ℍ𝕠𝕡𝕖/𝕝𝕖𝕤𝕤

𝕊𝕡𝕚𝕝𝕓𝕖𝕣𝕘 𝟙.

Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy Maxszel a kapcsolatunk leginkább egy végtelen, ijesztő, és vad hullámvasútra hasonlított. A barátság szót már képtelen voltam rá alkalmazni, mivel ez... ez már nagyon régen nem az volt...

A bál maradék részében a változatosság kedvéért elkerültük egymást, csak néhányszor sétáltunk el egymás mellett, de akkor is úgy tettünk, mint a teljesen normális civilek, bár, nem is nagyon tudtunk mást csinálni. A hétvégén meg... Max úgy tett, mintha semmi sem történt volna, nagyjából soha. Jókedélyűen csevegett velem, és újfent visszatértek a csípős megjegyzései... ezen kívül teljesen normálisan viselkedett, ami őszintén meglepett egy kicsit. Talán, még valahol mélyen fájt is, majd arra a következtetésre jutottam, hogy talán mégsem vagyok olyan fontos neki, mint én azt képzeltem. Ezt az információt mélyen elraktároztam magamnak, és terveim szerint minden alkalommal elő akartam venni, amikor a szívem hevesebben akart verni a közelében. Úgyhogy nagyjából mindig.

A Brit nagydíj nem volt viszont olyan katasztrófális, mint számítottam rá. Természetesen a csapat, illetve a csapattársam volt végig a figyelem középpontjában, amit annyira nem is bántam. Bár a legtöbben sajnálkozva fogadták a hírt, hogy már csak két verseny erejéig öltöm magamra a narancssárga mezt, nem egy ember nemtetszését fejezte ki, többen pedig fogalmazzunk úgy, hogy nem éppen kedvesen bántak velem az elkövetkezendő napokban. Azt hiszem, nem túlzás azt állítanom, hogy számoltam a napokat, amikortól a szerződésem megszakad, és az új családomhoz mehetek. Remélem, itt kicsit nyugodtabb lesz az életem, mint a McLarennél volt...

És így jutottunk el Ausztria Stájer tartományába, a RedBull Racing hazai földjére. A kedvenceim közé tartozott ez a verseny is. Rövid pálya, de sok gyors kanyar, kőkemény féktávokkal, ráadásul az időjárás is gyakran megkeverte a kártyákat. Az egyik szabadedzésen szinte mindig esett az eső, ami eltarthatott akár órákig is, majd hirtelen elállt, kisütött a nap, és a 15 fokos hideget felváltotta a szikrázó napsütés és a 25 fok. Ráadásul a környék is gyönyörű volt, a Stájer vidéki hegyek kellemes hűvös szolgáltattak az egyébként tikkasztó nyári hőségben, ráadásul a térséget sűrű erdőket borította, így a konditermi edzéseket hátrahagyva ilyenkor inkább a hosszú futások és túrázások mellett döntöttünk Ryderrel. Most azonban más miatt is várhattam a versenyt, igaz, ezúttal inkább szorongva, mint izgalommal. Idén ugyanis én indítottam az F1 Silly Seasont, ami a pilóták közötti ülés-keringőre utalt. A RedBull úgy döntött, kicsit kitol az újságírókkal, ugyanis csütörtökön még teljes magabiztossággal nyilatkoztak ők is, és én is a jövőre való tekintettel. Aztán péntek hajnalban kiposztolták az oldalaikra, hogy a Hungaroring után Yuki Tsunoda távozik tőlük a McLarenhez, a helyét pedig én fogom átvenni. Közvetlenül utánuk az én oldalamon is megjelentek a hírek, hiszen rövid időre átadtam nekik a social media felületeimet, a könnyebb moderálhatóság érdekében, félve az esetleges negatív reakcióktól.

Péntek reggel besétálva a paddockba fogalmam sem volt, mire számítsak. Nem tudtam, a világ hogyan reagált arra, hogy alig két hét múlva beállok a bikások hadrendjébe, azzal a szándékkal, hogy segítek megnyerni nekik a világbajnoki címet, és természetesen mindent megteszek, hogy Max Verstappent harmadszorra is világbajnokká koronázzák. Más kérdés, hogy az elmúlt hetek keringője után nem hogy segíteni nem akartam, de látni sem leginkább. Természetesen az újságírók már tűkön ülve vártak, és meg is támadtak abban a pillanatban, hogy a belépőm csippant az automatánál. Azt hiszem, életemben nem készült még rólam annyi kép, mint akkor, de a vakuk mindenképpen roncsolták a látásomat... Szinte menekültem a motorhomeba, onnan pedig a boxba az első szabadedzésre. Szabályosan űzött vadnak éreztem magam, és csak az autóban tudtam megnyugodni. Sajnos a kellemes pillanatok azonban általában gyorsan véget érnek, és az edzés is csak egy órán át tartott. Kénytelen voltam kiszállni a gépből, és következhettek a kötelező interjúk. Mosolyt erőltettem az arcomra, és elismételtem 36-szor pontosan ugyan azt a mondatot az összes csatornának. Természetesen mindenki a hirtelen jött váltásomról akart beszélni, főleg úgy, hogy a Maxszel kialakult közeli viszonyom miatt még csak feltűnő sem volt, hogy mennyit legyeskedem a RedBull háza táján, és a pletykák sem indultak meg, így mindenkit rendesen megleptünk ezzel. Márpedig a paddockban minden pletykának volt alapja. Hulla fáradtan sétáltam ki a média részlegről, miután végeztem. Zsibbadt az agyam, és valószínűleg a nevemet sem lettem volna képes megmondani, ha megállít valaki. Kivételesen szép idő volt, így kibújtam az overálom felső részéből, és a derekamra kötöttem. Ám mielőtt rendesen meghúzhattam volna, valaki erősen megfogott, majd nagyot taszítva belökött... valahova.