Az utolsó labda |Bakugo Fanfiction - Befejezett|

28.

Körülbelül még egy órát, ha lehettünk a baseball pályán és megnéztük a következő mérkőzés felét is körülbelül. Közben beszéltünk mindannyian Fat Gummal és mondta, hogy elviszi Kirishimat és Minat, a lányékhoz. A történtek után Kirishima nem igazán csinált semmit, csak sokszor próbálta visszafogni a sírást. Segíteni szerettünk volna neki, de az volt a csúf igazság, hogy ez most ne jöhetett össze. gyerekek voltunk és nem tudtunk egy ennyire komoly dologra megoldást találni. Ott voltunk vele, a támaszai voltunk és Mina elmondta neki, hogy addig marad náluk, ameddig csak szeretne. Viszont ennek ellenére a szívében lévő űrt és fájdalmat nem tudtuk eltüntetni. Szenvedett a szülei elnyomása és szigora miatt, amiről mi semmit se tudtunk. Én mindig is azt hittem, hogy támogatják őt és minden rendben van vele otthon. Egyszerűen felfoghatatlan számomra az, hogy miképp lehet Kirishima egy ennyire tündéri és kedves srác, miközben a szülei nem ilyenek. Támogatniuk kellene őt, akármi is legyen az álma. Viszont ez nem történt meg, Kirishima pedig olyan érzéseket birtokolhat jelenleg, amik szétszedik őt belülről. Őszintén félek kissé, hogy miképp fog majd pályára állni hétfőn, de bízom Minaban és abban is, hogy össze fogja őt kaparni majd.

  – Hé. Hé! – szólt rám erősebben barátom, és közben megcsípte a karomat.

  – Mi az? – fordultam a szőke hajú felé, aki felvont szemöldökkel nézett rám.

  – Elbambultál. Megint – csettintett a nyelvével, majd eldobta az UNO lapjait a kanapéra, közénk – Hagyjuk a kártyázást, ha képtelen vagy figyelni.

  – Csak agyalok – sóhajtottam, majd letettem én is a lapjaimat.

  – Min?

  – Kirishima.

  – Meg lesz oldva. Ne akarj megint mindenki bajával foglalkozni. Aggódhatsz, de azért ne akarj te lenni a megváltó. Mina ott van neki és az most nagyobb segítség minthogy sajnálod – morogta, majd elkezdte összekeverni a lapokat.

  – Nem akarok megváltó lenni – néztem rá furcsán.

  – Mindenki baját te szeretnéd megoldani. Értem, hogy aggódsz és hasonló dolgok, de azért tudd, hogy hol a határ – mondta a szemembe a szavait – Nem mindenki bajára te leszel a megoldás.

  – Ez azért erős volt.

  – De igaz – vont vállat és elkezdett újra lapokat osztani mind a kettőnknek – Nem azért vagyok veled ennyire durva és őszinte, mert meg akarlak bántani. Csak azt akarom, hogy lásd a valóságot. Jelenleg pedig ez a valóság – sóhajtotta és letett egy lapot, amivel majd tehetünk. Egy piros hetes volt – Kezdj.

  – Látom a valóságot, csak...Csak... – motyogtam és letettem egy piros lapot.

  – Csak segíteni akarsz folyton mindenkinek. Magaddal jobban kellene foglalkoznod – rázta meg a fejét és rakott ő is.

  – Sokszor nem megy – halkultam el.

  – Tudom – morogta, majd végignézte, ahogy húzom egy lapot és végül tett ő – De azért próbálkozz vele.

  – Jó... – suttogtam elhaló hangon.

  – Azért egy biztatóbb választ vártam – nyúlt felém, majd megbökte a hasamat.

  – Ne már – fogtam meg mosolyogva a kezét és elhúztam a hasamtól – Tudod, egyre jobban úgy érzem, hogy nyugodtabb vagy, ha velem vagy, Katsuki.

  – Csak beképzeled! – rántotta el a kezét.

  – Dehogy képzelem – nevettem el magamat – Olyan jó téged így látni.