Viharvölgy | ÉK-sorozat II.

HATODIK FEJEZET 2

Sziasztok!
(spoiler: zsebkendőt vegyél magadhoz. Lehet kelleni fog )

☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆

A magassarkúm kopogására összpontosítottam, ahogyan sétáltam fel a másodikra, és igyekeztem, hogy minél később fogjam fel a tényt, hogy pillanatokon belül Nicholas-szal fogok dolgozni.

Mikor felértem az irodához, nem nyitottam be egyből, vettem egy mély levegőt, vártam pár másodpercet. Végül egy utolsót sóhajtottam, majd gyorsan kinyitottam az ajtót, csak hogy utána újra elakadjon a lélegzetem.

Nicholas Callen annyira helyes volt. Lehetetlen volt elérnem, hogy ne legyen rám hatással a ténye, és nem is tetszett, hogy ez volt az első gondolat, mikor megláttam. Most nem öltönyt viselt, hanem egy egyszerű fekete famert, hozzá szürke inget, de még így is olyan látványt nyújtott, hogy le kellett csuknom a szememet egy pillanatra, hogy lenyugodjak.

-Ophelia. –köszöntött Nicholas, én pedig beljebb léptem, és körbenéztem, és bólogatva konstatáltam, hogy már minden készen állt.

Cooper és Porter is ott voltak, amíg nem érkeztem meg, beszélgettek, és elvégezték az utolsó simításokat, hogy minden a helyén legyen.

-Üdv, Nicholas. –a whiskey-től tényleg ellazultam egy csöppet. –Minden rendben van az utakon? –igen, formális kérdéssel indítottam, de így legalább kerültük a kényelmetlen részt. Sejtettem, hogy úgysem úszhatom meg, így úgy gondoltam, azért valahogy megpróbálom minél későbbre eltolni.

-Igen, persze. –jött a tipikus válasz. Remek.

-Nos, akkor kezdhetjük? –csaptam össze a tenyeremet, majd helyet foglaltam az egyik fotelben. Általában az interjúk előtt van egy laza beszélgetés, hogy jobban megismerjük a partnert, de tekintve, hogy én eléggé jól ismertem a férfit, úgy gondoltam, ezt a részt kihagyhatjuk most.

A férfi is helyet foglalt velem szemben, és várta a kérdésemet. Komótosan pakoltam ki az összes papíromat, és próbáltam nem tudomásul venni, hogy szinte lyukat égetett rajtam a tekintete, amivel engem figyelt.

Amikor felnézte, ő továbbra is egész figyelt, alaposan végigtekintett rajtam, majd szemei megállapodtak először a dekoltázsomon, majd az ajkaimon. Éreztem, hogy elpirosodom.

Miért nézett rám ilyen intenzív tekintettel?

-Rendben, szóval...-vettem egy mély levegőt, mielőtt tényleg belekezdtem volna ebbe. Szóval tényleg megcsinálom. –Szóval, Nicholas Callen, üdvözöljük a Royal Wings-nél, köszönjük, hogy elfogadta a meghívásunkat. –Nicholas bólintott egyet, jelezve, hogy fogadta a köszöntést. A cikknél lesz egy rövid ismertető róla, de azt nem olvastam fel, elvégre ő ismerte magát, továbbá semmi értelme nem volt húzni ezzel az időt. –Már számtalan munka és eredmény köthető a nevéhez csak itt Lakewood-ban, úgy, mint a kórház gyermekosztályán új kórtermek építése, a Lights! renoválása vagy éppen a lakewood-i egyetem könyvtárának átépítése. –utóbbiban valahányszor jártam, mindig sírhatnékom támadt, mivel tudtam, hogy azt rólam mintázta. Cooper elismerően nézett eközben rám, mert ezeket magamtól mondtam, a fiúk erről nem írtak semmit a gyűjtésükben. –Hogyan jött az ötlet, hogy egy újabb projektbe kezdjen bele a városunkban?

Olyan mézes mázos hangon beszéltem, hogy még magam is meglepődtem, hogy milyen jól kezelem eddig az interjút.

-A Conrad Vállalatnál dolgoztam az itt töltött hónapok alatt, amikor az ön által említett munkáim zajlottak. –nagyon fura volt, hogy újra magázódtunk, viszont Cooper azt javasolta, hogy a magazin stílusa miatt ne baráti formában, tegezve készüljön az interjú, hanem a témához illően egy komolyabb hangvétellel. –Akkor nagyon sok tervem volt, az az év eléggé sikeresen zárult a projekteket illetően. Remek csapat dolgozik a vállalatnál, jó kapcsolatot ápolok velük, így amikor felmerült egy ilyen pályázati lehetőség, felkerestek engem, mint már viszonylag tapasztalt személyt.