Az utolsó labda |Bakugo Fanfiction - Befejezett|

51.

Másnap reggel kicsit korábban indultunk el a suliba.
  Reggel úgy keltem, hogy teljesen kipihentnek éreztem magamat és szinte mosolyogtam és vigyorogtam belül. Katsuki előbb fent volt és szorosan magához ölelt, illetve puszikat adott a hajamba. amikor megérezte, hogy fent vagyok, akkor halkan beszélni kezdett hozzám és párszor a tegnap estéről kérdezett. Olyanokat, hogy biztos jól vagyok–e, nincs–e gond vagy szükségem van–e valamire. Mikor nyomatékosítottam, hogy teljesen rendben vagyok és csak egy kis felkelés utáni összebújásra van szükségem, ő meg is adta nekem. Néha rá se ismertem, de őszintén örültem, hogy ismerhettem ezt a gyengéd oldalát, amit képes volt előttem feltárni. A reggeli keléseknél olyan volt, mint egy álmos kisfiú, akivel bármit csinálhatok és bármit mondhatok neki, ő nem fog rosszul reagálni rá. Ilyenkor csak jobban hozzám bújt, vagy szorosabban ölelt, amivel a szívemet melegítette fel. Mindenesetre ez a reggel is így telt, és őszintén megmondva, közelebbnek éreztem őt magamhoz. Valószínűleg ez annak köszönhető, hogy este lefeküdtünk. Éreztem, hogy ő is kicsit másmilyen, de nem a rossz értelemben. Felszabadultabbnak látszott és az utóbbi pár nap történése ellenre, ténylegesen úgy láttam, mintha csak egy kismadár lenne, aki kiszabadult a kalitkából és végre szabad lehet. Tényleg nagy lépés volt a kapcsolatunknak a tegnap este és tudom, hogy nem fogom megbánni. És remélem ő sem.
  A suliba menet apróságokról beszéltünk és Katsuki a szokásos módon, csakis belül engedte, hogy menjek a járdán. Összekulcsolt kezünk miatt, párszor a kézfejemet is cirógatta a hüvelykujjával. Az egész út során figyelmesen vigyázott rám, mintha csak egy kicsi lány lehetnék, akinek bárki árthatna. Legbelül melegséggel töltött el ez az egész és kegyetlenül jól esett a törődése.
Mikor beértünk a suliba, akkor azonnal felindultunk a mi szintünkre. Közben összefutottunk Tokoyamival és Minaval, akiknek köszöntünk és már mentünk is tovább. Mikor már az osztályterem közelébe értünk, Tetsutetsu éppen akkor jött ki a termünkből, őt pedig Kirishima követte. Szinte azonnal észre is vettek minket és mosolyogva integettek.

  – Sziasztok! – köszöntem nekik integetve.

  – 'Reggelt – köszönt nekik Katsuki is.

  – Olyan furcsa volt, hogy nem kellett jönnünk reggeli edzésre – kezdett bele Kirishima – Kicsit nehéz kibírni, de megígértük.

  – Nekem mondod? – pillantott felé Tetsutetsu, miközben a nadrágja zsebébe tette a kezeit – Már automatikusan mentem a pálya felé reggel, de rájöttem, hogy bizony nem lehet – rázta meg a fejét.

  – Nekem nem voltak elvonási tüneteim – pislogtam.

  – Nekem se. Gyengék vagytok – vágta oda nekik Katsuki.

  – Nektek volt, aki elfoglalt titeket – motyogta Tetsutetsu és Kirishimara is ránézett.

  – Átaludtam a vasárnapot, Mina pedig tanult – vonta meg a vállát kedvesen a vörös hajú.

  – Szerintem mindenki aludt, amikor csak tudott – magyaráztam meg mosolyogva – Bár őszintén szólva jó volt kivenni a tegnapot.

  – Mi írtunk és nem akartam lemaradni róla, így be kellett jönnöm – húzta el a száját Tetsutetsu – Mindegy is – nézett Kirishimara – Veletek beszélt tegnap Aizawa–sensei?

  – Igen – bólintott Kirishima, majd felénk nézett – Beszélt velünk, hogy miképp legyen ezek után. A többi sportossal is.

  – Ezt a beszélgetést akartam a legjobban elkerülni – haraptam az ajkamba – Srácok, ti... – kezdtem bele, de nem igen tudtam, hogy miképp folytassam.

  – Az Iskolák Közöttiig maradunk – mosolyodott el Kirishima és Tetsutetsura is rámutatott – Addig tudunk rendesen készülni is az érettségire.