ℍ𝕠𝕡𝕖/𝕝𝕖𝕤𝕤

𝕀𝕞𝕠𝕝𝕒 𝟙.

Következő állomásunk Olaszország Emilia Romagna tartománya volt, Imola. Történelmi pálya, történelmi helyszín, történelmi bor, történelmi tészta. Nagyjából minden, amire alapvetően egy pilóta vágyik.

Bár általában csak szerda délután szoktunk megérkezni az olasz helyszínre, idén néhányunk már hétfő reggel a hotel bejáratában támasztotta a bőröndöt. Álmosan pislogtam a lobbyban, ameddig a PR csapatom intézte a szobákat, és a többi PR-os dolgot. Mivel nem utaztam vissza Angliába, hogy a csapatommal utazzak, így egyenesen Stockholmból jöttem, ezért hajnal négykor kellett felkelnem, hogy reggel már a helyszínen legyek. És őszintén, nem viseltem jól az alváshiányt, nagyjából sosem. Megtámaszkodtam a bőröndömön, és lehajtva a fejemet úgy éreztem, két perc alatt fogok állva ott elaludni.

-Nahát, kit látnak szemeim-jött a hang mögülem. Lassan emeltem fel a fejemet. Verstappen táborozott le mellettem, frissen, energetikusan. Őt egyáltalán nem viselte meg a reggel. Szőke tincsei puhán, tökéletesen álltak, egy picit kócosan a baseball sapkától. Fekete melegítőt és fehér pólót viselt, erős kölnije közel egy méter távolságból is megcsapott, és sosem ismertem volna el, de jó illata volt.

-Már nem tudtam, mi hiányzik-dünnyögtem végignézve rajta, majd visszahajtottam a fejemet a kezeimre.

-Gyűröttnek tűnsz-folytatta mellőlem. Élvezte, hogy szétcsúszva láthat. Nem csodálom, a hajam kócos volt, a ruhám pedig gyűrött a több órás utazástól-Hosszú volt az éjszaka?

-Inkább rövid-feleltem. Kezdett újfent az idegeimre menni.

-Szokatlanul csendes vagy ma-jegyzete meg.

-Bárcsak te is az lennél-mordultam fel. Túl kevés kávé volt a szervezetemben még ahhoz, hogy az ilyen évődésekre megfelelően reagáljak.

-Ahhoz, hogy inzultálni tudj, első körben az kellene, hogy érdekeljen a véleményed-vágott vissza egy ördögi vigyor kíséretében, én meg azt hittem, lefejelem a bőrönd fogantyúját.

-Ez botrányos-mormoltam, majd felegyenesedve otthagytam, és elindultam az étkező felé. Bár gyakorlatilag még be se csekkoltam, igazából nem különösen érdekelt. Leemeltem egy vaskos bögrét, ami kinézett vagy jó fél literesnek, és csurog tötöttem a fekete folyadékkal. Beleittam, majd mélyet sóhajtva sétáltam vissza az előtérbe, ahol már többen is csatlakoztak a társasághoz.

-Ezt honnan szerezted?-vonta fel a szemöldökét Zhou, bár 100%-ban biztos voltam benne, hogy tudja a választ.

-Az étkezőből-feleltem a bögrém felett.

-Te elcsórtál egy bögre kávét úgy, hogy még be se csekkoltunk?-botránkozott meg Lewis.

-Nem tudom mi a meglepőbb, hogy tényleg megcsinálta, vagy hogy te ezen meg vagy lepődve-veregette meg a hátát a holland, miközben átkarolta a mellette álló magas, sötét hajú nő derekát.-Ti még nem találkoztatok. Webber, ő itt Kelly, a barátnőm. Kelly, ő Laureline-zavarta le gyorsan a bemutatkozást.

-Örülök, hogy megismerhetlek, mondanám, hogy Max sokat mesélt rólad, de nem szeretek hazudni-mosolygott hidegen. Úgy tűnik, a vipera fenyegetve érzi magát. Helyes. Nem szóltam semmit, helyette közelebb léptem, és látványosan körbeszaglásztam a levegőben.

-Dráma és fejfájás szagod van. Légy oly kedves és menj arrébb, köszönöm-feleltem gonoszul csillogó szemekkel. A beszólás betalált, a nő tátott szájjal pislogott rám, majd Maxre, akit bár szintén sikerült meglepnem, inkább úgy tűnt, szórakoztatta a kisebb harcunk. Azonban mielőtt bármelyikük megszólaltatott volna, megjött Jenny a szobakártyával. Kikaptam a kezéből, és egy Adiós! kíséretével eltűntem a liftben. Nekem ennyi baromság egy napra bőven elég volt.