ℍ𝕠𝕡𝕖/𝕝𝕖𝕤𝕤

𝕄𝕖𝕝𝕓𝕦𝕣𝕟𝕖 𝟛.

Lassan lesétáltam a lépcsőn, és a motorhome felé bicegtem a mankómmal, míg másik kezemben a hatalmas kupámat szorongattam. Bőrig áztattak pezsgővel, így mindenem ragadt. Legszívesebben átöltöztem volna, és vettem volna egy hosszas fürdőt, azonban a csapat rendkívüli megbeszélést hívott össze, de hát mit is vártam őszintén. A mémek és posztok tömege elárasztotta az internetet, minden létező sportújságíró lehozta a nyilatkozatomat.

-Jóestét uraim-léptem be a terembe, már csak én hiányoztam. A gépem már elő volt készítve, így egy mély sóhajt követve leültem a helyemre, és felvettem a fülesem.

-Jó reggelt Anglia-köszönt James a Wokingban maradt csapattagoknak.

-Jó estét Melbourne-hallottam a választ a fülesemben.

-Kezdjük-biccentett Will.-Lando, szeretnénk, ha leírnád az autót, milyen észrevételeid vannak?

-Nem az igazi-kezdte a brit.-A keményeken egyáltalán nem volt tapadásom, és bár az egyenesekben jó volt a tempóm, a pálya kanyargós része nagyon szenvedős volt. A lágyak pedig nagyon gyorsan szemcsásedtek.

-Laureline?-fordultak felém.

-Az autó elülső tapadása nem volt az igazi, ez tény, és a fékek sincsenek teljesen rendben, vagy a vezethetőség, nem tudom eldönteni. De nem tudtam rövid féktávos fékezéseket csinálni, egyszerűen nem fordult eléggé az autó, és bármikor próbáltam, lecsúsztam a kanyarcsúcspontról. Nekem a gumikopással volt gondom, a kemények nyilván nem voltak olyan jók, de a legkeményebb keveréket kaptuk a hétvégére, így ez várható volt-értékeltem.

-Nem mintha annyira szükséged lett volna rá-jegyezte meg Lando. Rápillantottam. Vigyorgott, több mint valószínű, hogy viccnek szánta. Én azonban nem voltam vicces kedvemben.

-Neked annál inkább. Jól helyben is hagytak-vágtam rá.

-Jézusom, lépj már tovább-forgatta a szemeit.

-Min is?-vontam fel a szemöldököm.

-Hogy összetörtem a szívedet. Hányszor kérjek még bocsánatot? De boldog vagyok a barátnőmmel-felelte bosszúsan.

-Összetörted a szívemet? Várj már, ez nekem új-nevettem fel.-Mikor volt ez? Sajnálom, lemaradtam róla.

-Ne legyél álszent-fújt a brit.

-Az a te asztalod Norris-vigyorodtam el kárörvendően. 1-0 bitch. Lando a nyaka elvörösödött, azonban még mielőtt kinyithatta volna a száját, Will közbeszólt.

-Elég legyen. Sokkal fontosabb megbeszélnivalónk is van-pillantott ellentmondást nem tűrően mindkettőnkre.

Még két végtelenül hosszú órán keresztül ültem ott. Persze alapos lebaszást kaptam, mindenért, amit mondtam, és hiába harcoltam, én lettem újfent a gonosz, aki mindent elrontott, és minden hibának okozója volt. Szánalmas volt. A vége előtt 10 perccel fogyott el a türelmem, hisz egy ideje már Norris beállításairól, és lelki világáról volt szó, ami kicsit sem érdekelt, így megszólaltam.

-Mehetek? Egy ideje kizárólag olyan dolgokról beszélünk ami nem érint és egy kicsit sem érdekel-vágtam közbe unottan. Mindenki elhallgatott, és kérdőn pillantottak össze.

-Ezt igennek veszem-vettem le a fejhallgatót, és felálltam.-Mindenkinek jó pihenést, bla bla bla, találkozunk Bahreinben-intettem, és már kint is voltam az ajtón. A vendéglátó részen Ryder várt, egyből felpattant, amikor meglátott.

-Kész vagy?-kérdezte, amint kiléptünk a paddockba.

-Idegileg? Teljesen-vágtam rá, mire elnevette magát.