Az utolsó labda |Bakugo Fanfiction - Befejezett|

36.

A pénteki nap egy szempillantás alatt eljött. Habár a szomszédban lakik, Izuku ott aludt nálam és együtt mentünk az iskolába reggel. A mi meccsünk majd délután háromkor fog kezdődni, így csak az utolsó óráról leszünk elkéretve, hogy majd odaérhessünk. A szokásos módon mi elindultunk, Katsukit pedig a ház előtt szedtük össze. Mindannyiunkban vegyes érzések kavarogtak a mai nap miatt, éppen ezért se tudtunk odafigyelni az iskolában, akármennyire is akartunk. Kaminarira egyszer Midnight–sensei is rászólt, hogy figyeljen. Aggódtunk é egyszerre izgultunk is. Ha ma elbukunk, akkor úszott a nemzetinek az esélye. Ha nyerünk, akkor holnap összecsapunk a Ketsubutsu ellen. Ha sikerül őket is legyőzni, akkor már csak a Kamina Gimnázium van vissza, viszont ők irtózatosan erősek. Egyetlen esélyünk volt folyamatosan, amit nem játszhattunk el. Nyerni szeretnénk, úgy ahogy a többi csapat is. Viszont mindenki tudja, hogy csak egy csapat juthat tovább.
  Sokat stresszeltem a suliban és Katsuki ezt nem kezelte jól. Pont azért, amitől én is féltem. Ő is nyerni akart, viszont félt attól, hogy Atsushival találkozik. A fiú azt mondta, hogy pénteken valószínűleg találkozni fognak, így biztosan úgy intézik, hogy ott lehessenek majd a meccsen. Nekik nem lesz meccsük már, csak szombaton velünk vagy a Seijinnel, így nyugodtan megnézhetik a többi csapatot. Amit én nem akartam, mert ez azt jelentette, hogy megnéznek minket és majd odamennek Katsukihoz. Hiába nagy már, nemrég történt a seb, ami örökre heget vágott a szívébe és újra fel is szaladhat az egész és erősen vérezhet. Mióta elmenekült előlük, azóta nem látta őket. Akkor se beszélt velük, most viszont bele se merek gondolni, hogy mi lesz, ha szemtől szembe elé állnak. Éppen emiatt akartam végig vele lenni, hogy ez ne fordulhasson elő. Sőt, nem csak én akartam vele lenni, hanem a többiek is. Meg akartuk őt védeni azoktól, akik kárt tettek benne, hónapokkal ezelőtt.
Mikor végre vége lett számunkra a napnak, a csapatnak a buszával indultunk ki a kertvárosba közösen. Shoutoék is jönnek majd és szerencsére időben oda tudnak érni, még ha busszal is jönnek. Legjobb barátnőm látta rajtam, hogy eléggé feszült vagyok a mai meccsem miatt, így kaptam tőle egy nyugtató masszást, ami rettentően jól esett. Képes voltam értékelni azokat az apró, de mindennél többet érő dolgokat, amiket a barátaimtól kaptam. Katsuki is beszállt abba, hogy megnyugtasson, csak ő teljesen más módon. A szünetek azzal teltke, hogy felmentünk a tetőtérnek a lépcsőjéhez, viszont nem mentünk ki a tetőre. Ott leültünk a lépcsőre, vagy ő nekidőlt a falnak, én pedig az ölébe ültem és csak ölelkeztünk. Igaz, elég sokszor történt meg, hogy Katsuki azzal próbálta meg elterelni a figyelmemet, hogy megcsókolt, amit igazából nem is bánok. Ezzel tényleg képes volt másra terelni a gondolataimat és meg is tudta nyugodni. Habár ő is feszült volt, úgy éreztem, hogy ez számára is egy megnyugtató dolog, így nap végére nem volt akkora feszültség benne, ahogy bennem sem. Valóigaz, amikor a stadion felé tartottunk, akkor kezdett ez visszajönni, viszont a szokásosan mellettem ülő Kirishima pirospacsizott velem, ami megnyugtatott. Igazából tényleg egy rutinná vált számunkra, hogy akármilyen meccsre is megyünk a busszal, mindig mellette ülők. Nem voltunk olyan közeli barátok, mint mondjuk Shoutoval, viszont én nagyon szerettem őt. Egy remek ember és barát is volt egyben. Az pedig, ami történt vele, nem csak az én szívemet, de a többiekét is összefacsarta. Szerencsére Mina szülei egyből belementek, hogy Eijirou ott lehessen náluk. A lánytól tudom, hogy a szülei nagyon szeretik Kirishimat és nagyon mérgesek voltak, amiért a saját szülei kitették otthonról csak azért, mert a saját álmait akarja követni. Párszor hallottam azóta Kirishimatól, hogy Mina szülei azt mondták neki, hogy amíg az ő házukban van, azt csinál, amit szeretne és nyugodtan élje azt az álmot és jövőt, amit ő szeretne. Én nagyon szeretném, ha mindenkinek olyan szülei lennének, mint Minanak, vagy nekem. Annyira szerencsésnek érzem magamat, hogy anyuék ennyi szeretetet adnak, viszont úgy érzem, hogy ez alap dolognak kellene lennie. Még úgy is, hogy a saját, vérszerinti anyám eldobott magától. Egy szülő azért lesz szülő, hogy szeresse azt a kis lelket, akit a világra hozott, hogy aztán felnevelhesse. Szerintem csodálatos dolog, hogyha valakinek megadatik az, hogy gyermeke lehessen. Még ha nem is vérszerinti, akkor is egy család lesztek, hiszen nem a vér köt össze titeket. Sose az volt az összekötő kapocs, hanem a szeretet, ami meg volt a családban.