Utolsó rész

66 2 0
                                    

A kórházhoz érve a recepcióhoz siettünk,és útbaigazítást kértünk,hogy merre találjuk Lauráékat. Mivel "nem" családtagok voltunk,ezért nem adtak ki információt,de szerencsére Veronika a lépcsőn lefelé sietett, egyenesen felénk. Arca falfehér színű volt,a szeméből pedig folyamatosan könnyek folytak. És akkor tudtuk meg,hogy Laura,és Hámori meghalt.



------5 évvel később ------

Már 5 év telt el azóta,hogy Lauráék meghaltak. Ma volt a haláluk évfordulója. Az autóbalesetben nem csak ők,hanem egy kisbaba,és egy anyuka is meghalt. És úgy,mint minden évben,idén is kivonulunk a csapattal Gyulára,az ország különböző pontjairól. Mi már a kocsiban ültünk,és odafelé tartottunk,két hatalmas csokor virággal.

-Anya! Oli elvette a babákat! -kiabált Adél. Hihetetlen hogy már 5 évesek.
-Olivér! Add vissza a húgodnak a játékait! Ne gonoszkodj! -szóltam rá.
-Nem!!-kezdett el hisztizni Oli.
-Kempf Olivér! Hagyd abba a hisztit, különben elvszem az autóidat! -néztem rá
-De...-kezdte Oli
-Fogadj szót anyádnak fiam! -szólt gyengéden Zozó.

Mint eddig mindennel,ezzel is együtt küzdött meg a "Gyulai Team". Együtt teljesen feketében sétáltunk a temető felé,hatalmas virágcsokrokkal a kezünkben,amelyeket lehelyeztunk a sírok tetejére. Sírtunk. Mert sosem feledjük el őket. Mert a barátaink voltak,és még most is azok. Mert támogattak,és a lelkem mélyén úgy érzem,hogy most is támogatnak. Szerettek,és szerették volna a gyerekeinket! Ahogy mi is őket,a gyerekeink is őket. Mert a legjobb barátaink halálával együtt egy korszak lezárult és egy részünk velük halt meg. És nekünk ez mindig eszünkbe jutott minden évben a haláluk évfordulóján.

Mikor megismertelek /Kempf Zozo/Onde histórias criam vida. Descubra agora