Az utolsó labda |Bakugo Fanfiction - Befejezett|

20.

Miután a többiekkel elköszöntünk a másiktól, Izukuval és Bakugoval mentem haza. Az utóbbival még egy kicsit kint maradtam a házunk előtt és habár nem teljes mértékben beszélgetéssel töltöttük el az időt, nagyon jól éreztem magamat vele abban a fél órában. Hazaérve a szüleim vártak rám. Habár azt mondtam, hogy nem szeretnék semmit sem, ők mégis tortával és egy csomaggal leptek meg engem. Akárhányszor születésnapom volt, mindig elérzékenyültem, ha anyuékkal voltam. A legnagyobb szeretetben éreztem magamat velük és mindig tudták, hogy minek örülnék a legjobban. Egy nagyon finom tortát, mely svéd csokoládés volt, illetve egy kettő kötetes mangat kaptam tőlük. Régóta szeretném már ezt a mangat, és a spórolt pénzemből szerettem volna megvenni, de a szüleim megelőztek. Egyszer mondtam csak nekik, hogy szeretném ezt a sporttémájú mangat, ők pedig megleptek vele. Mindig figyeltek rám és a szavaimra, így pontosan tudták, hogy mikor hogyan érzem magamat, vagy mit szeretnék. Másnak lehet, hogy ez csak pár yen, de számomra nagy dolog. Főleg azért, mert tudták, hogy mit szeretek, úgy is, hogy csak egyszer említettem. Egész életemben láttam és éreztem rajtuk, hogy tényleg szerettek volna gyereket és azért, hogy egy család lehessenek. Nem a pénzért, a büszkeségekért és a különféle önző dolgokért. Mindössze azért, mert boldogok szerettek volna lenni, még ennél is jobban, azáltal, hogy lehet egy fiúk, vagy lányuk. Habár így voltak vele, nem jött szóba, hogy testvérem legyen, de őszintén szólva nem is akkora baj. Látták, hogy Izukuval mennyire jól kijövünk és emiatt szerintem rájöttek, hogy már van egy testvérem. Izuku is egyke, ahogy én, így egymás testvérei lehettünk. És annak ellenére, hogy Izuku mindössze anyának az unokaöccse, apa is úgy szereti őt, mintha saját fia lehetne. Azzal, hogy engem örökbe fogadtak, nem csak nekem adtak családot. Ez sokkalta több volt annál. Ők kaptak egy gyermeket, Inko kapott egy unokahúgot, Izuku kapott egy unokatestvért és egy testvért is, anyuék pedig kaptak még egy gyermeket. Izuku olyan, mintha az ő gyermekük is lenne és én olyan vagyok Inkonak, mintha a saját lánya lennék. Ezek az apró dolgok egészítik ki azt a helyet és embereket, melyet otthonomnak és családomnak hívok. Nem vagyunk sokan, nem vagyunk milliárdosok, mindössze itt vagyunk a másiknak és ez számít a legjobban. Nem is lehetnék boldogabb mellettük. Hihetetlenül jó családom van és azok után, hogy a vérszerinti anyám eldobott magától, egy paradicsom az, ahol élek. Őszintén szólva még örülök is kicsit, hogy arra a döntésre jutott, hogy nincs rám szüksége, ugyanis, ha ez nem történik meg, akkor most nem lehetnék itt. Rossz belegondolni, hogy mennyire kicsi dolgokon múlik sokszor az élet. Ha anyáék nem jönnek akkor a kórházba, ha engem nem hagynak ott, pár nappal később születek, akkor nem lennék most itt. Ha Bakugo nem a mi osztályunkba jön, hanem a másikba, akkor nem ismernénk egymást ennyire jól és nem jöttünk volna össze. Hosszútávon emészteni magunkat azon, hogy mennyire apró dolgokon múlottak néha a dolgok, nem egészséges. Én is szoktam ilyeneken gondolkodni, de tudom, hogy ennek véget kell vetnem. Az a fontos, hogy most jelenleg mi történik és így alakultak a dolgok. Emiatt pedig hihetetlenül örülök, hogy így alakult minden az életemben.
  Hétvégén a suliban kellett takarítanunk és visszarendezni az egészet a régi állapotába. Közben még annak is szemtanúja lehettünk, hogy Kirishima és Mina ismét együtt vannak. Hatalmas nagy boldogsággal töltött el minket ez az egész és láttam rajtuk, hogy ők még boldogabbak. Azonban nem csak róluk derült ki, hogy együtt vannak. Kirishima tudta, hogy mi is történt pénteken, így pont akkor mondott nekünk a kapcsolatunkra utaló dolgot, amikor a többiek is ott vannak. A többiek persze egyből rájöttek és az sem segített, hogy Bakugo vörös arccal kiabált velük, hogy hagyjanak minket békén. A szombati napon még ezen lovagoltak, ugyanis örültek nekünk, de vasárnap már ment tovább az élet és természetesként kezdték el kezelni. Nekem kicsit új volt még, hogy Bakgoval együtt vagyunk, viszont természetesen világi boldog voltam miatta. Még meg kell szoknom a csókjait, vagy más egyéb tevékenységét, de semmire se cserélném el őket. Megmelengeti a szívemet, ha hozzám ér, csókot ad, vagy bármit tesz velem. Egyszerűen csak szeretem őt.
  Hétfő reggel korábban keltem, mint szoktam. Még apu is otthon volt, így tudtam vele beszélgetni. A héten keményen rágyúrunk az iskolai válogatottra. Lassan, de biztosan itt lesz és szeretnénk kijutni a nemzetire. Még ha lehetetlennek is tűnik, de meg akarjuk csinálni. Viszont ehhez sokat kell edzenünk.