggel. El kellett mondanom a szüleimnek a dolgot.

Szombat van. Eltelt már 2 hét és Zaneről, Roseról semmi hír. Valaki csengetett és anyukám nyított ajtót. Lementem a lépcsőn és megláttam az ajtóban. Tiszta seb volt az arca a kezei a lábai. Azonnal a karjaiba rohantam. Az illatával mintha feltöltődött volna az űr a mellkasomban.
- Annyira jó, hogy itt vagy. Annyira hiányoztál.
- Nehezen, de itt vagyok.
Feljött hozzám és elmesélte, hogy Wilson és a munkásai nap mint nap verték és kínozták. Az anyukája pedig egyenesen az FBI-hoz fordult segítségért. Őket már nem lehet beskatulyázni. Lukeot és az apját is elvitték.

Megfogta a hasam és megsimogatta.
- Mit szeretnél vele?