ℍ𝕠𝕡𝕖/𝕝𝕖𝕤𝕤

𝔹𝕒𝕣𝕔𝕖𝕝𝕠𝕟𝕒 𝟙.

Az emberek változnak. Én is változom, és a világ is változik. Semmi sem marad, semmi sem a régi, és semmi sem a megszokott. Minden új.

Új.

Új év, új én, új élet. Ezt szokták mondani. Tiszta lap. Minden az elejéről. Új emberek, új lehetőségek, új élmények. Mintha a múlt meg sem történt volna. Bárcsak ilyen egyszerű lenne. De a világ... a világ nem felejt.

A világ.

A világ mindenre emlékszik, a legsötétebb tettektől a legszebb emlékekig. A világ sosem felejt. Véglegesen nem. Talán egy ideig az embereknek kiesik a tudatából... de elég egy kis szikra, és mint a nap, az emlékek újból lángra lobbannak az elmék mélyén.

Az elmék.

Az elmék, melyek mélyén ezernyi érzés és gondolat kavarog. Öröm, boldogság, szeretet, szerelem... gyűlölet, harag, gyász, szomorúság. Megannyi érzelem, amely meghatározza az embereket.

Az emberek.

Az emberek változnak, mégis ugyan olyanok maradnak. És mennyire gyönyörűen borzalmas paradoxon ez. Változik a külsejük, az életük, a körülményeik. De belül... belül mind ugyan olyanok maradnak. Ez az, ami nem változik. Ami megmarad. Hogy valahol mélyen mindenki számító és hazug. Mindenki a másik bukását várja, hogy neki jobb legyen. Csupán annyi a különbség, hogy van aki titkolni tudja, és van aki ehhez nem elég jó.

És én is ilyenné váltam.

___________________________________

Némán sétáltam végig a paddockon, a bakancsom sarka halkan koppant minden léptemnél. A tekintetem végigvezettem a hatalmas Circuit de Barcelona Cataluna feliraton.

Nos, igen, kétségkívül visszatértünk. Három végtelenül hosszúnak tűnő hónap után a Száguldó Cirkusz újból útrakelt, hogy kipróbálják a tél alatt épített fegyvereiket. Pontosabban, hogy mi próbáljuk ki. Újból kezdődött a véresen komoly küzdelem a 10 csapat 20 versenyzője között. És már én sem mutattam kegyelmet. Idén már nem.

Összébbhúztam magamon a vékony csapatmellényt. Bár februárban a Barcelonai idő kifejezetten üdítő volt az otthoni fagyokhoz képest, még mindig nem volt melegem. Sorban haladtam a garázsok mellett. Mercedes, RedBull, Ferrari... Ők voltak idén is a célpont. Bár tudtam, hogy nincs esélyünk a bajnoki címért menni, feltett szándékunk volt a ehető legtöbb helyen keresztbetenni nekik, és a lehető legtöbb pontot elvinni az orruk elől.

-Nahát, kit látnak szemeim-hallottam meg egy ismerős hangot mellőlem.

-Verstappen-bólintottam végigmérve.-Látom jól telt a téli szünet. Mintha felszedtél volna pár kilót.

-Ez rólad nem éppen mondható el-döntötte oldalra a fejét, felvéve a temptómat.

-Van aki készült is a szezonra, és nem csak Balin lógatta a lábát a barátnőjével-vetettem oda.-Tényleg, hol is hagytad őt?

-Vásárol-forgatta a szemét.

-Prada?-pillantottam rá.

-Mellé. Louis Vuitton.

-Tipikus-jegyeztem meg.

-Ne is mondd-válaszolt unalommal a hangjában. Elsétáltunk a Ferrari garázsa előtt is. Hidegen biccentettem az előtte álló Norrisnak és Sainznak, míg Max odaintett.

-Laureline, Laureline. Még mindig gyűlölöd Norrist?-vigyorodott el szélesen, mintha talált volna egy pontot, ahol szívhatja a vérem. Naiv.