ℍ𝕠𝕡𝕖/𝕝𝕖𝕤𝕤

𝔹𝕒𝕣𝕔𝕖𝕝𝕠𝕟𝕒 𝟚.

Nyugtalanul sétálgattam a bevásárlóközpont emeletein. Gyűlöltem vásárolni, egész egyszerűen azért, mert már mindenhol felismertek. Nem segített a buggyos, szakadt ruha, a baseball sapka, a napszemüveg meg szabályosan felesleges volt. Egy egyszerű fekete farmert viseltem egy kötött pulcsival és magassarkú csizmával, a hajamat pedig kivételesen leengedve hagytam hátha így nem ismernek föl annyian. Nem használt. A léptem be az egyik boltba, azonnal felismertek, és mire végeztem a nézelődéssel, kisebb tömeg állt a folyosón, mindenki képért és aláírásért könyörögve. Magamra varázsoltam a már jól begyakorolt műmosolyt, és beálltam a kamerák elé. Csak egy óra ment el az életemből.

Mivel az elkövetkezendő hetekben számos eseményen kellett részt vennem, kezdve a különböző díjátadóktól a gálavacsorákig mindenen, kénytelen voltam valamilyen megfelelő ruhát venni. Pontosabban több megfelelő ruhát venni, hiszen nem jelenhettek meg kétszer ugyan abban, abból lett volna a hét botránya, amire nekem rohadtul nem volt szükségem. Így hát sorban jártam az üzleteket. Éppen egy vérvörös Dior ruhát tartottam a kezemben, amikor egy kellemetlen hang szólalt meg mögülem.

-Vörös? Hiszen az a Ferrari színe. Bár, rajtad tuti szexin állna.

Ijedtemben majdnem elejtettem a ruhát.

-Verstappen-fordultam meg bosszúsan.-Mi a fészkes fenét keresel itt? Követsz engem?

-Követ a halál-forgatta meg a szemeit.-Miért, nem örülsz nekem?

-Néhány ember örömet okoz, bárhova megy. Te, azonban akkor okozol örömet, ha valahova nem mész-feleltem unottan.

-De gorombák vagyunk ma-fordult le mellettem, majd az öltönyöket felé indult. Felsóhajtottam, végre magamra hagyott. Ha a bosszantásom egy verseny lett volna, Max Verstappen világcsúcstartóként járt volna az élen.

A piros ruhával és egy női nadrágkosztüm-zakó párossal bevonultam egy próbafülkébe. Először a ruha jött-tökéletesen simult rám. Kiemelte a derekam ívét, és elrejtette a széles csípőmet.

-Van rajtad ruha?-jött a holland hangja kívülről. Már megint honnan az istenből talált rám?

-Van?-kérdeztem vissza értetlenül. Abban a pillanatban félrerántotta a függönyt, és én döbbenten fordultam felé.

-Te mégis mi a francot képzelsz magadról?!-kérdeztem fojtott hangon. Azért egy Dior üzletben illett viselkedni.

-Jól nézel ki-mért végig tetőtől talpig. Mutatóujjával kört mutatott, így megfordultam, majd körbeérve egy kisebb pofont kevertem le neki. Nem akkorát, hogy fájjon, de olyat, ami épp eléggé meglepte.

-Mi a fasz?-koppant az álla a padlón.

-Legközelebb nem nyitsz rá csak úgy egy lányra-feleltem diadalittasan, majd mielőtt egy újabb szót szólhatott volna, elhúztam az orra előtt a függönyt. Levettem a ruhát, majd felvettem a kosztümöt. Inget nem hoztam vele, így kénytelen voltam szimplán, melltartóra felvenni a zakót, és összegombolni. Kifejezetten tetszett ez a kompozíció, szexi voltam, mégis komoly és tekintélyt sugárzó.

-Laure?-szólt be Max.

-Az kicsoda?-ráncoltam a homlokom.

-Istenem Webber gyere már ki-felelte bosszúsan, mire szemforgatva elhúztam a függönyt. Öltönyben feszített, pontosan annak a másában, amit én viseltem.-Lám-lám, összeöltöztünk-vigyorgott.

-Hurrá-morogtam.-Mit akarsz?

-Jól áll?-kérdezte, miközben próbálta hátulról megnézni magát.