1.A és a kollégium

Tűz és köd

 Ahogy egyre messzebb kerültünk a többiektől sokkal felszabadultabb lettem, jól esett ismét távol lenni a két szőkétől. Hiába éreztük magunkat felhőtelnül a két vendég után minden megváltozott és valahogy jobb volt tőlük távol. 
 Már egy ideje sétáltunk egymás mellett Kirishimával de egyikőnk sem szólalt meg. Éreztem, hogy ez a légkör most teljesen más, mint ami eddig volt közöttünk, de ötletem sem volt, hogy a vöröshajú éppen min gondolkozhat. Végül mintha csak olvasna a gondolataimban, ő törte meg a hosszú csendet:
-Sokáig bírtad.-nézett rám a szeme sarkából. 
-Mégis mit?-persze tudtam, hogy mire gondol, de mégiscsak szerettem volna teljes mértékben meggyőződni róla. 
-Hát ezt a két jó madarat.-állt meg és nézett rám most már teljesen. 
Hiába számítottam a kérdésre, válaszolni egyből mégsem tudtam. 
-Nem gondoltam volna, hogy oda jönnek..
-Nem gondoltam volna, hogy még mindig zavarnak. 
Áu. Nem mondtam semmit de szerintem a fejemről minden leolvasható volt. 
-Egyeltalán nem erről van szó.-néztem rá szúrós tekintettel. 
-Kaori...-mondta nagyot sóhajtva és mélyen a szemembe nézett. 
-Ne, ne, nehogy elkezdd!-szakítottam félbe mielőtt bármit is mondhatott volna.
-De te is pontosan tudod, hogy igazam van, csak te sem akarod bevallani magadnak. 
Kellőképpen ideges lettem, ahhoz hogy olyan dolgokat vágjak a fejéhez amiket később megbánok. 
-Én nem akarom bevallani? Én? Inkább nem mondok erre semmit! De ne láss bele olyat a dolgokba ami egyeltalán nem igaz.-mondtam egyre feszültebben. Majd ellépve tőle elindultam be az erdő mélyére. 
Mivel elég gyorsan "sétáltam" így se perc alatt viszonylag messze kerültem Kirishimától, de annyira mérges voltam rá, hogy jobbnak láttam nem visszamenni hozzá és ahogy láttam nem nagyon zavarta, hogy otthagytam, mivel nem jött utánam.
Egyre beljebb érve egyre sötétebb lett, így a sajátos technikámmal  világítottam magamnak. A tenyeremből áradó tűz nem csak fényt, de meleget is biztosított. A gondolataimba merülve mentem a fejem után az ismeretlenbe. Mivelhogy se telefon, se óra nem volt nálam fogalmam sem volt, hogy mennyi az idő vagy hogy mióta mászkálhatok egyedül. 
Hírtelen vakító fehér fényre kaptam fel a fejemet, az erdő közepén egy kis tó terült el tükörsima víz felszínnel ami gyönyörűen verte vissza a hold és a csillagok fényét. 
-Hűűű.-mondtam, tudván, hogy nincs mellettem senki de mégis annyira magával ragadott a látványa. 
Ahogy közelebb sétáltam a tóhoz, kristálytiszta vízében megpillantottam a tükörképem. Leültem egy nagyobb szikladarabra, majd mérgemben kis köveket kezdtem dobálni a tóba. Ahogy egyre jobban hergelni kezdetem magam az előbb történteken, a kis kövek szikrázni majd égni kezdtek, majd amikor a vízhez értek sisteregve aludtak ki és tűntek el a mélyben. Nem tudom meddig szórakoztathattam magam ezzel de a végére egészen jó mókának tűnt már. 
Miután kellőképpen lenyugodtam és meg is untam önmagam szórakoztatását, mint aki jól végezte dolgát nagyot sóhajtva dőltem hátra a kezemre támaszkodva. 
-Nocsak, nocsak a hercegnő magányosan üldögél a sötét erdő mélyén.-szólt egy hang a hátam mögül. Nem kellett megfordulnom ahhoz, hogy tudjam, hogy ki az. 
-És a gonosz boszorka eljött megkeresni?-mondtam gúnyosan, de még mindig nem néztem Hisara. 
A léptei egyre közelebb hallottam, majd végül levágta magát mellém. A hideg futkosott tőle a hátamon, de igyekeztem nem mutatni. 
-Ah édesem amatőr vagy te még hozzám képest. 
Kellőképpen ideges lettem ismételten, szóval nagyot fújtatva néztem rá a szőke lányra. 
-Nem tudom milyen gyermekded játékot játszol, de most már nagyon unom az egészet.-választ nem kaptam, csak fél szemöldökét felvonva nézett rám, gúnyos mosollyal a száján. 
-Tehát nem csak naiv vagy de még az észjárásod is lassú.-kuncogott a saját viccesnek vélt kis poénján miközben feltápászkodott mellőlem és ördögi vigyorral nézett le rám. 
-Mégis mit mondtál?-pattantam fel hírtelen. 
-Túlságosan vak vagy és elvakít a saját nyomorod, bár meg kell vallanom az idevezető úton valahogy kiszabadultál a csapdámból, és okosan nem kotyogtál ki semmit.-mondta miközben közelebb lépve hozzám megsimogatta az arcomat. A jéghideg kezének érintésébe beleborzongtam, de ez nem az a megszokott kellemes borzongás volt. Ellökve magamtól hátráltam egy lépést majd ökölbe szorítottam a kezem. Meglepettség ült ki az arcára.
-Bátor vagy..-a pumpa egyre jobban ment fel bennem, de ötletem sem volt, hogy mit kellene tennem. 
Egy lépéssel közelebb lépett hozzám eszelős vigyorral a fején, én pedig hátráltam egyet. Ezt még párszor eljátszottuk de éreztem, hogy egyre közelebb kerülök a vízhez és ötletem sem volt arról, hogy most mit kellene tennem. 
Hisa szeme teljesen feketére változott és hasonló köd áradt a talpa alól, mint amit az erdőben láttunk. 
-Te voltál!-mondtam egyre ingerültebben. 
-Mégis mi a franc vagy te?-kérdeztem, de nem válaszolt csak megvillantotta undorító vicsorát. 
-Ez meg micsoda?-nem kellett megfordulnom ahhoz, hogy lássam amit ő lát. Fekete szemében visszatükröződött minden. 
Megfordulva láttam, ahogy az általam vízbe dobált kövek vörösen izzanak, már szinte lángolnak a tó felett. 
-Alábecsültem a képességeidet Kaori.-mondta és láttam rajta, hogy tényleg meglepődött. 
Megfordultam és a két tenyeremben tüzet képeztem. Eszelős tekintetét látva, tudtam, hogy akármi is lesz ennek a végkimenetele az biztosan nem lesz pozitív.
-Ti meg mégis mi a  francot műveltek?-ahogy meghallottam Bakugo hangját a tó túloldalán, a szívem kihagyott egy ütemet. 
A kövek hangos csobbanással estek vissza a tó mélyére és a köd is egy szempillantás alatt eltűnt.

Halihó mindenki!
Tudom, hogy mindig megígérem, hogy aktívabb leszek de valahogy soha nem jön össze és ezért ezer bocsánat mindenkitől! Viszont most erőt vettem magamon és összedobtam egy részt így karácsony alkalmából! Remélem tetszeni fog! 
Boldog Karit mindenkinek!!