ℍ𝕠𝕡𝕖/𝕝𝕖𝕤𝕤

𝕄𝕖𝕝𝕓𝕦𝕣𝕟𝕖 𝟚.

Lazán és magabiztosan sétáltam be a paddockba, már amennyire mankóval és bekötött lábbal az ember lazán és magabiztosan tud sétálni. Péntek délelőtt 48 öltéssel varrták össze a lábamat, így nem voltam annyira a helyzet magaslatán. Természetesen a péntekem így abszolút véget ért, szombaton pedig csak több órányi könyörgés és fenyegetés hatására tudtam autóba ülni. Hatalmas lemaradásban voltam a többiekhez képest, ráadásul sérült lábbal nem volt olyan egyszerű a pedált nyomni, így az időmérőn épp egy hajszállal kerültem be a Q3-ba, ahol csak a 10. helyet tudtam megszerezni, míg a csapattársam fél másodpercet rám vert, így a kezdésemet konkrét katasztrófaként könyvelhettek el. Persze így is mindenki az égig magasztalt, hogy ez milyen varázslatos eredmény, azonban engem ez nem nyugtatott. Ez egy bajnokság, ahol nem volt helye hibának, egy rossz időmérő akár egy bajnokságba is kerülhetett. Így hát nem voltam túl jó kedvemben. Ahogy sétáltam a szerelők forgatagában, hirtelen, szinte már szokás szerint, Max bukkant fel mellettem.

-Verstappen-biccentettem.

-Webber-biccentett, majd lelassított a tempómra. Kifejezetten vidámnak tűnt, a szokásosnál is jobban.

-Miért vágysz ilyen rettentően önelégült képet?-kérdeztem továbbra is bicegve.

-Azt vágnék?-vonta fel a szemöldökét.

-Egyébként is szokásod, de most feltűnőbb, mint szokott-feleltem.

-Tudod, a reggeli szex csodákra képes-vigyorgott ördögien.

-Jézusom-öklendeztem, mire felnevetett mellettem.

-Főleg a dupla menet, tudod, az az igazi-részletezte kihívóan.

-Verstappen, fejezd be-kértem.

-Talán nem tetszik?-bökött meg, mire megtorpantam.

-Szeretnélek emlékeztetni, hogy mankó van nálam, ami elég kemény ahhoz, hogy fegyvernek használva betörjem vele a fejedet-feleltem teljesen komolyan.

-Az erőszak sosem megoldás-veregette meg a vállam, majd tovább indultunk.

-Nem hittem, hogy valaha ezt pont tőled fogom hallani.

-Ahogy idősödök, egyre bölcsebb leszek-vont vállat.

-És te vagy az élő példa rá, hogy a kivétel erősíti a szabályt-nevettem kárörvendően.

-Nem vagy vicces-morrant rám.

-Szerintem az vagyok-feleltem vidáman.

-Hogy van a lábad?-biccentett a vádlim felé, amely a kötéstől kétszer vastagabb volt, mint a másik.

-Ahhoz képest, jól-sóhajtottam.-Annyi gyógyszer van bennem, ami egy egész ménest kiütne, ha ez nem tart ki a verseny végéig, semmi  sem fog.

-Sok sikert-intett.

-Arra inkább neked lesz szükséged-biccentettem, majd lefordultam.

  Délutánra az idő, ha létezett ilyen, még melegebb lett, így azt hittem, megsülök a kocsiban. A két réteg kötelező ruha sem segített. Az óra 3 órát mutatott, ami azt jelentette, hogy pillanatokon belül megindul a felvezető kör az Ausztrál nagydíjon. Mérnökök sora állta körbe az autómat az utolsó adatokat ellenőrizve. Lekerültek a paplanok, és lehelyeztek a földre, majd mindenki oldalra állt. A hatalmas Rolex óra elütötte a 15:00-át, és 20 szuperkocsi bőgette fel a motorjait. Koncentrálni kezdtem, nyomokban hallottam, hogy a tömeg tombol a lelátókon. Lassan megindult előttem a sor, így én is lassan elindultam mögöttem a szerelők színes tengere rohant vissza a boxutcába. Az egyenesei én cikáztam, és a kanyarbejáratoknál keményen fékeztem, hogy a gumikat a lehető legjobb hőmérsékletre melegítsem. A felvezető kör gyorsan véget ért. Így követve az előttem haladókat felálltam a rajtkockámra. Az ötödik sor bal oldala volt az én helyem. Sorban mindenki elfoglalta a helyét mögöttem is, majd megérkezett az orvosi kocsi is a mezőny mögé. Egy pályabíró meglengette a zöld zászlót, miközben elöl felgyulladtak a piros lámpák, szinkronban a kormányommal együtt. Az öt fény egyszerre világított, majd egy másodperc alatt eltűntek. Abban a pillanatban teljes erővel a gázpedálra léptem, és az autó megindult alattam.