1.A és a kollégium

Nehézkes elindulás

Másnap reggel, úgy éreztem mintha 10 évet aludtam volna egyhuzamban. Cseppet sem voltam fáradt, ráadásul tökre felpörögtem a lányokkal való közös készülődésünk alatt.
Amíg Ashido zuhanyozott addig Uraraka befonta a hajam és közben beszélgettünk.
-Annyira örülök, hogy ilyen jó kedved van már.-mosolygott rám kedvesen.
-Hihi-kuncogtam, mint egy kisgyerek.
-Kész is a hajad.-nézegette komolyan, hogy esetleg van e tincs ami kilóg vagy nem egyforma a fonás valahol.
A földről feltápászkodva megnéztem magam a tükörben.
-Uraraka jézusom ez valami eszméletlen szép lett.-hiába kötöttem copfba a hajam a fonás baromi sokat dobott rajta.
-Jaj ugyan már ez nem nagy dolog.-mentegetőzött aranyosan.
Nyílt az ajtó és Mina lépett be rajta, már a sulis melegítőjében és indulásra készen.
-Na csajszikáim, most, hogy ennyire jól nézünk ki, menjünk reggelizni.-mind a hárman jót nevettünk a kijelentésén, senki nincs olyan kelekótya az osztályban, mint Mina.
Az órára pillantottam ami 6:30-at jelzett.
-Basszus sietni kéne mert a végén nem Denkit hagyják itt, hanem minket.
Nagyjából rendbe raktuk a szobát, aztán a bőröndjeinkkel karöltve enni indultunk.
-Ti meg mi a szent szarnak hozzátok a cuccotokat enni?-állt meg velünk szemben Kirishima értetlenkedve. 
-Hát. Mert így már nem kell vissza felmennünk és megint le értük.-néztünk rá tök egyértelműen. Szinte láttam, hogy a vöröske feje felett felvillan az a bizonyos villanykörte.
-Lányok! Ti nem is vagytok olyan hülyék.
-Jó akkor most ezt elengedem a fülem mellett te dinka.-nevettem rá, de Kirishima már a lépcsőn futott a fel a cuccáért.
Az étkezőben már bent voltak páran, Deku egyedül evett szóval leültünk hozzá Urarakával, Mina meg elment, hogy idegesítse Kaminarit.
-Jó reggelt!-köszönt álmosan Deku. Félő volt, hogy belefejel a tojásba így korán reggel.
-Nem aludtál jól?-aggodalmaskodott Ochako.
-Nem, ma éjjel nem. Rosszat álmodtam.-fancsalodott el a brokkoli fiú.
-De ahogy látom, ti nagyon frissek vagytok.-mosolygott ránk kedvesen.
A két titkon tetszik a másik elkezdett mellettem sztoryzgatni én meg jobbnak láttam ha lelépek.
Visszavittem a tálcát és a termoszomba kértem még teát az aranyos nénitől.
Lesétáltam a kolesz elé és ráültem a bőröndömre.
A reggeli hideg levegőt beszívva még jobban felébredtem, és a kedvem is egyre jobb lett.
Mögülem az ajtó nyitódására kaptam fel a fejem a bambulásból, de nem fordultam meg, mert biztos voltam, hogy valamelyik lány jött ki.
A léptek egyre csak közeledtek, viszont hang nem párosult az illetőhöz.
Végül tévedtem, nem a lányok jöttek ki utánam. Bakugou komótosan lesétált mellettem a lépcsőn, rám sem nézve csak ment le egyenesen. Oldalán egy sporttáska lógott, ami pár méter után tompán puffant a földön.
Már majdnem szóra nyitottam a számat, hogy ennyire büdös lennék, hogy több méter távolságot kell tartani tőlem?! De inkább nem szóltam semmi.
A szőke srác végre méltóztatott rám nézni, mire én csak csendben cinikusan elnevettem magam. Válaszul csak felhúzott szemöldököket kaptam. Mintha valamit ő is mondani szeretett volna, de jobbnak látta ha csendben marad.
Pillanatokon belül begördült a busz és Mr. Aizawa is előkerült valahonnan.
-Nos, csak nektek kettőtöknek sikerült elkészülni időben ahogy látom.-szólt rekedt hangon.
Bakugou csak hanyagul megvonta a vállát én pedig befelé nézegelődtem, hogy hol vannak már a többiek.
-Ha öt percen belül nem jelenik meg az osztály többi tagja nem megyünk sehova, és a hétvégén kényszeres matek házi feladat írásba kezdtek.-hát, amint ez a tanár úr kimondta az ajtó hatalmas lendülettel kicsapódott és az osztály többi tagja ordítva rontott ki.
Bemutatom az 1.A osztályt, ezek lennénk mi.
Ez a jó kedv csak addig tartott amíg meg nem látták az oszit, pillanatok halatt csend lett és szépen sorba rendeződve álltunk, hogy meg tudják számolni mindenki itt van e.
-Mivel időben itt volt mindenki, elnézem ezt a felettébb csodás belépőtöket amit percekkel ezelőtt produkáltatok. De még egy ilyen A osztály és nem állok jót magamért.-kaptuk a szokásos napi leszidást.
Végre valahára bepakoltunk és felszálltunk a buszra, aztán persze mindenki egyszerre kezdett el sztoryzni, így hatalmas hangzavar keletkezett. Szóval ismét csak a szokásos üvöltsük túl a másikat szitu keletkezett.
Mivel a buszon szokás szerint kettesével kellett ülni, egy újabb megoldhatatlan problémával álltunk szemben. Ki hova és kivel ül. Minden storyzgatás abbamaradt és ment a matek hogy hogyan lenne a legjobb.
Szegény buszos csak annyit dunnyogott az orra alatt, hogy "Ha ezek lesznek a jövő hősei akkor megérett az emberiség a pusztulásra!"
Idának több sem kellett, ahogy ezt meghallatta hosszas szónoklásba kezdett.
Kirishima megragadta a kezem és az egyik hátsó üléshez húzott.
-Én ezt nem bírom.-fogta a fejét.
-Srácok üljetek már le valahova.-néztem rájuk könyörgően, mert éreztem hogy ha 2 percen belül nem kezdünk magunkkal valamit nem lesz jó vége.
A mi példánkra mindenki megragadta valakinek a kezét és perceken belül csend,béke, és nyugalom honolt a buszon.
Végre valahára pedig el tudtunk indulni. Legnagyobb örömömre még a szőke páros is messze volt tőlem, szóval minden tökéletesen alakult.
Egy ideig még beszélgettünk, és cserélgettük a kajákat. Ahogy haladtunk többségünk egyre csendesebb lett és ahogy a többieket úgy engem is elnyomott az álom.