38.

365 21 9
                                    

Így a részek alatt észrevettem, hogy sokan nem értenek a baseballhoz, így pár dolognál majd próbálok írni egy kis ismertetést is, hogy érthető legyen. ^^

⚾🧢⚾



Míg a szünet volt, abban a kis időben átpakoltunk az öltözőbe, ugyanis volt üres és így legalább nem voltak útban sem a cuccaink. Addig is nem foglalkoztunk azzal, hogy elveszítettük az első szettünket. Most, hogy Ginék támadnak, kezdem úgy érezni, hogy csak most indul be az egész játék. A csapatunk közösen, most játszik velük először. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mégis miféle meccsnek nézünk elébe mostantól. Ahogy a fiúk a pályára álltak és ahogy Katsuki ott állt a dombon, gombóc nőtt a torkomba. Ebben volt egy kis rossz is, de leginkább jó. Féltem, hogy veszíteni fogunk, de közben annyira büszke voltam tá. Csak néztem őt és olyan volt, mintha ő oda született volna. Egyszerűen tökéletes látványt biztosított nekem és tudtam, hogy imád azon a kis dombon állni. Az jelentett neki mindent, ugyanis olyankor kiürült a feje és képes volt teljes benyomással játszani. Beleadott mindent akkor, amikor játszott és megállíthatatlan volt. Most is az lesz, ezt tudom jól. Izuku olyan labdákat fog tőle kérni, amik elrepít minket a nemzetibe.
  A hangosbemondó egy pillanat alatt jelzett, hogy mehet a meccs. A Seijin első ütője nem más volt, mint Naoto. Elég határozottan állt a hazai bázisnál, miközben mögötte ott volt Izuku és a bíró is. A jelzésnél jobban megszorította az ütőt és pozícionálta magát. Ekkor pedig elkezdődött az újabb küzdelem. Láttam, hogy Izuku milyen labdát kért Katsukitól, aki csak vigyorogva bólintott egyet. Meglendítette a kezét és egy gyorslabdát dobott el. A labda süvített, azonban Naotonak nem volt szerencséje elütni. Lehet, hogy nem is akarta. Mindenesetre nem rebbent a szeme se a szőke hajú labdájától. A bíró kiáltott, hogy ütő hiba és a labda vissza is került Katsukihoz. Izukura nézett, aki ismét mutatta, hogy mit adjon neki. Egy bólintást követően erősen meglendítette a kezét és már repült is a slider a levegőben. lassabban ment a labda és a végén oldalirányba kanyarodott. Amikor már azt hittem, hogy Naoto nem üti el, ő meglendítette a kezében az ütőt. Egy határozott mozdulattal találta el Katsuki labdáját és abban a pillanatban sprintelni kezdett. Az agyam fel se fogta elsőnek, hogy mi történik annyira gyors volt. A labda a pálya széléig szállt és egy kicsin múlott, hogy ne legyen hazafutás. A labda Taiju feje fölött szállt el és hiába ugrott fel a középső védőnk, nem érte el. Sprintelt a labdáért és közben Naoto annyira gyors volt, hogy az első bázison is átfutott. A levegő megakadt bennem és amikor Taiju visszadobta egy hatalmas erővel a labdát Ichigonak, aki a második bázison volt, hogy elkapja, már késő volt. Naoto beért a második bázisunkra és Ichigo csak utána kapta el a labdát, így nem tudtuk kiejteni őt. Taiju lihegve ment vissza a helyére Katsuki pedig végig Naotot nézte, nem túl szép pillantásokkal. Ez így rohadtul nem lesz jó. Egy emberük minimum be fog jutni a hazai bázisra, ha így folytatják. Ha legalább hárman bejutnak, akkor esélytelenek lesznek az esélyeink. Nagyon meg fogjuk szívni, ha most leengedjük a védelmet és nem ejtjük ki őket. Ki kell ejtenünk Naotot, hogy ne legyen ekkora lendületük.

  – Szép volt! – kiabált Gin, ahogy beállt és megfogta az ütőjét – Bakugo–san, dobj olyat, amit el tudok ütni!

  – Kussolj be! – ordított rá Katsuki és megigazította kicsit a betűrt ruháját.

A jelzés szólt, Katsukinak pedig el lett mutogatva a dobás. Izuku kicsit arrébb csúszott, amit Gin valószínűleg meghallott. Emiatt kicsit várt és amint Katsuki elhajította a labdát, ő is arrébb ment. Azonban arra nem számított, hogy mindez csak trükk. Ahogy repült a labda, Izuku hirtelen visszaugrott egy picit az eredeti pozíciójába. Gin nem tudott reagálni, ugyanis Katsuki dobására azt hitte, hogy curveball (amikor lassan jön a labda, de nagyon el elmozgó lesz belőle a végére) lesz. De nem az volt. Ez egy slider volt, amit az iker nem tudott elütni, így Izuku kesztyűjében landolt, neki pedig ütőhiba volt.

Az utolsó labda  |Bakugo Fanfiction - Befejezett|Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang