Az utolsó labda |Bakugo Fanfiction - Befejezett|

19.

Szavakkal nem tudom elmondani, hogy mennyire szeretem ezt a könyvemet és mennyire kellemes volt megírni ezt a részt. Túlságosan is szeretem Bakugot és nagyon fontos nekem :-)

Nektek pedig külön köszönöm a sok kedves kommentet és a szeretetet. Szeretlek titeket. 💜🥰

⚾🧢⚾

Az udvaron elég sok osztály tett ki standot, hogy különféle kajákkal és italokkal szolgálhassanak másoknak. Bakugoval először ide vezetett az utunk.

  – Jut eszembe! – néztem a fiúra hirtelen, majd kiemeltem a rövidnadrágom zsebéből néhány karamellát – Ezt neked hoztam.

Bakugo szó nélkül nyúlt a kezemhez, majd kivett belőle egy karamellát. Bólintott, kibontotta, majd elfogyasztotta.

  – Ez finom – lepődött meg – Nem ettem még ilyet.

  – Anyu kapta és mondta, hogy ehetek belőle, így hoztam neked – mosolyodtam el, és én is ettem egyet – Eszünk valamit valahol?

  – Ja – válaszolt egyből, majd elindult a sorok között, én pedig követtem őt – Mit szeretnél enni?

  – Valahol taiyakit csináltak és abból nagyon szeretnék enni! – vigyorodtam el – És az egyik elsős osztály, ha jól tudom, gyümölcsös üdítőt is csinál.

  – Jó, akkor – állt meg, amikor egy pad mellé értünk – tedd le ide a segged és várj meg.

  – Elmegyek veled – néztem az arcára pislogva.

  – Ülj le és várj rám – sóhajtotta morgos hangon, majd lassan a kezem felé irányította a sajátját és megcirógatta a kézfejemet – Jó?

  – Jó – bólintottam rá, majd leültem a padhoz.

Bakugo elment, én pedig nézelődni kezdtem a különféle standok körül. Nagy hangulat és élet kerekedett már most és mindenhol szólt a zene is. Nagyon szerettem a sulink fesztiváljait, ugyanis rettentően jó hangulatot árasztottak magukból.

  – Szia – állt meg előttem Shouto, mire mosolyogva felálltam és szorosan megöleltem.

  – Halloka! Hogy vagy? – érdeklődtem meg, miután elengedtem.

  – Egész jól – mosolygott halványan, majd felém tartott egy pici dobozt – Boldog születésnapot, [Név] – nézett le rám kedvesen.

  – Köszönöm Shouto – öleltem meg újra, majd elvettem tőle a kis dobozt és hálásan néztem rá – Vajon mit rejt? – kérdeztem meg hangosan.

Kinyitottam a kis dobozt, és kivettem belőle a kis karkötőt, melyen volt egy kisebb kör. Észrevettem, hogy felnyithatós, így rögtön kis is nyitottam. A kicsi körben egy szépen látszódó csoportkép volt rólunk. Shoutoval, Izukuval, Ochacoval, Bakugoval és velem.

  – Uram isten, ez nagyon szép – illetődtem meg teljesen, majd fel is néztem a fiú szemeibe – Ez nagyon szép ajándék, Shouto. Nagyon köszönöm! – suttogtam elérzékenyülve.

  – Nem tudtam, hogy mit adhatnék és egyszerűen csak bevillant – nyúlt az ékszerét, mire én átengedtem neki és hagytam, hogy feltegye a csuklómra – Tudom, mindig együtt lógunk, de azért remélem tudod, hogy mi is mindig itt vagyunk neked. Most már a szó szoros értelmében – célzott a karkötőre.

  – Tényleg nagyon köszönöm... – öleltem meg ismételten – Köszönöm, hogy itt vagy nekem.

  – Ezt nekem kellene mondani – ölelt vissza óvatosan.