37.

294 24 29
                                    

Úgy éreztem, hogy szinte a levegő is megáll bennem, ahogy Fat Gum mellől néztem a csapatomat, mint menedzser. A tenyerem már most leizzadt és nem a meleg miatt. Jó, lehet, hogy annak is hatalmas nagy közre játszása volt ebben, azonban nem ez volt a vezető ok. Egyetlen egy pontot figyeltem, az pedig Kirishima volt. Ez egészen addig volt stabil, míg nem Gin támadott a labdával. Egy gyors labdát dobott, ami a nevéhez hűen, tényleg nagyon gyorsa volt. Szinte alig láttam a labdát, és ezzel nem voltam egyedül Kirishima nem tudott reagálni és emiatt ütőhiba lett. Még maradt kettő esélye, ugyanis ez az ő hiába volt, hogy nem ütötte el. Az is jó lenne, ha Gint tudnánk rávenni arra, hogy ő kapja a hibapontot, de ahogy ők játszanak és amilyen taktikájuk van, esélytelen, hogy ez megtörténjen. A következőnél Gin egy slidert dobott, ami kicsit lassabb volt és ahogy Kirishima felé közeledett, oldalirányba kanyarodott. Kicsit a külső részre is ment, ami miatt azonnal leblokkoltam, még ha a labda egy pillanatig is volt a szemünk előtt. Kirishima nem igen tudja elütni a külső labdákat és most egy ahhoz hasonlót kapott. Éppen ezért történt, hogy nem ütötte el. A hangosbemondó jelezte, hogy ez dobóhiba. Megrökönyödve vettem egy nagy levegőt és fújtam ki. Mikor a labda visszakerült Ginhez, ő várt a jelzésre, majd, amikor megkapta, egy hirtelen gyorsan indított. Ekkor mintha lelassult volna az idő, szinte láttam azt, ahogy Kirishima lassított felvételben meglendíti az ütőjét és ahogy a labda odaér az ütőhöz, a vörös hajú fiú beleüt és elrepíti azt. Azonnal elmosolyodtam és néztem, ahogy Kirishima elkezd sprintelni az első bázisra, ahova sikeresen be is ért, mielőtt a labdát hazajuttatták volna.

  – Ez az! – kiabált Kaminari Kirishimanak.

Kirishima mosolyogva mutatott neki egy oké jelet és mindannyian tudtuk, hogy megtörtént. Kirishima megadta a kezdőlökést a csapatunknak. Kirishimat követte Ichigo, aki mindig a második bázisunkat védi.

  – Tegnap nem érezte jól magát, de remélem, hogy ma már jobban van – szólalt meg Fat Gum, miközben összefont kézzel ült a padon és nézte a játékot.

  – Erről nem is tudtam – pislogtam aprót, ahogy a barna hajú másodévest néztem, ahogy felállt a pályára ütővel a kezében – Menni fog, Ichigo... – suttogtam magam elé.

Ichigo nem nézett még szembe ezzel a csapattal és kicsit aggódtunk is, hogy mi lesz vele. Ahogy kielemeztük Gin dobásait, és miután rájöttünk, hogy nem csak erős, de taktikával is játszik, komolyabban meg kellett fontolnunk, hogy mikor üssünk és mikor ne. Habár elmondtuk ezt a többieknek, Gin leginkább olyan labdákat dobott, amit Ichigo nem szeretett. Ez a gyors volt és a slider. Ez a kettő volt jellemző rá, viszont ezek nagyon erősek voltak. Ezen a kettőn kívül nem dobott mást, amikor játszottunk velük. Viszont csupán ettől nem szabad azt hinnünk, hogy mást nem fognak dobni ellenünk, így mindenre fel kell készülni.
  Miután a hangosbemondó, Gin pár másodpercet várt és egy sliderrel indított Ichigo ellen. Ő valószínűleg befeszült, mivel elsőre lendített egyet, azonban nem találta el a labdát. Ütőhiba volt, azonban hála istennek nem esett ki. Láttam, hogy nagy levegőt vesz, majd kifújja és ismét elhelyezkedett. Mikor visszakerült Ginhez a labda, Ichigo jobban rákoncentrált az ütésre. A csapat legtöbb tagja nem játszott velük így nem tudják, hogy milyen érzés megmérkőzni velük. Még ha mi el is mondtuk nekik, az nem ugyanaz, mint átélni. Éppen emiatt féltem nagyon, hogy miképp tudnak majd teljesíteni. Erősek voltunk, ezt jól tudtam magunkról. Ott álltunk a megye negyedik helyén, rögtön a nagyágyúsok után. Tudom, hogy most játszunk velük élesben először, de képesek vagyunk fejlődni ezen a meccsen is és akár győzni is. Sőt, nem is kell most másnak a fejünkben lenni, csakis a győzelemnek.
  A jelzés teljesen kizökkentett a gondolataimból és láttam, ahogy Gin erőből eldobja a labdát és azt is, ahogy Ichigo rálendít. Túlságosan is hamar lendített, a francba! A labda éppen, hogy elérte az ütőt és emiatt kicsit tudott csak ütni. A labda elgurult oldalra, a harmadik bázis felé. Ichigo agya azonnal kapcsolt és próbálta minél inkább kihasználni ezt a kicsi előnyt is. Így történt, hogy egy századmásodpercen múlott az, hogy az első bázisra érjen. Kirishima meg sem mozdult inkább, ugyanis nem akarta megkockáztatni azt, hogy kiesik. Ichigo levegőt kapkodva állt meg a vörös hajú mellett, aki lepacsizott vele. Láttam a barna hajún, hogy kicsi rosszul érzi magát, amiért nem tudott nagyobb teljesítményt mutatni és egy veszélyes ütést is elütött, viszont sikerült neki. Sikerült bejutnia a bázisra és ez volt a fontos.

Az utolsó labda  |Bakugo Fanfiction - Befejezett|Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang