Mikor megismertelek /Kempf Zozo/

Áldozat!?

A Hősök terén találkoztunk Pankával aki rázta a fejét hogy ne menjünk közelebb. Én nem értettem miért a lányok viszont igen. Vanessza nem tudta elkapni a kezem majd odasétáltam és Ádámállt ott előttem és amint lefogtak  Dorinát oda lökték Pankához aki teljesen szakadt ruhákban volt. Én lefogva ők pedig meredten néztek rám mire odakiabáltam nekik hogy semmi baj és elindultunk egy kocsi felé ahová beültettek hátulra. Viszont nem ragasztották le a szám. A hangrögzítőm be volt kapcsolva így minden beszélgetés halható volt. A számomat bepötyögve Zozónál kiadta hogy hol vagyok de szerintem erről megfeledkezett. Biztos vagyok benne.

- Ádám mit akarsz? Bántottál fizikailag és lelkileg is. - kérdeztem

- Először is azt hogy ne mellette legyél. Másodszor pedig hogy bocsáss meg és megváltoztam - mondta mire a szemébe néztem és felkuncogtam

- Mi ilyen baromi vicces? - kérdezte ingerülten

- Aha. Nagyon megváltozhattál hogy embereket rabolsz - néztem a szemébe mire elgondolkodott. - Igaz. De én szeretlek. És bármennyire is fáj elveszlek feleségül és Spanyolországba költözünk hogy soha többet ne találjanak meg! - kezdett el kicsit hangosabban beszélni

- Te normális vagy? Agyadra ment az emberrablás? Mit akarsz tőllem? Bőven találsz mást - kiabáltam

- Azt akarom hogy ne kiabálj - mondta mire megsimogatta az arcom de csak elhúztam onann

- Ne érj hozzám - néztem rá. Majd egyszer csak megállt az autó. Megállt egy családi ház előtt. Nem értettem a helyzetet de miután bementünk leültetett egy ágyhoz és oda kötözött. Számat nem ragasztotta le. Fogalmam sem volt miért. De utána megtudtam.

- Ne próbálj kiabálni a falak hangszigeteltek. Semmi értelme. - nevetett fel majd kulcsra zárta az ajtót. - Holnap jövünk cicám - kiabálta az ajtó túloldaláról. Majd az ablakból láttam hogy elhajtanak mind....mind a 3-an. Ami azt jelenti hogy egyedül voltam a házban. Elkezdtem bontogatni a kötelet kisebb nagyobb sikerrel. Majd egyszer csak sok rángatás után sikerült is. Egyből kaptam a telefonom után és hívtam Vanesszát úgyanis őt dobta fel elkőször a híváslista.

- Uramisten. Zózóóó srácok ittvaan - hallottam Vanessza hangján hogy sírt. .- Jesszusom Dalma jól vagy? Hol vagy? Minden rendben? Milyenek a körülmények? Ott vannak ők is? - kezdett el bombázni a kérdéseivel mindenki. 

- Igen minden rendben. Zozó. Dorinát is itt tartották fogva ő tudni fogja hol vagyok, látom a ruhadarabjait. Az alapján megtudtok találni. Holnapig van idő. Egy narancssárga családi házat keressetek. Siessetek kérlek nemsokára visszaérnek. - kezdtem el sírni

- Rendben ne sírj maximum 15 perc és ott vagyunk akárhol is vagy - szólt Laura remegő hangon

- Nagyon szeretlek titeket - mondtam

- Mi is. Maradjunk vonalban rendben?? - Mondta Csepi

- Rendben - motyogtam szipogva

- Itt balra - hallottam Dorina hangját - Itt pedig be a földes úton , aztán jobbra és a legutolsó ház - mondta folyamatosan Dorina. Még jó hogy ő megjegyezte az utat.

- Itt vagy? - szólt Zozó. 

- Persze. - mondtam

- Ittttt itt azzonnal álj meg - sikított Dorina mire már én is hallottam a hangját kintről. Mire odarohantam az ablakhoz és a többiek akkor láttak meg.

- Jesszusom - mondtam mire nem értették mint mondok. Elkezdtem mutogatni hogy jöjjenek be. Mutogatták hogy álljak hátrébb. Majd Csepi betőrte az ablakot. Mivel kinyitni nem lehetett mert levolt tőrve a fogantyúja.  Kimásztam az ablakon és mindenkit megöleltem. Kihívtuk a rendőrséget akik azzonnal kint voltak a helyszínen. Megmutattam nekik a hangfelvételt ami elég bizonyíték volt ellenük. Ádámék valami oknál fogva előbb értek vissza, így a rendőrök a szemünk láttára vezették el a 3 fiút. Én szorosan bújtam a barátomhoz majd beszálltunk a 2 kocsiba és elindultunk a lányokat kirakni a házuknál mi pedig mentünk Gyulára. Eggyütt sírtunk mikor én is kijöttem onann. A Táborva megérkezve már hajnali 1 volt de az ebédlőben még égett a lámpa. Tibi Patrik és Imi ültek ott majd érkezésünk ránk kapták a fejünket és azzonnal rohantak hozzám és öleltek meg. Semmit nem mondott senki. Majd ebből egy csoportos ölelés lett. Így telt a vasárnapunk. Szomorúsággal , idegeskedéssel és a végén megnyugvással. Két hét múlva bíróság. Remélem soha többé nem látom Ádámot. Letusoltam és végül csak a barátom ölelő karjai közt nyugodtam meg teljesen. Biztonság érzetet adott hogy ott van mellettem. Majd egyszer csak elnyomott az álom.

Puszi R:3